ETCS 2 Németországban

iho/vasút   ·   2012.09.14. 16:37

A 230 km hosszú vasútvonal Ebensfeldtől Erfurton keresztül Halléig és Lipcséig húzódik, amely a Német Egység elnevezésű közlekedési projekt része. Utóbbi teljes hossza 515 km, és magában foglalja a Nürnberg–Berlin nagysebességű hálózatot is. A szóban forgó vasútvonal a transzeurópai közlekedési korridor Skandináviától Olaszországig terjedő vasúti tengelyének is része. Az ETCS 2-t – amely a jelenleg legmodernebb vonatbefolyásoló rendszer – első alkalommal alkalmazzák Németországban. Az új szakaszon most először szakítanak konvencionális, helyhez kötött külső (fény)jelek alkalmazásával. A 93 millió eurós beruházás két szakaszban, 2015-ben és 2017-ben valósul meg.

Míg az ETCS 1 esetében alapvetően eurobalízokat használnak jelátviteli médiumként, a 2-es verzióban majdnem minden információ átvitele GSM-R vasúti mobilkommunikációs rendszerben történik. E technika alkalmazásának köszönhetően a vonat állóhelyzete esetén is folyamatos az információcsere.

„Technikánkkal megalapozzuk az integrált, határokon átívelő vasúthálózatot, és megerősítjük vezető pozíciónkat a modern vasútvezérlés- és biztonság területén” – mondta Jochen Eickholt, a Siemens vasút-automatizálással foglalkozó üzleti egységének vezetője. Hosszú távon az ETCS egyetlen, egységes technikával váltja fel az Európában használatos 14 különféle vonatbefolyásoló rendszert. Emellett a pálya menti fényjelzők egy részét a vezetőállásba küldött jelek helyettesítik majd. Ez nemcsak a vasúti infrastruktúra költségeit csökkenti lényegesen, hanem egy egységes informatikai rendszerrel rendelkező európai vasúti közlekedést is életre hívhat.

Az Ebensfeld–Lipcse vasúti vonalra a Siemens 13 Simis D típusú elektronikus biztosító berendezést, valamint az ETCS 2 megvalósításához a Trainguard 200 automatikus vonatvédelmi rendszert szállítja. Az e technikával ellátott járművek ezen a szakaszon önállóan állapítják meg helyzetüket, és küldik el adataikat az RBC vonalközpontnak. A központ folyamatosan kapja a mindenkor aktuális folyamatképeket a hozzá kapcsolódó biztosítóberendezésektől, majd rádióátvitel útján menetengedélyt adhat az adott járműnek. A rádiókommunikáció GSM-R rendszerű fejlesztése is megvalósul amelyet a  Kapsch CarrierCom nevű cég végez. A szisztémát már 2002 óta használják a Német Vasútnál, mégpedig mind a vasútüzemi beszédkommunikáció, mind az ETCS 2 alapú vonatvezérlés adatátviteli eszközeként.

Kapcsolódó hírek