BKV-fizetések: cáfoljak Nemes állításait

iho/közút   ·   2016.02.25. 08:47

A BKV ügyvédi felszólítást küldött, az írással kapcsolatban az alábbiakkal:

  • Nemes Gábor olyan pénzforgalmi adatokat használt fel, amely több üzleti év költségeit vonta össze, és vette tévesen figyelembe, eltorzívta ezzel a valós jövedelmeket.
  • A vezetői bérek a vizsgált időszakban egyáltalán nem növekedtek.
  • Bolla Tibor elnök-vezérigazgató jövedelme negyven százalékkal csökkent.
  • Bolla Tibor jövedelme lényegesen kisebb, mint az előző időszak vezérigazgatóinak jövedelme volt.
  • Az elnök-vezérigazgató és helyettesei prémiumot sem vesznek fel.

 

Korábban írtuk:

Csak tavaly a vezetők az előző évhez képest havonta átlagosan csaknem 100 ezer forinttal többet vihettek haza, miközben a karbantartók 10 ezer, a járművezetők pedig mindössze 5 ezer forinttal kaptak többet. A buszvezetők fizetése viszont kevesebb lett tavaly, egész évben összesen 27 ezer forinttal. Eközben a hetek óta tartó béremelési vita is mindössze pár ezer forintról szól.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elemzéséből kiderült, hogy az úgynevezett FEOR1 fizetési kategóriába sorolt gazdasági vezetők bére 2014 óta átlagosan 1 millió 200 ezer forinttal nőtt. A szakszervezet elnöke, Nemes Gábor felháborítónak tartja a 2015-re vonatkozó számokat is. Az EKSZ éppen ezért nem érti, hogy a cégvezetés a tervezett létszámleépítéseket, hogy képes teljesítménycsökkenéssel indokolni, miközben a buszvezetőket és a karbantartókat a BKV hivatalos statisztikája szerint is folyamatosan túlóráztatni kellett.

– Ettől kezdve az EKSZ még határozottabban visszautasítja ezeket a félrevezető indokokat, s felszólítja a cégvezetést, hogy álljon el a létszám leépítési terveitől, főleg, hogy hamarosan kezdődik 3-as metró felújítása, s ez idő alatt pótló buszok fogják szállítani az utasokat – jelentette ki az elnök.

Nemes a statisztika birtokában még nagyobb arcátlanságnak tartja, azt a havonta legfeljebb 7500 forintos béremelést, amelyet a cégvezetés tett a napokban, s amelynek a felét már eleve az elismerten alacsony bérek felzárkóztatására kellene fordítani. Így valójában 3–4 ezer forintnyi béremelési morzsát készül letolni a cégvezetés a szakszervezetek torkán. Az EKSZ elnöke, Nemes Gábor szerint néhány érdekvédelmi vezető el is fogja fogadni a megalázóan kevés béremelést, amire nem lehet más magyarázat csak a megalkuvás, a kényelem és az egyes ágazatok külön mutyija a cégvezetéssel és a városvezetéssel is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek