Rekordidő alatt szállított fát három országon keresztül az RCC

iho/vasút   ·   2020.05.19. 18:00
400px_rcg_favonat

A Rail Cargo Carrier–Romania (RCC–RO) és a Rail Cargo Hungaria (RCH) sikeres együttműködésével rekordidejű futásteljesítményt ért el egy a Hodonín–Alvinc viszonylaton fafuvarozást végző tesztvonat: a szerelvény a fordulót Szolnoktól Szolnokig a tavalyi évben megszokott tizenhét nap helyett öt nap és három óra alatt teljesítette, a csehországi berakodást és a romániai kirakodást is beleértve. Az eredményt új üzemeltetési koncepció alkalmazásával és intenzív vállalatközi koordinációval sikerült elérni. Ezzel a megoldással az RCH, valamint az RCC–RO a jövőben havi 10-11 vonatot közlekedtet ebben a viszonylatban. Az RCH és az RCC a kereskedelmi területre is kiterjesztette a már érvényben lévő műszaki bizalmi elv alkalmazását, amely intézkedés gyorsította a kürtösi határátmenetet.

A Rail Cargo Carrier tesztvonata mindössze bő öt nap alatt járta meg a Szolnok–Hodonín–Alvinc–Szolnok távot, be- és kirakodással együtt (kép forrása: Rail Cargo Hungaria)

Az RCH és az RCC–RO az irányvonatot Rajkától Alvincig és vissza az ÖBB 1293-as sorozatú, interoperábilis Siemens Vectron villamos mozdonyával továbbította, a határon csak mozdonyvezetőt kellett váltani. Az RCH pedig a fuvarhoz a rendelkezésre állás és a minőség javítása érdekében a korábban használt bérelt fuvareszközök helyett saját vasútintézeti kocsikat diszponált. A megoldás lényegi eleme, hogy az RCH a szükséges négy kocsikészleten felül Szolnokon egy ötödiket is tárol arra az esetre, ha egy esetleges kocsisérülés vagy műszaki hiba miatt szükségessé válik az azonnali pótlás. Az irányvonatok egyébként március óta a korábbinál nagyobb, 2120 tonna kiterheltséggel is közlekedhetnek, amennyiben Vectron mozdony is rendelkezésre áll.

Az Európa tizenkét országában működő Rail Cargo Carrier-vállalatok arra törekednek, hogy ahol csak erre lehetőség van, az ATTI szerinti bizalmi elv alapján működjenek együtt partnereikkel. Az RCC jelenleg már szolgáltatásainak 85 százalékában ezt a megoldást alkalmazza.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek