Duálmozdonyokat rendelt a Cargounit

iho/vasút   ·   2023.08.13. 09:00
cargounit_dragon2

A hazai Newagtól vesz tíz villamos- és dízelüzemre egyaránt képes Dragon 2-est a lengyel lízingcég.

A napokban bejelentett, 183,9 millió złoty, vagyis körülbelül 15,5 milliárd forint értékű megállapodás opcionálisan további húsz mozdony megrendelését is lehetővé teszi. A vontatójárműveket a szerződés aláírásától számított 22–26,5 hónapon belül, vagyis legkésőbb 2025 őszén szállítja a lengyel gyártó.

A hattengelyes, 5000 kilowatt névleges teljesítményű gépek elsősorban a három kilovoltos egyenárammal betáplált lengyelországi fővonalakon fognak közlekedni, azonban hogy a tolatási és az utolsó mérföldes feladatok során ne legyen szükség dízel tolatómozdonyra, egy ötszáz kilowattos, az EU V-ös emissziós szabályozásának eleget tevő kiegészítő dízelerőforrást is beépítenek.

Az opciós mennyiséget egyesével és tömbösítve 2028 végéig hívhatja le a Cargounit; a keretben foglalt járművek összértéke 551,7 millió złoty (hozzávetőlegesen 46,5 milliárd forint). A plusz mozdonyok között többáramnemű Dragon 2-esek is lehetnek, melyek Csehországban és Szlovákiában is közlekedhetnek majd – számol be a Railway Gazette.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Cargounit / railmarket.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek