Új korszak kezdődik a Rail Cargo Hungariánál
Digitális fejlesztéssorozattal és innovációval javítja működési hatékonyságát a vállalat.
Digitális fejlesztéssorozattal és innovációval javítja működési hatékonyságát a vállalat.
A vállalat tesztvonata a csehországi Hodonín és a romániai Alvinc (Vintu de Jos) között bő öt nap alatt fordult meg.
Megérkezett Kínából az idei első, közvetlenül Magyarországra indított, Záhonyon keresztül közlekedő konténervonat a budapesti Rail Cargo Terminal–BILK-re. A negyven vasúti kocsiból álló szerelvény Jinan városából hozott többek között egészségügyi védőfelszereléseket, maszkokat, kesztyűket, tisztítókendőket és más eszközöket.
A hajóstársaságok a kapacitások közel felét már törölték. Felfüggesztett hatósági vizsgák. Ritkulnak az expresszek Csehországban. BUD: 5700 járattal kevesebb – „járványhírek” a közlekedés világából.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló február 24-étől március 1-jéig.
Tavaly minden korábbinál nagyobb, 5,6 millió kilométer futásteljesítményt ért el a vasúttársaság.
A vasúti fuvarozó vállalat újabb két évig szállíthat fémhulladékot.
Több különvonat is csattogott már leállított mellékvonalakon, elkezdtek megújulni a Talentek, visszaadták a forgalomnak a megújult 80a-t.
A vasúttársaság három évig szállítja az építkezési cég vasbetonelemeit.
A Rail Cargo Hungaria nagy volumenű befektetésekkel és árufuvarozási tevékenységének digitalizációjával növeli vasútlogisztikai szolgáltatásainak minőségét.
A vártnál kevesebb tehervonat jár, így szeptember 30-ától ismét közlekedhetnek a személyvonatok Debrecen és Balmazújváros között.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló szeptember 9-étől szeptember 15-éig.
– Kiemelt fenntarthatósági érdek a környezetkímélő megoldások, a vasút térnyerése a közlekedésben, a személyszállításban és az árufuvarozásban egyaránt – mondta az innovációs és technológiai miniszter Budapesten, miután stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Rail Cargo Group magyarországi vállalataival.