Fény az alagút elején: 2021-ben elindulhat a Szeged–Szabadka vasútvonal felújítása a Vajdaságban
Már jövőre hozzá akarnak látni a pályaépítéshez, sőt, 2022-re el akarnak készülni.
Már jövőre hozzá akarnak látni a pályaépítéshez, sőt, 2022-re el akarnak készülni.
A tavaly április óta tartó átépítési munkálatok befejeződtek, már csak az apróbb simítások maradtak hátra, de ezek már nem akadályozzák a menetrendszerű vasúti forgalmat.
Lassan végéhez közlekedik szinte valamennyi pályafelújítás, karbantartás – erre az évre, illetve egészen addig, amíg az utolsó pillanatban ki nem tolják a határidőt... Ezeken a vonalakon figyeljen oda, ha vonatra száll.
Nyugat-Magyarországon vannak újdonságok a MÁV-Startnál éppúgy, mint a GYSEV-nél. Lista a tájékozódáshoz és a bosszúságok elkerüléséhez.
A NIF kiírta a közbeszerzést a vonal utolsó, Békéscsaba és Lőkösháza országhatár közötti szakaszának korszerűsítésére.
A társaság közel 45 milliárd forintért újíthatja fel és villamosíthatja a Szeged-Rendező és Röszke országhatár közötti vasúti pályát.
A további káresetek megelőzése, a biztonságos vasúti és a közúti közlekedés érdekében a vasúttársaság a Nagymaros–Zebegény közötti, Szent Mihály-hegynél lévő területet folyamatosan sziklaőrrel figyelteti.
Nagy újdonság nincs, a „régi” pályafelújításokból is egyre kevesebb van. Lista a biztonság kedvéért, hátha eddig valami elkerülte a figyelmét.
A felújítás részeként kétvágányú, 160 kilométer/órás sebességre és 225 kN tengelyterhelésű közlekedésre alkalmas pálya épült.
Fertőszéplak-Fertőd megállóhelyen ünnepelték a munka befejezését.
Csúsznak a Dömösi átkelés rendberakásával, új biztbert kap a 80a – ez is „okoz fennforgást.” Figyeljenek oda, ha vonattal akarnak útnak indulni.
Dombóvár környékén két hét alatt ahol, csak bírnak, rendet raknak. Máshol többnyire a folyamatban lévő projekteket dolgoznak, de a GYSEV környékén is lesz néhány „minimunka”.
A híd részleges felújítása folytatódik, az érintett hétvégéken a csepeli ipar, így a nagy konténerterminálok elérhetetlenek lesznek vasúton.
A legfontosabb változás a villamosítás újbóli beindulása a 29-esen. A többi nagy munka ismert, de van pár új „apróság” is.