Újabb híd épülhet a Duna felett
Paksnál hoznak létre egy egykilométeres műtárgyat, plusz több kapcsolódó útszakaszt, összesen 91,9 milliárd forintért.
Paksnál hoznak létre egy egykilométeres műtárgyat, plusz több kapcsolódó útszakaszt, összesen 91,9 milliárd forintért.
A program célja, hogy a mindenkori legkorszerűbb anyagok és technológiák segítsék a biztonságos közlekedést a hazai utakon.
Elkészült a Várbalog és Albertkázmérpuszta közötti összekötő út, ezzel újabb határmenti projekt készült el.
Négy jelentkező adott be ajánlatot. A hídfelújítás jövő márciusban kezdődhet és 2023-ban fejeződhet be.
A gyorsforgalmi út az új komáromi Duna-hídtól az M1 és az M7 érintésével teremtene négysávos kapcsolatot a szintén előkészületben lévő M8 autóútig.
A 471-es főút fejlesztésének köszönhetően Hajdúsámson és Nyíradony térségéből is biztonságosabbá és gyorsabbá vált a cívisváros megközelítése autóval, kerékpárral és gyalogosan is.
A gyalogosoknak is nehezebb lesz a környéken közlekedni.
További átfogó vizsgálat vált szükségessé az M0-s autóút 1990-ben átadott Deák Ferenc (hárosi) Duna-hídján, ezért csütörtökön próbaterhelést végeznek az átkelőn.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló július 20-ától július 26-áig.
Rajka és az osztrák oldalon fekvő Németjárfalu közötti földút 1900 méter hosszúságban épült át aszfaltburkolatú úttá.
A Budapesti Közlekedési Központ Igazgatósága jóváhagyta a következő évek legnagyobb fővárosi beruházása, a Széchenyi lánchíd felújításának kivitelezési munkáira kiírt feltételes közbeszerzési eljárás elindítását. Eredményes tender esetén a rekonstrukció 2021 tavaszán indulhat, és a dunai átkelő, Budapest világhírű szimbóluma 2023-ra születhet újjá.
Az M25-ös autóút átadásával a hevesi megyeszékhely is bekapcsolódott a gyorsforgalmi úthálózatba.
Kamionok áthaladásával kezdték meg a terheléses tesztet a 2018 augusztusában leomlott genovai Morandi-híd helyére épített új hídon, amelyet július végén adnának át a forgalomnak.
Júliusban kiírja a közbeszerzést a Budapesti Közlekedési Központ.