A kormányon múlik a fogaskerekű jövője

iho/vasút   ·   2022.12.03. 15:00
00_fogas_felujitas

Meghosszabbodott a felújításának építési engedélye. A fogaskerekű korábban érvényes pótlási rendje december 5-étől, hétfőtől lép életbe.

A Közlekedési Hatóság meghosszabbította a fogaskerekű felújításának építési engedélyeit, ezzel elhárult a járat korszerűsítésének és kétirányú meghosszabbításának jogi akadálya. A Budapesti Közlekedési Központ álláspontja az volt, hogy a veszélyhelyzethez kapcsolódó kormányzati intézkedések nyomán egy évig automatikusan – külön erre irányuló kérelem nélkül is – meghosszabbodhat a fogaskerekű építési engedélye.

A kivitelezés a kormányon múlik, ám a fogaskerekű felújítása mindeddig egyetlen olyan hazai vagy uniós finanszírozású projektlistára sem került fel, amelynek megvalósítását a kormány támogatná. A BKK és a Fővárosi Önkormányzat álláspontja szerint a fogaskerekű felújítását az uniós helyreállítási alap forrásaiból lehetne finanszírozni, mivel a projekt jelentősége és előkészítettsége ehhez illeszkedik a leginkább.

(fotók: Vörös Attila)

Változik a fogaskerekű téli üzemszünete alatti pótlási rend

A korábban megszokott rend szerint, több vonalon is közlekednek pótlóbuszok a fogaskerekű helyett a téli üzemszünetben: december 5-étől, hétfőtől az alsó szakaszon a 60A és a 60B jelzésű buszokkal, a felső szakaszon a 60-as jelzésű fogaspótló járattal lehet utazni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek