Nyári pályafelújítás a debreceni villamoshálózaton
Hat szakaszon a síneket cseréli ki, négyen pedig vágányszabályozást hajt végre a DKV Zrt. június másodikától július hatodikáig.
Hat szakaszon a síneket cseréli ki, négyen pedig vágányszabályozást hajt végre a DKV Zrt. június másodikától július hatodikáig.
A Tátra utca és a Jászai Mari tér közötti szakaszon, korszerű zaj- és rezgéscsillapított technológia alkalmazásával végzett rekonstrukció által csökkenhet a villamosok menetideje, valamint a környezeti terhelés. A munkálatok várhatóan augusztus elejéig tartanak.
Az orosz főváros villamoshálózatát is üzemeltető Moszkvai Metró száz egyszekciós kocsit vásárol a hazai PK TS-től.
A Közlekedési Kultúra Napján kigördült a remízből a nagy kedvenc, a 3720-asra számozott prototípus egyirányú, házi csuklós villamos is.
A 16-os viszonylat a városközpontban fekvő Terreiro do Paçó tértől az attól tizenkét kilométerre, az északkeleti előváros Loures-ben található Parque Tejóval fogja összekötni.
Forrás rendelkezésre állása esetén összesen kilencven Twist 3.0-ás szerelvényt szerezhetnek be, 1,8 milliárd złoty összértékben.
A tulajdonos amerikai Greenbrier a működési költségek növekedésével, logisztikai nehézségekkel és az amerikai megrendelések hiányával indokolja a döntést. Hétszáz dolgozónak mondanak fel.
A Škoda hatvan méter hosszú ForCity Smart 38T járműkígyói a németországi Rajna–Neckar városi térségben, Mannheim, Heidelberg és Ludwigshafen városok között állnak majd forgalomba.
A Budapest csomópontjaiban és népszerű megállóiban éjjel-nappal elérhető készülékek a fővárosiak egyik legfontosabb vásárlási felületének bizonyulnak.
A 250 millió euró értékű beruházás közbeszerzéseit még idén tavasszal ki is írják.
A kelet-ukrajnai város öt háromszekciós szerelvényt vásárol a hazai Tatra-Yugtól.
A Tramwaje Śląskie a Pesától negyven, a Modertrans Poznańtól pedig tíz kocsit szerez be az interurbán hálózatra.
Az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt az applikációt a fővárosi közösségi közlekedésben használók száma.
A BKK feltételes közbeszerzési eljárást indított a vonal legalább nyolc megállójának átépítésére és korszerűsítésére.
Forgalomból kivont autóbuszok kijelzőit helyezik újra üzembe rajtuk.