A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások június 22-étől

iho/vasút   ·   2020.06.21. 09:00
vaganyzar0
Tramtrain: most már a téli menetrendváltás az érvényes határnap

A Szeged–Békéscsaba vonalon december 12-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között végzett pályaépítés következő fázisában is, Szeged és Hódmezővásárhely között valamennyi vonat helyett pótlóbuszokkal lehet utazni – már nem is számoljuk, hányszor tolták arrébb.

 

Nyugati: „költöznek” a vonatok, fontos változások léptek életbe

A Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon a Nyugati pályaudvar utascsarnoki tetőszerkezetének felújítása miatt ideiglenes menetrendi változás lép életbe.

Június 20-ától július 24-éig – három hétvége kivételével – az alább módosítások lesznek érvényben:
  • Az alapmenetrendtől eltérően a vonatok korábban indulnak a Nyugatiból és később érkeznek oda.
  • Az egyvágányú szakaszon a lehető legnagyobb átbocsátás miatt nem irányonként felváltva közlekednek a vonatok, hanem viszonylag rövid időn belül 3-4 vonatot indítanak egy irányban egymás mögött, majd pedig az ellenkező irányba is 3-4 járatot indítanak – a megfelelő biztonsági távolságot betartva.
  • 4 óra és 22:15 között a Nyugatiba, illetve a Nyugatiból óránként négy-négy vonat közlekedhet mindkét irányban. Napközben a zónázó vonatok Cegléd felé a Nyugatiból minden óra 1 perckor indulnak, a főváros felé pedig óra 57 perckor érnek a Nyugatiba, óránként egy monori személyvonat a Nyugatiból óra 6 perckor indul és óra 52 perckor érkezik a Nyugatiba. A lajosmizsei vonalon a személyvonatok a Nyugatiból óra 16 perckor indulnak, és óra 42 perckor érkeznek a főpályaudvarra. A nyíregyházi és záhonyi intercityk a Nyugatiból óra 21 perckor indulnak, és óra 37 perckor érkeznek a Nyugatiba.
  • A reggeli csúcsidőszakban munkanapokon 8 óráig óránként egy-egy plusz vonat is közlekedik Cegléd felől a Nyugatiba.
  • A szegedi intercityk munkanapokon Zugló, a hétvégéken pedig Kelenföld állomásig mennek és onnét is indulnak. A szegedi IC-k esetében mintegy 30 perces átszállási idővel kell számolni a Nyugatiba tartva, illetve onnét átszállva. (Hétvégén, Monoron a zónázó és a személyvonatok között az átszállási idő 16 perc helyett 46 percre növekszik.)
  • Munkanap szintén Zuglóból, hétvégén Kelenföldről közlekedik a 7020-as számú, S20-as jelzésű 4:19-kor Szegedre induló, valamint a 7028-as számú, (Zuglóból 22:12-kor, Kelenföldről 21:48-kor) Kecskemétre induló személyvonat. A 4:34-kor Szegedről induló, 7009-es számú gyorsvonat, valamint a Kecskemétről 4:31-kor induló 7029-es számú személyvonat munkanapokon csak Zuglóig, hétvégenként Kelenföld állomásig közlekedik.
  • Egyes elővárosi vonatok, valamint a Debrecenből 3:26 órakor induló, 6299-es számú és a Debrecenből 4:16 órakor induló, 6099-es számú vonatok kivételével a Budapest––Szolnok–Debrecen–Záhony vonali sebesvonatok Zuglóig közlekednek, illetve onnét indulnak.
  • Június 19-étől, éjszaka 22:15 és 4:00 között a ceglédi, debreceni és a lajosmizsei vonal járatai Zuglóig közlekednek és onnét is indulnak, mert ekkor a Nyugatiba vezető mindkét vágányon dolgoznak és lezárják azokat.
  • Július 6-ától 11-éig éjszakánként, 22:15 és 4:00 között a ceglédi és a lajosmizsei vonalon közlekedő járatok csak Kőbánya-Kispestig mennek, és onnét fordulnak.
  • A vasúttársaság a BKK-val is egyeztet, mert sok utas várhatóan a helyi közlekedési eszközöket választja, azonban az M3 metró felújítása miatt össze kell hangolni az utazási lehetőségeket, valamint biztosítani kell az éjszakai vonatok utasainak eljutását a Nyugati és Zugló, illetve Kőbánya-Kispest között. A vasúttársaság viszonylati felármentességet vezet be a ceglédi, a debreceni és a szegedi vasútvonalakon közlekedő vonatokra az alábbiak szerint:
  • A Budapest-Nyugati–Kőbánya-Kispest szakaszon közlekedő feláras vonatok (ideértve a Zuglótól, illetve Zuglóig meghirdetett feláras vonatokat is), ezen a szakaszon felár megváltása nélkül vehetők igénybe.
  • Amennyiben a szegedi vasútvonalon közlekedő feláras vonat kiindulási vagy célállomása Budapest-Kelenföld, akkor a felármentesség Budapest-Kelenföld–Kőbánya-Kispest szakaszra vonatkozik.

Az alábbi három hétvégén a Nyugati és a kőbányai teherpályaudvar között végeznek karbantartást, ezért szintén nagyobb korlátozásra kell készülni:

Július 3-án 22:15-től 6-án 4 óráig, 10-én 22:15-től 13-án 4 óráig, valamint 17-én 22:15-től 20-án 4 óráig.

  • Hajnali 4 órától 22:15-ig 3-4 pár vonat tud közlekedni. (Napközben a Budapest és Cegléd között közlekedő zónázó Nyugatiból minden kerek órakor indul, ellenkező irányból óra 59 perckor érkezik a Nyugatiba. Óránként egy Budapest–Monor között közlekedő személyvonat a Nyugatiból óra 5 perckor indul és óra 54 perckor érkezik oda. Budapest–Lajosmizse, illetve Dabas között közlekedő személyvonatok Nyugatiból óra 10 perckor indulnak, és óra 49 perckor érkeznek a főpályaudvarra. A Budapest és Nyíregyháza, Záhony között közlekedő intercityk a Nyugatiból óra 16 perckor indulnak, és óra 44-kor érkeznek a Nyugatiba.
  • A reggeli időszakban (a debreceni fővonali IC-k közlekedéséig) 6 és 8 óra között óránként 3-3 vonat érkezik Nyugatiba.
  • A többi vonat Kőbánya-Kispestig, illetve Kőbánya-Kispestről jár. A szegedi intercityk Budapest-Kelenföld állomásig közlekednek, illetve onnét indulnak. Kelenföldről közlekedik a 7020-as számú, S20-as jelzésű 4:19-kor Szegedre induló, valamint a 7028-as számú, (Zuglóból 22:12-kor, Kelenföldről 21:48-kor) Kecskemétre induló személyvonat. A 4:34-kor Szegedről induló, 7009-es számú gyorsvonat, valamint a Kecskemétről 4:31-kor induló 7029-es számú személyvonat Kelenföld állomásig közlekedik.
  • Monoron a zónázó és a személyvonatok között az átszállási idő 16 perc helyett 46 percre növekszik. A szegedi intercityk esetében mintegy 30 perces átszállási idővel érhető el a Nyugati.
  • Éjszaka 22:15-től 4 óráig a ceglédi és a lajosmizsei vonal felől csak Kőbánya-Kispestig tudnak közlekedni a vonatok, illetve onnét is indulnak.

 

Június végéig pótlózni kell a 16-oson

A GYSEV Szombathely–Hegyeshalom vonalán június 30-áig az intercity-vonatok helyett Szombathely és Csorna között, a személyvonatok helyett Beled és Csorna, illetve Csorna és Hegyeshalom, továbbá egyes személyvonatok helyett Hegyeshalom és Rajka között pótlóbuszokkal kell utazni, pályafelújítás miatt.

 

Karbantartják a nyári menetrendben a 120a-t

A Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon augusztus 30-áig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, a Nagykáta és Tápiószele között végzett hídfelújítási munkák miatt.

120a-s számú Budapest–Újszász–Szolnok vonal

  • A Keleti pályaudvarról 6:15-kor és 20:15-kor Szolnokra induló S60-as személy és Z60-as zónázó vonat Nagykátáig az alapmenetrend szerint közlekedik. A Nagykáta és Tápiószele között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, emiatt Nagykátáról 38 perc, illetve 18 perc tartózkodás után indul tovább Szolnokra.
  • A Keleti pályaudvar–Szolnok viszonylatú Z60-as zónázó és S60-as személyvonatok Nagykáta és Szolnok között 2–5 perccel korábban, illetve később közlekednek vonatonként eltérően.
  • Munkanapokon Szolnokról 3:28-kor a Keleti pályaudvarra tartó G60-as személyvonat 3:24-kor indul, a Keletibe 5 perccel korábban, 5:10-kor érkezik meg.
  • A naponta 19:05-kor a Keleti pályaudvarra startoló S60-as személyvonat 18:55-kor indul, a Keletibe 10 perccel korábban, 21:00-kor érkezik meg.
  • Munkanapokon Szolnokról 4:43-kor és 5:43-kor a Keleti pályaudvarra induló G60-as gyorsított személyvonat 4:36-kor és 5:33-kor indul, Nagykáta és Budapest között változatlan menetrend szerint közlekedik.
  • Szolnokról 15:00, 16:00-kor és 17:00-kor a Keleti pályaudvarra induló Z60-as zónázó vonat 5-5 perccel korábban indul, Nagykáta és Budapest között változatlan menetrend szerint közlekedik.
  • Szolnokról 20:05-kor, 21:14-kor, 22:19-kor a Keleti pályaudvarra induló, valamint a 23:14-kor Nagykátára közlekedő S60-as személyvonat 20:28-kor, 21:35-kor, 22:35-kor és 23:33-kor indul, a Keletibe 22:20-kor, 23:30-kor, 0:25-kor, Nagykátára 0:28-kor érkezik meg.
  • A Keleti pályaudvar és Sülysáp viszonylatban közlekedő S60-as és Z60-as személyvonatok változatlan menetrend szerint közlekednek, kivéve a Keleti pályaudvarról munkanapokon 7:20-kor és a naponta 19:50-kor induló vonatokat, amelyek teljes viszonylatukon 5 perccel később közlekednek. Továbbá munkanapokon 13:20-kor és 17:20-kor Sülysápra induló vonat 5 perccel később 14:10-kor és 18:10-kor érkezik. Sülysápról munkanapokon 8:54-kor, 14:54-kor és 18:54-kor induló vonat 2 perccel később indul, a Keleti pályaudvarra változatlan menetrend szerint 9:40-kor, 15:40 és 19:40-kor érkezik.

120-as számú Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonal

  • A Keleti pályaudvarról 6:10-kor Békéscsabára induló gyorsvonat 30 perccel korábban indul.
  • Lőkösházáról a Keleti pályaudvarra induló gyorsvonatok és a belföldi viszonylatban közlekedő nemzetközi vonatok Békéscsabáig az alapmenetrend szerint közlekednek. Békéscsabáról 16 perccel később, óra 36-kor indulnak – kivéve a 472-es számú vonatot, amely Békéscsabáról 6:20 helyett 6:41-kor indul, a Keletibe 30 perccel később, óra 20 perckor érkezik.
  • Békéscsabáról a Keleti pályaudvarra induló gyorsvonatok 16 perccel később, óra 36-kor indulnak, a Keletibe 30 perccel később, óra 20 perckor érkeznek.

82-ea számú Hatvan–Szolnok vonal

  • Hatvanból 14:12-kor, munkanapokon 15:12-kor, 16:12-kor és 18:12-kor Szolnokig közlekedő személyvonatok Jászboldogháza-Jánoshida állomásról 3 perccel korábban, óra 57-kor indulnak, Újszász állomásra óra 08 perckor érkeznek. Újszász–Szolnok viszonylatban változatlan menetrend szerint közlekednek,
  • Szolnokról 14:31-kor, munkanapokon 15:31-kor, 16:31-kor és 18:31-kor Hatvanba közlekedő személyvonatok 4 perccel korábban, óra 27-kor indulnak, Pusztamonostor–Hatvan viszonylatban változatlan menetrend szerint közlekednek.

80a-s számú Budapest–Hatvan vonal

  • A Keleti pályaudvarról 13:35-kor és 17:35-kor Hatvanba induló S80-as személyvonat 13:40-kor és 17:40-kor indul, Hatvanba 14:45-kor és 18:45-kor érkezik.
  • Hatvanból a 8:15-kor induló S80-as személyvonat a Keleti pályaudvarra 5 perccel később, 9:30-kor érkezik.

 

Vonatpótlás a 125-ösön

A Mezőtúr–Orosháza–Mezőhegyes–Battonya vonalon augusztus 16-áig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Az utasokat Mezőtúr és Szarvas, Mezőtúr és Pusztabánréve, Szarvas és Gyoma, továbbá Halászlak és Szarvas között pótlóbuszok szállítják.

 

90-es: itt is elkezdődik a nyári karbantartás

A Miskolc–Hidasnémeti vonalon augusztus 19-éig valamennyi vonat módosított menetrend szerint közlekedik. Forró-Encs és Hidasnémeti között pedig pótlóbuszok szállítják az utasokat karbantartási és autópálya-építési munkák miatt. A Rákóczi és Hernád Intercityk június 30-áig csak a Keleti és Miskolc-Tiszai pályaudvar között közlekednek.

A Forró-Encs és Hidasnémeti közötti pályakarbantartási és autópálya építési munkák, illetve a kerülő útirányon át közlekedő Rákóczi és Hernád IC vonatok menetrendje miatt a Szerencs–Abaújszántó vonalon a 35212, 35218 és 35228, valamint a 35227, 35211 és 35221 számú vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Abaújszántó és Hidasnémeti között az Abaújszántóról 5 órakor induló 35240-es és a Hidasnémetiből 6:12-kor induló 35247-es számú vonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat, amelyek útvonala jelentősen eltér az állomásoktól és a vasúti megállóhelyektől.

 

50-es: karbantartás a „kettős” állomások között

A Dombóvár–Bátaszék vonalon június 23-áig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Máza-Szászvár és Hidas-Bonyhád állomások között pedig pótlóbuszok viszik az utasokat, mert pályakarbantartást végeznek.

 

Ez az S40-es nem az az S40-es

A Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs, illetve a Budapest–Pusztaszabolcs–Dunaújváros vonalon a felújítás következő ütemében, augusztus elsejéig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek az Ercsi–Pusztaszabolcs között végzett pályaépítési munkák miatt. A Déli pályaudvarról 23:55-kor induló S40-es (4158-as számú) vonat helyett későbbi időpontban, 0:15-ös indulással S40-es (4110-es számú) vonat közlekedik Pusztaszabolcsig. A Bátaszék–Sárbogárd vonalon a Bajáról a Keleti pályaudvarra tartó Ex839-es számú Gemenc expressz módosított menetrend szerint közlekedik.

 

80-as: újra az alapmenetrend az érvényes, de a kör intercity csak azért is csak Nyíregyházáig jár

A Budapest–Hatvan–Miskolc fővonalon az alapmenetrend érvényes, a vágányzár miatti korlátozásokat feloldották. Az intercity vonatok, az egri gyorsvonatok és a sátoraljaújhelyi sebesvonatok is az alapmenetrend alapján közlekednek. A kör intercity vonatok Nyíregyházáig járnak, így csak Budapest-Keleti–Nyíregyháza, illetve Nyíregyháza–Budapest-Nyugati viszonylatban közlekednek. Szerencs–Nyíregyháza állomások között az intercity vonatok helyett, közvetlen intercity vonatpótló autóbuszok közlekednek július 29-éig. A Budapest–Kunszentmiklós-Tass (150-es) vonalon az S25-ös jelzésű személyvonatok változatlanul a Keleti pályaudvarra érkeznek, és onnan indulnak.

 

100c: pótlózás Szerencs és Nyíregyháza között

A Miskolc–Szerencs–Nyíregyháza vonalon július 29-éig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Szerencs és Nyíregyháza között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Az intercityk helyett közvetlen IC-pótlóbuszokkal utazhatnak, amelyek csak Tokajban állnak meg. A vonalszakaszon komplex felújítást végeznek a vasúti pályán, állomások vágányain és a felsővezetéken. A pótlóbuszok kapacitását úgy határozták meg, hogy az utasok egymástól legalább 1,5-2 méter távolságban tudjanak helyet foglalni a fertőzésveszély elkerülése érdekében. A kör intercityk Nyíregyházáig közlekednek. A Mezőzombor és Nyíregyháza között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

 

Vonatpótlás a 147-esen

A Kiskunfélegyháza–Szentes vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek június 22-étől 25-éig pályakarbantartási munkák miatt. Kiskunfélegyháza–Szentes–Hódmezővásárhely között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

 

Pályafelújítás a 16-oson

A GYSEV Szombathely–Hegyeshalom vonalán június 30-áig az intercity vonatok helyett Szombathely és Csorna között, a személyvonatok helyett Beled és Csorna, illetve Csorna és Hegyeshalom, továbbá egyes személyvonatok helyett Hegyeshalom és Rajka között pótlóbuszokkal kell utazni pályafelújítás miatt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek