Elgázosított 105-ös

iho   ·   2013.05.19. 12:00
kiskep

Szokatlan eset történt május másnapján este nyolc óra után: a Gyöngyösi utca és az Apor Vilmos tér között közlekedő 105-ös autóbuszon ismeretlenek paprikaalapú gázsprayt permeteztek szét az utastérben. Az autóbusz utasai és a vezető is köhögött, könnyezett. A BKK megkeresésünkre elmondta, hogy a gáz koncentrációja nem lehetett nagy, mivel sem a járművezető, sem az utasok nem kértek orvosi ellátást. Személyi sérülés, anyagi kár nem történt. A járművezető nem tudta értesíteni a rendőrséget, mivel a tettes addigra már elhagyta a járművet – közölte az ihóval a BKK. A buszvezető a járművet kiszellőztette, majd az utasokkal együtt öt perc elteltével folytatta az útját az Apor Vilmos tér felé.

„Este olyan 8 körül a deákon vártam a 105-öst, megjött, leszálltak a leszállók, én meg fel, leültem, és rögtön éreztem, hogy valami kaparja a torkom, elkezdtem köhögni. Egy másodperc múlva már mindenki hevesen köhögött a buszon, közben csöngetett a sofőr, hogy indulna. Ekkor lerohantam a buszról, ugyanúgy a többiek is. Valaki szólt a sofőrnek, hogy valaki gázsprayt fújt a buszba, ekkor a sofőr leállította a motort, leszállította a maradék embereket, és vártunk a megállóban. Köhögés, várakozás 5 percig. Közben a sofőr beszólt a központba a történtekről. Körülbelül öt perc alatt kiszellőzött a busz, és így elindultunk. A Facebook-bejegyzésemre érkezett kommentekből kiderül, hogy ugyanezt valaki már hétfőn is átélte a 105-ösön, csak akkor, ha jól értem, az volt, hogy a járdáról fújt be valaki közvetlen indulás előtt, a sofőr elindult, és nem volt hajlandó megállni, és kinyitni az ajtót. Valamint állítólag a 4-6 vilin is volt hasonló.” – írta Wild Judit olvasónk, akinek a levele alapján kerestük meg a BKK sajtószolgálatát.

Képünk illusztráció<br>(fotó: Berky Dénes)

A BKK megerősítette: korábban ilyen csínytevésre nem volt példa a járataikon. Az olvasónk által megemlített másik esetről, mely szerint a 4-6-os villamos vonalán is történt volna gázsprayfújás, a BKK-nak nincsen tudomása. Arról, hogy milyen lépéseket terveznek a hasonló esetek elkerülésére nem kaptunk választ.

Ehhez hasonló eset történt példáu az USA-beli Michigan államban, Grand Rapids-ban. Erről az autóbusz biztonsági kamerája készített felvételt. Itt azonban egy utazó nő fújt le egy őt inzultáló férfit, aki később ezért megtámadta.

Kapcsolódó hírek