Egy új fenomén: a gyorskelesztett vasutasok

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.02.26. 11:15
UNL_01

A Cseh Vasutak vezérigazgatója csütörtökre rendkívüli értekezletet hívott össze az elmúlt napok baleseteinek okán. Öt nap alatt ugyanis három utasokat veszélyeztető baleset is történt Csehországban, amiket nyilvánvalóan emberi mulasztás okozott. Az értekezleten a közlekedésügyi miniszter is ott lesz.

Rövid időn belül túl sok forgalmi baleset történt a cseh vasúton, mindegyik a Cseh Vasutak járatait érinti. Csak a szerencsén múlott, hogy a három balesetben csupán egy fő sérült meg könnyebben. A balesetek sokkal rosszabb kimenetelűek is lehettek volna.

Először a kelet-csehországi Velké Meziříčí–Křižanov regionális vasútvonalon szabadult el egy Stadler-szerelvény utasokkal, de mozdonyvezető nélkül. A szerelvény hat kilométert tett meg „önvezető” módon, az utasok szerencsére a sokkon kívül nem szenvedtek egyéb sérülést. Három nappal később egy tilos jelzést meghaladó expresszvonat mindössze harmincnégy méter távolságra állt meg a szemben szabályosan közlekedő Regionovától. Az eseményt követő napon České Budějovice állomáson tolatás közben koccant össze egy Plehács és egy Eszó (Ász). Az anyagi kár itt jelentős, a Vasútbiztonsági Hivatal becslése szerint 2 millió korona (24 millió forint). A balesetben az egyik gép mozdonyvezetője könnyebb fejsérülést szenvedett.

Szakállas sorompó Prágában<br>(fotó: a szerző)

A szembemenesztés a nyugat-csehországi, újonnan átadott ejpovicei alagút közelében történt, a Münchenbe közlekedő expressz mozdonyvezetője nem vette figyelembe a tilos jelzést, s továbbhaladt. A szemben szabályosan közlekedő Regionova személyvonat és a müncheni expressz egymástól mindössze harmincnégy méterre állt meg. A müncheni járaton háromszáz utas volt, a személyvonaton pedig tizenhét. Csehországban az utóbbi években veszélyesen nő a tilos jelzést meghaladások száma a vasúton. A Vasútbiztonsági Hivatal statisztikái szerint 2018-ban 142 esetet regisztráltak, ami tizenhattal több, mint egy évvel korábban.

A legnagyobb riadalmat keltő baleset az elmúlt héten az volt, amikor a Velké Meziříčí–Křižanov regionális vasútvonalon közlekedő személyvonat szerelvénye (Stadler RS1) Martinice állomásról elszabadult, s nem kevesebb, mint hat kilométert tett meg mozdonyvezető nélkül. A mozdonyvezető Martinice állomáson kiszállt a vonatból, hogy ellenőrizze a vélt meghibásodást (fékrendszeri gondokra gyanakodott). Ekkor azonban a vonat elindult, az ajtók automatikusan bezáródtak, s a mozdonyvezető már nem tudott beszállni az elszabadult vonatba. Amikor az utasok észlelték, hogy a vonat mozgásban van, a mozdonyvezető pedig lemaradt, azonnal meghúzták a vészféket, ami azonban nem állította meg teljesen a vonatot, de jelentősen csökkentette a sebességét. A vonatot aztán hat kilométerrel később sikerült csak megállítani, Velké Meziříčí állomáson. Mondani sem kell, hogy elég nagy pánik tört ki a vonaton.

Persing hozza, Ász viszi tovább a prágai gyorsvonatot - Ústí nad Labem állomáson járunk<br>(fotó: České dráhy)

Nehéz ilyen esetekben megtalálni az összefüggéseket, rámutatni a konkrét okora, de logikus gondolkodással a következőkre lehet jutni: a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben, amikor minden vasutas munkavállalót erős nagyítóval kell keresni, ugyanakkor a vonatok és az utasok száma folyamatosan növekszik, mit lépnek a vasúttársaságok? Egyszerűsítik, gyorsítják a forgalmi személyzet oktatását, felkészítését. Ez többek szerint nagy problémát jelent a jövőre nézve, az úgynevezett gyorskelesztőből frissen kikerült vasutasok máris személyvonatokat vezetnek, forgalmat irányítanak, ami nagyon kockázatos. És a jelenkor egyik meghatározó jelensége, a gyorskelesztett vasutasok tömege korántsem csak Csehországot és Szlovákiát érinti, valószínűleg egész Európában küzdenek a problémával. Félreértés ne essék, nem állítható egyértelműen, hogy az említett balesetekért a fiatal, vagy gyorskelesztett vasutasok a felelősek, némi összefüggés azért lehet a szaporodó rendkívüli helyzetek és aközött, hogy mindinkább egyszerűbb – mondjuk – mozdonyvezetői igazolványt szerezni.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek