Nagykörúti kerékpársáv: megszűnnek a parkolósávok, pollerekkel védik a kerékpárosokat, máshol közös sávban tekerhetnek a buszokkal
November 2-ától indul a Nyugati téren és a Jászai Mari téren a Szent István körúti kerékpársáv kialakítása.
November 2-ától indul a Nyugati téren és a Jászai Mari téren a Szent István körúti kerékpársáv kialakítása.
2025-től. Elektromos busszal végzett közforgalmú járatüzemeltetésre Magyarországon most először indult közbeszerzési eljárás.
A budapesti agglomeráció és hat megyeszékhely után hamarosan hat kisebb városban is a helyi közösségi közlekedés zöldítésére készül a Volánbusz húsz új elektromos autóbusz beszerzésének tervezésével.
A Stadlerrel kötött, összesen akár százhúsz motorvonat beszerzését lehetővé tevő keretszerződésből első körben tizenhat szerelvényt hívott le az ÖBB.
Az Ikarus Járműtechnika Kft. és a felsőoktatási intézmény közös projektjének célja egy önálló értékesítésre is alkalmas, elektromos meghajtású autóbuszalváz-család létrehozása volt.
Biztonságosan kerékpározhatóvá vált számos útszakasz, és javultak a gyalogosközlekedés feltételei Kispesten. A BKK beruházásában megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően az ott lakók akár 10–15 perc alatt megközelíthetik kerékpárral a fontosabb intézményeket és üzleteket a kerület belső részeiből.
Egy újabb apró, de fontos lépéssel került közelebb Budapest a fenntarthatóbb városi életmódhoz. A Mobilitási Héten átlépte a kétszázat a MOL Bubi gyűjtőállomások száma.
Közlekedési fejlesztések valósulnak meg idén a XI. kerületben, amelyeknek köszönhetően javulnak a biztonságos kerékpáros közlekedés feltételei. A kivitelezés elindult, és előreláthatólag még az ősszel befejeződik.
Három új gyalogos-átkelőhellyel bővült a Nyugati tér: a beruházásnak köszönhetően akadálymentesen, már az aluljáró használata nélkül is körbejárható a tér és a forgalmas közlekedési csomópont.
Szczecinek város elektromos buszokra kiírt közbeszerzési tenderén nyertek. A világ egyik elsőszámú elektromosbusz-gyártóját, az Yutongot utasították maguk mögé.
Az olasz nemzeti vasút az Eni által előállított, tiszta hidrogénezett növényi olaj (HVO) alapú bioüzemanyaggal közlekedtetett egy személyszállító vonatot.
Szeptemberben társadalmi egyeztetésre bocsátja a kormány az új KRESZ-tervezetet, illetve egyéb változtatások is várhatók. A Magyar Kerékpárosklub azért kampányol, hogy mindez hatékonyan és valóban megtörténjen!
A közbeszerzési eljárások eredménytelensége miatt idén mégsem valósulhat meg a tervezett projekt. A BKK és a főváros továbbra is elkötelezett a Rákos-patak menti kerékpáros-fejlesztésben, így új pályázati készül.
Az osztrák vasúttársaság akár százhúsz Flirt Akkut is beszerezhet a Stadlerrel kötött keretszerződés értelmében.
Ma még főleg az űrrakéták hajtóanyaga, de hamarosan a kamionok és a buszok is hidrogénre térhetnek át, sőt a gyárak működésében is kulcsszerepe lehet, használatával akár 2050-re karbonsemleges lehet a világ.