Egy nagy piac meghódítása: kanadai gép, orosz gyártás?

iho/repülés   ·   2012.11.05. 19:00
Q400NG_cim

Először orosz források adták hírül, hogy a Bombardier népszerű légcsavaros-gázturbinás utasszállítóját Oroszországban is fogják gyártani, a még kezdeti egyeztetésekről szóló információt most a kanadai cég is megerősítette, de konkrétan kerülte a Q400-as említését.

A Russian Aviation két nappal ezelőtti híradásában az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium helyettes tárcavezetője elmondta: nem egyszerűen csak összeszerelésről lenne szó, hanem fontos részegységek helyi gyártásáról is, például az orosz Q400-asokhoz Oroszországban készülnének részben a szárnyak is.

A gépet az Aviakor repülőgépgyár készítené, annak az általános törekvésnek a jegyében, amely azt célozza, hogy a nyugati repülőgépgyártókkal együttműködve fejlett technológiák kerüljenek az orosz légiipar kezébe. A minisztérium ennek érdekében segítené az Aviakor modernizálását, a folyamat eredményeképp pedig évi húsz Bombardier Q400-ashoz jutnának az oroszországi hordozók. A miniszterhelyettes szerint az Oroszországban összeszerelt gépek inkább preferáltak, mint a külföldön készültek, és a Q400-asok valószínű vásárlói is orosz légitársaságok lesznek.

A 70 személyes regionális turboprop a Malév egyik típusaként is szolgált

A Bombardier oroszországi képviselője óvatosan fogalmazott és jelezte, még nincs semmiféle konkrét megállapodás, de tény, hogy sürgősen szükség lenne a regionális utasszállítás újjáélesztésére Oroszországban. A Bombardiernek az itteni összeszerelés költségszempontból is érdeke lehet, és a cégnek van is tapasztalata a gyártás kihelyezésében Kínába és Mexikóba, de kérdés, milyen formában történjen az együttműködés az oroszokkal. Az első tárgyalások közös vállalat felállításáról szólnak, a projektben részt vehetne a jelenlegi orosz polgári repülőgégyártás főszereplője, a United Aircraft Corporation is.

A Bombardier Aerospace közleménye is csak előzetes megbeszélésekről szól lehetséges orosz partnerekkel, de nem nevezi meg a lehetséges típust, a Q400-ast sem. Ugyanakkor a cég korábbi felmérései szerint Oroszországban a következő 18 év során 460 70 üléses utasszállítót állítanak forgalomba az ottani hordozók. A Q400-as esélyei ebben a kategóriában igen komolyak, hiszen sem az Antonov újabb fejlesztésű 140-ese, sem az egykor nagyon ígéretesnek tűnő Il-114-es nem tudott igazán komoly megrendeléseket elérni a hazai légitársaságok körében, viszont az ebben a géposztályban általánosan használt An-24-eseket és 26-osokat mindenképp le kell cserélni.

A Bombardier a típus továbbfejlesztett NG-változatát készíti elő

A fő konkurense a kanadai cégnek az orosz piacon az európai ATR, de gyanítható, hogy ha sikerül megegyezni az oroszországi gyártásról, akkor a Q400-as nagyon komoly előnyre tesz szert a francia-olasz légcsavaros-gázturbinás utasszállítóval szemben. A Bombardier közleményét ismertető Flightglobal azt is hozzáteszii, hogy a Yakutia Airlines augusztusban négy Q400-ast és 10 Q300-ast rendelt.

A Flight International adatbázisa szerint a leváltásra érett An-24-esekből még összesen 200, az An-26-osokból 219 repül, és ezek többségét oroszországi légitársaságok üzemeltetik, az új An-140-esből 7, a 148-asból 11 állt csak forgalomba. Az ATR kisebbik 42-eséből tíznél kevesebb dolgozik orosz légitársaságoknál, a nagyobb 72-esből viszont már 28. Ami pedig a Q400-asokat illeti, a típus csak nemrég kapta meg az ororsz hatóságoktól az ottani légialkalmassági bizonyítványt, és egyelőre csak a Yakutia említett megrendelésének számaival szerepel az adatbázis orosz légitársaságainál.

Kapcsolódó hírek