Megkezdődik a Kőszeg–Szombathely vasútvonal teljes felújítása
Több mint 3 milliárd 200 millió forintból újítják fel, a várhatóan egy hónap múlva megkezdődő kivitelezési munkálatok 2022 első felében fejeződnek be.
Több mint 3 milliárd 200 millió forintból újítják fel, a várhatóan egy hónap múlva megkezdődő kivitelezési munkálatok 2022 első felében fejeződnek be.
Az elővárosi vonalakon és az Alföldön kell újdonságokra számítani a jól ismert pályamunkák mellett. Itt a heti összefoglaló.
Jó pár aprómunka lesz a héten, semmiképpen se rutinból vonatozzanak!
Május 17-étől a másik vágányon is megkezdődnek a munkálatok.
Egy nagy kereszttel kevesebb: a 41-es készen van, és a többi pályán is folyik a munka ernyedetlenül.
Kilencvennégy kilométernyi pályát korszerűsítenek és villamosítanak a lengyel határ környékén.
Apró hétköznapi és hétvégi vonatpótlásokra is oda kell figyelni ezen a héten. A nagy munkák rendben zajlanak, sőt olyan is van köztük, ami hamarosan véget ér.
Az Arica kikötővárosát a bolíviai főváros La Pazzal összekötő vonal chilei szakaszát állították helyre, hogy az aricai kikötőt vasúton is ki tudják szolgálni.
Az 1-esen, a 70-esen oda kell figyelni, ne induljon el rutinból. A 101-est a nyár végéig elfeledheti, végig pótlózzák.
A nemzeti vasút személyszállítási ága, a Srbija Voz hármat vesz a Stadler emeletes vonataiból, melyeket Belgrád és Újvidék között fognak használni a megújult pályán.
A Citadella és a Göcsej IC-nél „ugrik” arrébb a pótlóbuszozás, egyébként javában tart a nagy munkák dandárja.
A 80a-n lesz egészen nagy változás a biztosítóberendezés beüzemelése miatt. Észnél kell lennie annak is, aki a Göcsej és/vagy a Citadella IC-vel utazik.
Már a nagygépek is megkezdték az ágyazatrostálási munkálatokat Vecsés–Üllő–Monor szakasz felújításán.
Új fázis kezdődik a 29-esen, a 100a-nak nekiestek, a Rinya-patak még mindig nyerésre áll, a 25-öst szakaszosan újítják fel.
Ideértünk: a Székesfehérvár–Keszthely vasútvonal rekonstrukciójának március végétől a kiegészítő munkálatai zajlanak.