Akkor kedden nekilátnak a 150-es déli végének

iho/vasút   ·   2022.01.30. 09:00
150_flirt_2_vgz_0

Újabb jelentős fázisához érkezett a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítása azzal, hogy február 1-jétől Délegyháza és Kelebia között vágányzár mellett folytatódik a kivitelezés.

A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia, 150-es vasútvonal több évig tartó átépítésének első menetrendi üteme idén április 30-áig lesz érvényben. Ebben az időszakban a vonatok csak Budapest és Délegyháza között közlekednek. A Délegyháza–Kiskunhalas–Kelebia szakaszon vonatpótló autóbuszokkal, valamint a Volánbusz helyközi és távolsági járataival lehet utazni, ezek térségbeli közlekedése a lezárás idejére a térségben megváltozik, és átveszi az érintett települések teljes kiszolgálását.

A Délegyháza és Kelebia között életbe lépő módosítás havonta 50 ezer utast, a Budapest–Kelebia vonalon utazók mintegy negyedét érinti. A közúti buszos közlekedés és az átszállások miatt

  • a Délegyházától délebbre lévő szakaszra, illetve szakaszról utazók Budapest és Kunszentmiklós-Tass között 20–30 perccel hosszabb eljutási idővel számolhatnak,
  • Kiskőrös, Kiskunhalas, illetve Kelebia és a főváros között pedig 30–45 perccel növekedhetnek az átlagos eljutási idők.

A vasúttársaság emiatt arra kéri az utasait, hogy előre tájékozódjanak, és tervezzék meg az utazásukat.

Elővárosi közlekedés vonattal, illetve pótlóbusszal a főváros felől utazva

Vonatok

  • A Keleti pályaudvarról Délegyházára naponta minden állomáson és megállóhelyen megálló S25-ös jelzésű személyvonatok indulnak 4:34, 6:25-kor és 7:20-tól 23:20-ig óránként.
  • Munkanapokon 5:57-kor Z25-ös jelzésű zónázó vonat indul, amely Ferencváros és Pesterzsébet állomáson áll meg.
  • Munkanapokon 13:57-től 17:57-ig óránként G25-ös jelzésű sűrítő gyorsított vonatok indulnak, amelyek Soroksári út és Soroksár állomásokon nem állnak meg.

(térképek: MÁV-Start)

Pótlóbuszok

Délegyháza és Kunszentmiklós, Kálvin tér között pótlóbuszok közlekednek, melyek Délegyházán a vonatokhoz csatlakoznak öt perces átszállási idővel. A pótlóbuszok Délegyházáról elindulva Kiskunlacháza és Dömsöd településközpontjainak, valamint Kunszentmiklós-Tass vasútállomás érintése után Kunszentmiklós, Kálvin térig közlekednek, ahol a városközpontban a Volánbusz járatai is megállnak, átszállási lehetőséget biztosítva Kiskunhalas felé. A pótlóbuszok mindig a csatlakozó vonatok viszonylatjelzésével közlekednek.

Elővárosi közlekedés vonattal, illetve pótlóbusszal a főváros felé utazva

Vonatok

  • Délegyházáról a Keleti pályaudvarra, naponta minden állomáson és megállóhelyen megálló S25-ös jelzésű személyvonatok indulnak 3:44, 4:42, 5:29-kor és 6:48-tól 21:48-ig óránként.
  • A munkanapi csúcsidőszakokban a Budapestre való eljutást segítik a 4:55-kor és 6:02-kor induló S25-ös vonatok.
  • Munkanapokon 7:15-kor és 16:15-től 18:15-ig óránként G25-ös jelzésű gyorsított vonatok indulnak, amelyek Soroksári út és Soroksár állomásokon nem állnak meg.

Pótlóbuszok

Kunszentmiklós, Kálvin térről Délegyházára pótlóbusz indul naponta 2:47-kor, 3:45-kor, 4:32-kor és 5:51-től 20:51-ig óránként, valamint munkanapokon 3:58-kor, 5:05-kor, 6:18-kor, 15:18-kor, 16:18-kor és 17:18-kor. A pótlóbuszok Kunszentmiklós-Tass vasútállomás, Dömsöd és Kiskunlacháza településközpontjainak érintése után érkeznek Délegyházára, ahol csatlakoznak a Keleti pályaudvarra 5 perccel később induló vonatokhoz. A pótlóbuszok mindig a csatlakozó vonatok viszonylatjelzésével közlekednek.

Pótlóbuszok megállóhelyei a Délegyháza-Kunszentmiklós szakaszon

  • Délegyháza vasútállomás
  • Kiskunlacháza, vasútállomás elágazás buszmegálló (a település központjában, a Dózsa György út és a Rákóczi út kereszteződésénél)
  • Dömsöd, vasútállomás elágazás buszmegálló (a település központjában, a Dózsa György út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésénél)
  • Kunszentmiklós-Tass vasútállomás
  • Kunszentmiklós, Kálvin tér
Átszállás nélküli eljutás a Volánbusszal

A Budapest vonzáskörzetében jelentkező utazási igények minél kedvezőbb, átszállás nélküli kiszolgálása érdekében a Volánbusz a vonatpótláshoz igazította a menetrend szerinti járatait.

Felváltva, órás követést biztosít a kétóránként Budapest, Népliget–M5-ös autópálya–M-es út–51-es út–Kiskunlacháza–Kunszentmiklós–Szabadszállás–Kiskőrös–Kiskunhalas viszonylatban közlekedő autóbuszjárat (1115), valamint a szintén kétóránként Budapest és Kunszentmiklós között, Soroksáron át közlekedő járat (653). Munkanapokon a csúcsidőszakokban Kunszentmiklóson át Szabadszállásig további sűrítő járatok közlekednek. Emellett – ugyancsak munkanapokon, csúcsidőszakokban – a 60 percenként közlekedő járatokat további, Kunszentmiklósig közlekedő, vagy onnan induló, Soroksáron át közlekedő (653) betétjáratok is kiegészítik, összességében 30 percesre csökkentve a Kiskunlacháza–Kunszentmiklós szakaszon a követési időt.

Távolsági és regionális közlekedés a kelebiai vasútvonal déli szakaszán

Kunszentmiklós és Kelebia között a regionális közszolgáltatást a pályafelújítás ideje alatt a Volánbusz biztosítja menetrend szerinti buszjáratokkal. A Budapestről induló, illetve oda érkező távolsági utazásokhoz pótlóbuszt indít, valamint alternatív, kerülő útirányt javasol a vasúttársaság.

  • A Kiskunhalas–Kiskunfélegyháza vonalon a kétóránként közlekedő Interrégiókon kívül munkanapokon reggel egy új vonatpárral, valamint munkanapokon és vasárnap délutánonként két új vonatpárral bővül a vasúti kínálat, Kiskunfélegyházán biztosítva csatlakozást a Budapest és Szeged közötti Intercity járatokhoz.
  • A sűrítő személyvonatok munkanapokon Kiskunhalasról 4:30-kor, Kiskunfélegyházáról 6:38-kor; munkanapokon és vasárnap Kiskunhalasról 14:39-kor és 16:42-kor, Kiskunfélegyházáról 16:36-kor és 18:38-kor indulnak.

Budapest–Kiskunhalas, valamint Kecskemét, illetve Kelebia és Kiskunhalas közötti buszközlekedés

Új buszvonalak Budapest és Kiskunhalas között:

  • 653 Budapest–Kunszentmiklós(–Kiskőrös–Kiskunhalas)
  • 1115 Budapest–Kunszentmiklós–Kiskőrös–Kiskunhalas (gyorsjárat)

Az autóbuszok ütemes menetrend szerint, Budapest és Kunszentmiklós között óránként, Budapest és Kiskunhalas között kétóránként közlekednek: Népligetből minden páros óra:05-kor 653-as járat indul jellemzően Kunszentmiklósra, minden páratlan óra:05-kor pedig 1115-ös járat indul Kiskunhalasra. (A hajnali első 653-as járat a Népligetből egészen Kiskunhalasig közlekedik.)

Kelebia és Kiskunhalas között:

  • 5285 Kiskunhalas–Tompa-Kelebia
  • 5284 Szeged–Kelebia–Tompa–Kiskunhalas
  • 5221 Kecskemét–Kiskunhalas–Kelebia
Nézze végig, hol állnak meg ezen a szakaszon az autóbuszok! Kattintson a Volánbusz-térképre, galéria nyílik!

Egyéb, érintett buszvonalak:

  • 5046 Szeged–Kiskunhalas–Balotaszállás
  • 5282 Kiskunhalas–Balotaszállás–Pusztamérges
  • 5292 Kiskunhalas–Balotaszállás–Kisszállás–Mélykút
  • Kiskunlacháza: Kiskunlacháza, vasútállomás bejárati út autóbusz-megálló
  • Kiskunlacháza

Kiskunhalas és Kecskemét

Kiskunhalas és Kecskemét között S250-es jelzéssel kétóránként – egy sűrítőjárattal – pótlóbuszok közlekednek Kiskőrös, Soltvadkert, Pirtó megállásokkal. Két pár pótlóbusz Kecskemét–Kiskunhalas–Kelebia között közlekedik, Kiskunhalas és Kelebia között tompai megállással.

A vonatpótló autóbuszok naponta:

  • Kecskemét vasútállomástól 7:20 és 21:20 között kétóránként, valamint 12:20-kor indulnak.
  • Kiskunhalas vasútállomástól 4:48 és 18:48 között kétóránként, valamint 15:48-kor indulnak; Kiskőrös vasútállomástól, Soltvadkert autóbusz váróteremnél, Pirtó községháza autóbusz-megállóhelyen állnak meg.
  • A Kecskemétről 7:20-kor és 12:20-kor induló pótlóbusz Kelebia vasútállomásig közlekedik. A Kiskunhalasról 8:48-kor és 15:48-kor induló pótlóbuszok Kelebia vasútállomástól indulnak 8:03-kor és 15:03-kor. A hosszabb útvonalon közlekedő pótlóbuszok Tompa autóbusz váróteremnél is megállnak.
Nézze végig, hol állnak meg ezen a szakaszon az autóbuszok! Kattintson a Volánbusz-térképre, galéria nyílik!

Kiskunlacháza-Kiskunhalas és Kelebia közötti Volánbusz-járatok

  • A Kiskunlacháza–Kiskunhalas szakasz esetében – az elsősorban Budapestre irányuló utazási igények minél kedvezőbb, átszállás nélküli kiszolgálása érdekében – Budapest, Népliget–M5-ös autópálya–M51-es út–51-es út–Kiskunlacháza–Kunszentmiklós–Szabadszállás–Kiskőrös–Kiskunhalas viszonylatú autóbusz-járatok közlekednek, kétóránkénti követési idővel. A járatok követési idejét 60 percesre egészítik ki a Budapest és Kunszentmiklós között Soroksáron át közlekedő járatok. Munkanapokon csúcsidőszakban Kunszentmiklóson át Szabadszállás végállomással további sűrítő járatok közlekednek.
  • Ugyancsak munkanapokon csúcsidőszakokban a 60 percenként közlekedő járatokat további, Kunszentmiklósig közlekedő vagy onnan induló, Soroksáron és Apajon át közlekedő járatok egészítik ki, összességében 30 percesre csökkentve ezen szakaszon a követési időt.
  • A Kiskunhalas–Kelebia szakasz esetében a Volánbusz meglévő közszolgáltatási kínálatának jelentősebb mértékű bővítésével biztosítja a térség közlekedését a vasútvonal lezárása idején, az érintett települések kiszolgálására az 5285-ös vonalon több járat indul, az 5046, 5282, 5284 és 5292 számú vonalakon induló járatok pedig módosított menetrenddel közlekednek.
Január 31-i pótlóbuszos eljutások

Január 31-én az alábbi vonatok esetében pótlóbuszra kell átszállni:

A Budapest-Keleti pályaudvarról

  • 17:57-kor induló, 7918-as számú személyvonat esetében Kiskunhalas és Kelebia között,
  • 19:20-kor induló, 7928-as számú személyvonat esetében Kiskőrös és Kelebia között,
  • 22:20-kor induló, 3748-as számú és a 23:20-kor induló, 3758-as számú S25-ös vonatok esetében Délegyháza és Kunszentmiklós-Tass között.

Vonatpótló buszok megállóhelyei

  • Délegyháza: Délegyháza vasútállomás autóbusz-megálló
  • Kiskunlacháza: Kiskunlacháza vasútállomás elágazás autóbusz-megálló (a település központjában, a Dózsa György út és a Rákóczi út kereszteződésénél)
  • Dömsöd: Dömsöd vasútállomás elágazás autóbusz-megálló (a település központjában, a Dózsa György út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésénél)
  • Kunszentmiklós-Tass: Kunszentmiklós vasútállomás autóbusz-megálló és Kunszentmiklós, Kálvin tér autóbusz-megálló
  • Kiskőrös: Kiskőrös, vasútállomás autóbusz-megálló
  • Soltvadkert: Soltvadkert, autóbusz-váróterem
  • Pirtó: Pirtó, községháza autóbusz-megálló
  • Kiskunhalas: Kiskunhalas, vasútállomás autóbusz-megálló
  • Tompa: Tompa, autóbusz-váróterem (a Volánbusz buszai betérnek a vasúti megállóhelyhez, a pótlóbusz messze a vasúti megállóhelytől, a település központjában áll csak meg)
  • Kelebia: Kelebia vasútállomás autóbusz-megálló
  • Kecskemét: Kecskemét vasútállomás autóbusz-megálló
Díjszabási tudnivalók, kölcsönös bérletelfogadás
  • A vonatok és a pótlóbuszok esetében a MÁV-Start díjszabása érvényes. A szolgáltatás vonatjegyekkel vagy vasúti bérletekkel vehető igénybe, ezek a megszokott módon, a vasúti pénztárakban, jegyautomatákban, vagy ezek hiányában (illetve a pénztár zárva tartása idején) a jegyvizsgálónál vásárolhatók, illetve az interneten, a MÁV applikációban válthatók meg.
  • A 2022. február 1. előtt megvásárolt bármely, a 150-es Budapest–Kelebia vasútvonalat érintő viszonylatú vasúti bérletek a lejárati idejükig érvényesek a bérleten feltüntetett viszonylaton, a vasútvonal által érintett települések között közlekedő helyközi autóbuszjáratokon is.
  • Február 1-jén vagy azután az igénybe vett szolgáltatástól függően szükséges megvásárolni a vasúti vagy autóbuszbérletet.
  • A vonatokon és pótlóbuszokon elfogadják a párhuzamos útvonalra váltott Volánbusz bérleteket, ha a vasútvonal által érintett települések közötti szakaszra szólnak.
  • A Budapest–Kunszentmiklós, a Budapest–Kunszentmiklós–Kiskunhalas és a Kiskunhalas–Kelebia útvonalon közlekedő Volánbusz-járatokon elfogadják a vasúti utazási igazolványokat és azokat a vasúti bérleteket, melyek a buszok által érintett települések közötti utazásra jogosítanak.
  • Azokon a helyeken, ahol a vágányzár időszakában a MÁV-Start nem szolgáltat, a vasúttársaság menetjegyet és bérletet sem értékesít 2022. február 1-jétől. A január 31-éig megváltott, alább felsorolt állomásokra érvényes (a bérleten kiindulási vagy célállomásként a felsorolt állomásokat tartalmazó) bérleteket a Volánbusz helyettesítő járatain elfogadják a bérleteken feltüntetett érvénytartamon belül.

Február 1-jétől ideiglenesen megszűnő állomások:

  • Bösztör,
  • Szabadszállás,
  • Fülöpszállás,
  • Soltszentimre,
  • Csengőd,
  • Tabdi,
  • Pirtói szőlők,
  • Balotaszállás,
  • Kisszállás.
Hol vásárolható menetjegy és bérlet a Volánbusz járataira?

Elővételben

  • Jegyeket és bérletek a Volánbusz-állomásain található pénztárakban
  • Bérletek a Volánbusz értékesítő partnereinél
  • Övezetes bérletek a MÁV vasúti pénztáraiba
  • A vasúti pénztárakban övezetes bérletek vásárolhatók, ehhez azonban Volánbusz-bérletigazolvány kiváltása szükséges, amit a Volánbusz pénztáraiban lehet beszerezni.
  • Interneten
  • Jegyvásárlás csak az 1115-ös vonalra lehetséges: online jegyvásárlás
  • Applikációban menetjegy és bérlet
  • További információkért látogasson el a Volánbusz mobiljeggyel kapcsolatos oldalára.
  • Az applikációban vásárolt bérletekhez bérletigazolvány kiváltása szükséges, amit a Volánbusz pénztáraiban lehet beszerezni.
  • A járművezetőnél menetjegy
    • Az autóbuszokon a vásárlás csak készpénzzel lehetséges.
    • Gondoskodjanak a menetjegy vásárlásához megfelelő címletű pénzről, mert az autóbuszvezető pénzváltásra, nagycímletű pénzből való visszaadásra nem köteles.
    • A járművezetőnél bérlet nem kapható.

Menetjegyvásárlás átszállásos utazás esetén

Eltérően a vonatjegyektől – melyek esetében a vasúthálózaton belül bármely két vasútállomás közötti útvonalra (viszonylatra) lehet jegyet vásárolni, mely útvonalon több vonattal, átszállással is lehet utazni – az autóbuszok esetében menetjegyet egy konkrét járat két megállója közötti utazásra lehet váltani. A menetjegy átszállásra nem jogosít. Tehát ha két autóbusz-megálló közötti utazás esetén át kell szállni, mindkét szakaszra külön jegyet kell vásárolni: a kiindulópont megállójától az átszállóhelyig, illetve az átszállóhelytől a célmegállóig kell megvásárolni a jegyet.

Ha az úti cél eléréséhez vonattal/vonatpótló busszal és helyközi busszal, átszállással kell utazni, akkor a vasúti szakasz kezdő- és célállomása között (vonat-busz átszállóhelyre) vonatjegyet kell váltani, a helyközi buszos szakaszra pedig értelemszerűen autóbusz-menetjegyet.

Bérletek esetében az azon feltüntetett útvonalon (viszonylaton) belül, a jelölt átszállóhelyen átszállással is tudunk utazni.

Amennyiben két megállóhely között – a buszok útirányától függően – több útvonalon is lehetséges az utazás, fontos tudni, hogy a magasabb kilométer-övezetbe eső bérletek használhatók azonos viszonylaton a rövidebb útvonalon közlekedő járatokon is, azonban a rövidebb kilométer-övezetre érvényes bérletek a hosszabb útvonalon közlekedő járatokon alapvetően nem használhatók fel.

A nyomdai kiállítású, valamint az úgynevezett övezetes (viszonylatot gépileg nem tartalmazó) bérletek esetében a teljes árú bérlet használatához fényképpel ellátott bérletigazolvány, a kiemelten kedvezményes bérletek használatához diákok esetében érvényes diákigazolvány mellett viszonylatigazolás is szükséges, melyet az utas a Volánbusz-pénztárakban tud kiváltani.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Életre kel az Elvira

iho/vasút   ·   2023.01.31. 12:00

Teljesen magyar fejlesztésű robotasszisztenssel újul meg az Elvira menetrendi szolgáltatás a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálatán.

Vasút Kisvasút

Valentin Expressz a Gyermekvasúton

iho.hu   ·   2023.02.01. 03:00

Más kisvasutakon már többéves hagyomány, hogy a szerelmesek napján különleges vonatok is járnak, de a Gyermekvasúton csak idén indulnak először különvonatok február 14-én.