A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások június 15-étől

iho/vasút   ·   2020.06.14. 09:00
vaganyzar0
40-es: új munkafázis változatlan közlekedéssel

A Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vonalon, Ercsi és Pusztaszabolcs közötti új munkafázis van június 19-éig. A Déli pályaudvarról 23:55-kor induló 4158-as számú S40-es vonat helyett új 4110-es számú, S40-es vonat közlekedik Pusztaszabolcsig 0:15-ös indulással. Bátaszék–Sárbogárd vonalon a Bajáról a Keleti pályaudvarra tartó Ex839-es számú Gemenc módosított menetrend szerint közlekedik. A felújítás további fázisaihoz igazítva további módosítások is várhatók.

 

Tramtrain: most már a téli menetrendváltás az érvényes határnap

A Szeged–Békéscsaba vonalon december 12-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között végzett pályaépítés következő fázisában is, Szeged és Hódmezővásárhely között valamennyi vonat helyett pótlóbuszokkal lehet utazni – már nem is számoljuk, hányszor tolták arrébb.

 

29-es: öt vonat helyett járnak már csak pótlók, éjszaka dolgoznak a villamosításon

A Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon június 18-án éjszakáig néhány esti és hajnali, kora reggeli vonat helyett pótlóbuszok közlekednek Székesfehérvár és Balatonfüred, illetve Aszófő között. Az érintett vonatok: a Székesfehérvárról 3:40-kor és 23 órakor, továbbá a Balatonfüredről 3:13-kor, 20:45-kor és 21:37-kor indulók. Az észak-balatoni vonal villamosítását végzik az éjszakai órákban, amikor kevesebb vonatot és utast érint az átszállás.

 

100c: máshogy járnak a vonatok, az összes IC-t pótlózzák

Június 19-éig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Szerencs és Nyíregyháza között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Az intercityk helyett közvetlen IC-pótlóbuszokkal utazhatnak, melyek csak Tokajban állnak meg. A vonalszakaszon komplex felújítást végeznek a vasúti pályán, állomások vágányain és a felsővezetéken.

A pótlóbuszok kapacitását úgy határozták meg, hogy az utasok egymástól legalább másfél–két méter távolságban tudjanak helyet foglalni a fertőzésveszély elkerülése érdekében. A kör-intercityk Nyíregyházáig közlekednek.

 

80-as: érvényes június 19-éig

A miskolci fővonal Gödöllő és Hatvan közötti szakaszán június 19-éig a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. folytatja a pályafelújítást. Ebben az időszakban a késő esti és reggeli hatvani elővárosi személyvonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat. Ez eltérő időpontokban és állomások között érinti a közlekedést, ezért érdemes előre tájékozódni. A pótlóbuszok kapacitását úgy határozták meg, hogy az utasok egymástól legalább másfél–két méter távolságban tudjanak helyet foglalni a fertőzésveszély elkerülése érdekében.

Gödöllői személyvonatok

A gödöllői S80-as személyvonatok a Keleti pályaudvarról 8:05-től 18:05-ig az alap menetrend szerint indulnak, Rákoson 7 perc tartózkodás után óra 22-kor indulnak, Gödöllőre óra 49-kor érkeznek. A 7:05-kor induló S80-as személyvonat, Rákosról 1 perc tartózkodás után indul és Gödöllőre 7:43-kor érkezik. A 19:05 helyett 19:00-kor induló S80-as személyvonat, Rákosról 12 perc tartózkodás után 19:22-kor indul és Gödöllőre 19:49-kor érkezik. Gödöllőről 8 és 20 óra között az alap menetrendhez képest 8 perccel korábban óra 06-kor indulnak a vonatok, Rákosra óra 34-kor érkeznek, 9 perc tartózkodás után óra 43-kor indulnak, a Keleti pályaudvarra az alap menetrend szerint óra 55-kor érkeznek. Gödöllőről a 20:14-kor induló S80-as személyvonat az alap menetrend szerint közlekedik teljes viszonylatában.

Hatvani személyvonatok

  • Az S80-as járatok a Keleti pályaudvarról minden páratlan óra 30 perckor indulnak és Hatvanba páros óra 42 perckor érkeznek. Hatvanból páratlan óra 14-kor indulnak és a Keleti pályaudvarra minden páros óra 30 perckor érkeznek.
  • A Keleti pályaudvarról munkanapokon 5:05-kor és 6:05-kor Hatvanig, illetve Hatvanból a Keleti pályaudvarra munkanapokon 6:40-kor, 7:30-kor és naponta 8:25-kor érkező S80-as személyvonatok helyett Aszód és Hatvan között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Hatvanból 7:20-kor pótlóbusz közlekedik Aszódra, amely minden állomáson és megállóhelyen megáll.
  • A Keleti pályaudvarról 23:50-kor induló S80-as személyvonat helyett Aszód és Hatvan között pótlóbusz viszi az utasokat. Május 31-étől június 19-éig a Hatvanból induló és a Keletibe munkanapokon 4:20-kor és 5:20-kor, illetve naponta 4:55-kor érkező S80-as személyvonat helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat Hatvan és Aszód között.

Intercityk

A Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 6:25 és 19:25 között minden óra 25. percében indulnak az IC-k, Füzesabonyba már az alapmenetrend szerint érkeznek és indulnak tovább Miskolcra, illetve Sátoraljaújhelyre és Nyíregyházára. A Budapestre tartó intercity-vonatok Füzesabonyig a normál menetrend szerint érkeznek és indulnak, azonban a Keleti pályaudvarra öt perccel később, minden óra 35. percében érkeznek meg. A kör-intercity vonatok Nyíregyházáig járnak, így csak Budapest-Keleti–Nyíregyháza illetve Nyíregyháza–Budapest-Nyugati viszonylatban közlekednek. Szerencs–Nyíregyháza állomások között az InterCity vonatok helyett, közvetlen intercity-vonatpótló autóbuszok közlekednek. A Keleti pályaudvarról 6:25-kor induló Rákóczi és a 18:25-kor induló Hernád Intercity Miskolc-Tiszai pályaudvarig közlekedik. A Keleti pályaudvarra 9:30-kor érkező Hernád és 21:30-kor érkező Rákóczi Intercity Miskolcról indul 7:29-kor, illetve 19:29-kor. A határállomások lezárása és a nemzetközi vonatközlekedés szünetelése miatt Miskolc–Kassa, illetve Kassa–Miskolc között kimaradnak a menetrendből.

Egri gyorsvonatok

Az egri gyorsvonatok a Keleti pályaudvar és Hatvan között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Hatvan és Eger között változatlan menetrend szerint járnak. A Keleti pályaudvarról 30 perccel korábban, minden páros óra 30. percében indulnak. A Keleti pályaudvarra 30 perccel később, minden páratlan óra 30. percében érkeznek. Az 5500-as, 5508-as, 5509-es és 541-es számú vonatok S87-es jelzéssel közlekednek.

Sátoraljaújhelyi sebesvonatok

A Keleti pályaudvar és Hatvan viszonylatban nem közlekednek a sátoraljaújhelyi sebesvonatok, helyettük a hatvani S80-as személyvonatokkal utazhatnak az utasok, Hatvanban biztosítják az átszállást. Hatvan–Füzesabony–Miskolc–Sátoraljaújhely viszonylatban változatlan menetrend lesz érvényes. A Keletiből 20:55-kor Miskolcra, a 22:35-kor Füzesabonyba, továbbá a Füzesabonyból 3:50-kor, az Egerből 4:35-kor, illetve a Sátoraljaújhelyről 3:56-kor és vasárnaponként 17:50-kor induló vonatok a Keleti pályaudvarig a teljes útvonalon közlekednek.

A hatvani vonal felújítása miatt több, más vonalon is módosul a menetrend

  • Az Aszód–Balassagyarmat (78-as) vonalon a 33516-os számú vonat a teljes útvonalán tíz perccel korábban közlekedik, Aszódról 13:53-kor indul és Balassagyarmatra 15:18-kor érkezik. Szombati, vasárnapi és ünnepnapi közlekedési rend szerinti napokon a 33559 számú vonat a teljes útvonalán három perccel korábban közlekedik, Balassagyarmatról 3:56-kor indul, Aszódra 5:20-kor érkezik. A 33513-as számú vonat a teljes útvonalán tíz perccel korábban közlekedik, Balassagyarmatról 14 órakor indul, Aszódra 15:23-kor érkezik.
  • A Budapest–Újszász–Szolnok (120a) vonalon a 473-as számú Ister InterCity a Keleti pályaudvarról öt perccel korábban, 19:05-kor indul, Szolnoktól változatlan menetrend szerint közlekedik Lőkösházáig. A Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 19:10-kor indul Szolnokra a Z60-as zónázó vonat, illetve munkanapokon Sülysápra 19:15-kor az S60-as személyvonat. a Szolnokról munkanapokon 5:43-kor induló G60-as gyorsított személyvonat a Keleti pályaudvarra 7:30 helyett 7:35-kor érkezik. Szintén Szolnokról 5 perccel korábban 5:58-kor indul a G60-as gyorsított személyvonat, a Keletibe 7:50-kor érkezik. Nagykátáról munkanapokon öt perccel korábban, 6:56-kor indul S60-as személyvonat, mely a Keletibe öt perccel korábban 8 órakor érkezik.
  • A Budapest–Kunszentmiklós-Tass (150-es) vonalon az S25-ös jelzésű személyvonatok változatlanul a Keleti pályaudvarra érkeznek, és onnan indulnak. A Keleti pályaudvarról 11:57-kor induló Ivo Andrić vonat Kelebiáig közlekedik, a Keleti pályaudvarra 18:04-kor érkező Ivo Andrić vonat pedig Kelebiáról indul. Nem közlekednek Kiskunhalas–Kelebia között a 15:24-es indulási idejű, illetve ellenkező irányban a 16:05-ös indulási idejű személyvonatok.

 

Nyugati: „költöznek” a vonatok, fontos változások jönnek

A Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon a Nyugati pályaudvar utascsarnoki tetőszerkezetének felújítása miatt ideiglenes menetrendi változás lép életbe.

A felújítás második szakaszában, június 19-én 22:15-ig az alábbi fontosabb korlátozások lesznek:

  • A Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon közlekedő sebesvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és oda érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett. A vonatokhoz az intercity és elővárosi vonatokkal utazhatnak.
  • A Szolnokról 5:40-kor induló gyorsított vonat Zuglóig közlekedik. A Szegedről 4:34-kor induló gyorsvonat a Nyugati pályaudvarra érkezik. Zuglóból indul 17:34-kor Szolnokra egy gyorsított vonat hétfőtől csütörtökig.

A renoválás további szakaszaiban a befejezésig enyhébb korlátozások lesznek.

Június 20-ától július 24-éig – három hétvége kivételével – az alább módosítások lesznek érvényben:

  • Az alapmenetrendtől eltérően a vonatok korábban indulnak a Nyugatiból és később érkeznek oda.
  • Az egyvágányú szakaszon a lehető legnagyobb átbocsátás miatt nem irányonként felváltva közlekednek a vonatok, hanem viszonylag rövid időn belül 3-4 vonatot indítanak egy irányban egymás mögött, majd pedig az ellenkező irányba is 3-4 járatot indítanak – a megfelelő biztonsági távolságot betartva.
  • 4 óra és 22:15 között a Nyugatiba, illetve a Nyugatiból óránként négy-négy vonat közlekedhet mindkét irányban. Napközben a zónázó vonatok Cegléd felé a Nyugatiból minden óra 1 perckor indulnak, a főváros felé pedig óra 57 perckor érnek a Nyugatiba, óránként egy monori személyvonat a Nyugatiból óra 6 perckor indul és óra 52 perckor érkezik a Nyugatiba. A lajosmizsei vonalon a személyvonatok a Nyugatiból óra 16 perckor indulnak, és óra 42 perckor érkeznek a főpályaudvarra. A nyíregyházi és záhonyi intercityk a Nyugatiból óra 21 perckor indulnak, és óra 37 perckor érkeznek a Nyugatiba.
  • A reggeli csúcsidőszakban munkanapokon 8 óráig óránként egy-egy plusz vonat is közlekedik Cegléd felől a Nyugatiba.
  • A szegedi intercityk munkanapokon Zugló, a hétvégéken pedig Kelenföld állomásig mennek és onnét is indulnak. A szegedi IC-k esetében mintegy 30 perces átszállási idővel kell számolni a Nyugatiba tartva, illetve onnét átszállva. (Hétvégén, Monoron a zónázó és a személyvonatok között az átszállási idő 16 perc helyett 46 percre növekszik.)
  • Munkanap szintén Zuglóból, hétvégén Kelenföldről közlekedik a 7020-as számú, S20-as jelzésű 4:19-kor Szegedre induló, valamint a 7028-as számú, (Zuglóból 22:12-kor, Kelenföldről 21:48-kor) Kecskemétre induló személyvonat. A 4:34-kor Szegedről induló, 7009-es számú gyorsvonat, valamint a Kecskemétről 4:31-kor induló 7029-es számú személyvonat munkanapokon csak Zuglóig, hétvégenként Kelenföld állomásig közlekedik.
  • Egyes elővárosi vonatok, valamint a Debrecenből 3:26 órakor induló, 6299-es számú és a Debrecenből 4:16 órakor induló, 6099-es számú vonatok kivételével a Budapest––Szolnok–Debrecen–Záhony vonali sebesvonatok Zuglóig közlekednek, illetve onnét indulnak.
  • Június 19-étől, éjszaka 22:15 és 4:00 között a ceglédi, debreceni és a lajosmizsei vonal járatai Zuglóig közlekednek és onnét is indulnak, mert ekkor a Nyugatiba vezető mindkét vágányon dolgoznak és lezárják azokat.
  • Július 6-ától 11-éig éjszakánként, 22:15 és 4:00 között a ceglédi és a lajosmizsei vonalon közlekedő járatok csak Kőbánya-Kispestig mennek, és onnét fordulnak.
  • A vasúttársaság a BKK-val is egyeztet, mert sok utas várhatóan a helyi közlekedési eszközöket választja, azonban az M3 metró felújítása miatt össze kell hangolni az utazási lehetőségeket, valamint biztosítani kell az éjszakai vonatok utasainak eljutását a Nyugati és Zugló, illetve Kőbánya-Kispest között. A vasúttársaság viszonylati felármentességet vezet be a ceglédi, a debreceni és a szegedi vasútvonalakon közlekedő vonatokra az alábbiak szerint:
  • A Budapest-Nyugati–Kőbánya-Kispest szakaszon közlekedő feláras vonatok (ideértve a Zuglótól, illetve Zuglóig meghirdetett feláras vonatokat is), ezen a szakaszon felár megváltása nélkül vehetők igénybe.
  • Amennyiben a szegedi vasútvonalon közlekedő feláras vonat kiindulási vagy célállomása Budapest-Kelenföld, akkor a felármentesség Budapest-Kelenföld–Kőbánya-Kispest szakaszra vonatkozik.

Az alábbi három hétvégén a Nyugati és a kőbányai teherpályaudvar között végeznek karbantartást, ezért szintén nagyobb korlátozásra kell készülni:

Július 3-án 22:15-től 6-án 4 óráig, 10-én 22:15-től 13-án 4 óráig, valamint 17-én 22:15-től 20-án 4 óráig.

  • Hajnali 4 órától 22:15-ig 3-4 pár vonat tud közlekedni. (Napközben a Budapest és Cegléd között közlekedő zónázó Nyugatiból minden kerek órakor indul, ellenkező irányból óra 59 perckor érkezik a Nyugatiba. Óránként egy Budapest–Monor között közlekedő személyvonat a Nyugatiból óra 5 perckor indul és óra 54 perckor érkezik oda. Budapest–Lajosmizse, illetve Dabas között közlekedő személyvonatok Nyugatiból óra 10 perckor indulnak, és óra 49 perckor érkeznek a főpályaudvarra. A Budapest és Nyíregyháza, Záhony között közlekedő intercityk a Nyugatiból óra 16 perckor indulnak, és óra 44-kor érkeznek a Nyugatiba.
  • A reggeli időszakban (a debreceni fővonali IC-k közlekedéséig) 6 és 8 óra között óránként 3-3 vonat érkezik Nyugatiba.
  • A többi vonat Kőbánya-Kispestig, illetve Kőbánya-Kispestről jár. A szegedi intercityk Budapest-Kelenföld állomásig közlekednek, illetve onnét indulnak. Kelenföldről közlekedik a 7020-as számú, S20-as jelzésű 4:19-kor Szegedre induló, valamint a 7028-as számú, (Zuglóból 22:12-kor, Kelenföldről 21:48-kor) Kecskemétre induló személyvonat. A 4:34-kor Szegedről induló, 7009-es számú gyorsvonat, valamint a Kecskemétről 4:31-kor induló 7029-es számú személyvonat Kelenföld állomásig közlekedik.
  • Monoron a zónázó és a személyvonatok között az átszállási idő 16 perc helyett 46 percre növekszik. A szegedi intercityk esetében mintegy 30 perces átszállási idővel érhető el a Nyugati.
  • Éjszaka 22:15-től 4 óráig a ceglédi és a lajosmizsei vonal felől csak Kőbánya-Kispestig tudnak közlekedni a vonatok, illetve onnét is indulnak.

 

Június végéig pótlózni kell a 16-oson

A GYSEV Szombathely–Hegyeshalom vonalán június 30-áig az intercity-vonatok helyett Szombathely és Csorna között, a személyvonatok helyett Beled és Csorna, illetve Csorna és Hegyeshalom, továbbá egyes személyvonatok helyett Hegyeshalom és Rajka között pótlóbuszokkal kell utazni, pályafelújítás miatt.

 

Egy nap vonatpótlás Kistelek és Szeged között

A Budapest–Cegléd–Szeged vonalon június 17-én a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Kistelek és Szeged között pedig pótlóbuszok szállítják az utasokat pályakarbantartás miatt.

 

Karbantartják a nyári menetrendben a 120a-t

A Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon június 20-ától augusztus 30-áig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, a Nagykáta és Tápiószele között végzett pályakarbantartási munkák miatt.

 

Vonatpótlás a 125-ösön

A Mezőtúr–Orosháza–Mezőhegyes–Battonya vonalon június 15-étől augusztus 16-áig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Az utasokat Mezőtúr és Szarvas, Mezőtúr és Pusztabánréve, Szarvas és Gyoma, továbbá Halászlak és Szarvas között pótlóbuszok szállítják.

 

90-es: itt is elkezdődik a nyári karbantartás

A Miskolc–Hidasnémeti vonalon június 20-ától augusztus 19-éig valamennyi vonat módosított menetrend szerint közlekedik. Forró-Encs és Hidasnémeti között pedig pótlóbuszok szállítják az utasokat karbantartási és autópálya-építési munkák miatt. A Rákóczi és Hernád Intercityk június 30-áig csak a Keleti és Miskolc-Tiszai pályaudvar között közlekednek.

 

50-es: karbantartás a „kettős” állomások között

A Dombóvár–Bátaszék vonalon június 15-étől 23-áig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Máza-Szászvár és Hidas-Bonyhád állomások között pedig pótlóbuszok viszik az utasokat, mert pályakarbantartást végeznek.

 

Hétvégi rendrakás a 71-esen

A Budapest–Vácrátót–Vác vonalon június 19-én az esti vonatok helyett, 20-án és 21-én egész nap, 22-én pedig a 0:06-kor induló vonat helyett Rákospalota-Újpest és Veresegyház között pótlóbuszok közlekednek pályakarbantartás miatt. A buszok Fótfürdő megállóhelyet nem érintik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek