pályafelújítás

Vasút Nagyvasút

A Budapest és Hegyeshalom közötti fővonalát Európai Hálózatfinanszírozási forrásból fejleszti a MÁV

iho/vasút   ·   2020.07.25. 18:00

A MÁV a fővárost Béccsel összekötő Budapest–Győr–Hegyeshalom fővonal fejlesztésére indított feltételes kivitelezői közbeszerzési pályázatot. Az Európai Unió a napokban döntött, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) keretéből finanszírozható a beruházás döntő hányada, amellyel várhatóan 2021 végétől csökken a menetidő, a projekt 2023-as zárását követően pedig pontosabbá, megbízhatóbbá válik a vonatközlekedés Budapest és Bécs között, valamint több tehervonat közlekedhet a nemzetközileg is fontos vasúti korridoron.

Vasút Kisvasút

Több mint másfélmilliárdot költ a kormány a királyréti, illetve a kemencei múzeumvasútra

MTI/iho   ·   2020.07.07. 18:00

A pályafelújítás mintegy tizennégy kilométeres szakaszt érint, ami egymilliárd forint ráfordítást igényel. További 420 millió forint költséget jelent tizenöt jármű és egy gőzmozdony felújítása, valamint két új jármű beszerzése. Ezen túl 92 millió forintból újítják fel a királyréti erdei vasút paphegyi műszaki kiszolgáló épületét.