Fehérvár: zárva az első nyolc; Dél-Balaton: a nagy vonatpótlás

iho/vasút   ·   2014.12.13. 16:45
szfvar0

December 14-étől, a menetrendváltástól lezárják a székesfehérvári vasútállomás utascsarnokát és az aluljárót, mert az első nyolc vágánnyal együtt megkezdik azok átépítését is. Várhatóan a jövő hét elején a jegypénztárakat is bezárják, a menetjegyeket ezután az állomásépület bal oldalán található ideiglenes konténerbe áthelyezett pénztárban lehet megvásárolni. Az e-Ticket jegyátvételi kioszkot a konténeren belül kialakított utasváróban, a pénztárak mellé helyezik.

Az ideiglenes peronokat a kiscsarnokból nyíló aluljárón keresztül, majd a felszínre érve a kijelölt helyen lehet megközelíteni, lásd a lenti térképet. A kivitelező 2015. január közepére – az ideiglenes peronok könnyebb megközelíthetősége érdekében – egy védőtetővel és oldalfallal is ellátott gyalogos járdát alakít ki. A beruházást irányító NIF Zrt. és a MÁV azt javasolja az utasoknak, hogy fokozottan figyeljenek a vágányok megközelítésekor és legalább tíz perccel korábban érkezzenek ki a székesfehérvári állomásra, mert az ideiglenes peronok és vágányok távolabb találhatóak az állomásépülettől.

A dél-balatoni vonalon a felújítási munkálatok 2015. június 13-áig, a jövő évi nyári forgalom kezdetéig tartanak, ez idő alatt eltérő pályaszakaszokon, módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. A Budapest–Székesfehérvár–Siófok–Nagykanizsa–Gyékényes vasútvonalon a mostani vágányzári menetrend december 14-étől február 15-éig érvényes. Siófok és Szántód-Kőröshegy között valamennyi személyszállító vonat helyett vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, amelyekkel minden állomás és megállóhely az adott vonat megállási rendjének megfelelően elérhető. Az eljutási idő az átszállási időkkel és az autóbuszok hosszabb menetidejével megnövekszik.

A Budapest–Nagykanizsa–Gyékényes vonal fontos változása, hogy nem közlekedik az eddig Budapest-Déli pályaudvarról 7.00 órakor induló 9050-es számú és a 17.00 órakor induló 968-as számú vonat. A Budapest–Tapolca vonalon változás, hogy a 978-as és a 979-es számú gyorsvonat kerülő útirányon: Pusztaszabolcson át, Székesfehérvár érintése nélkül közlekedik. A Székesfehérvárról, illetve a Székesfehérvárra utazóknak Szabadbattyánban biztosított a csatlakozás. A vágányzár ideje alatt nem közlekedik az eddig Balatonfüredről 16.03 órakor induló 9733-as számú, továbbá a Székesfehérvárról 14.22 órakor induló 9736-os számú vonat. Nem közlekedik továbbá Veszprémből a 6.41 órakor induló 9057 számú és a 17.18 órakor induló 9063-as számú vonat sem. Székesfehérvár–Sárbogárd vasútvonalon vonatpótló autóbuszok járnak valamennyi vonat helyett.

A G43-as járatok meghosszabbított útvonalon Kőbánya-Kispest és Szabadbattyán között közlekednek. A dél-balatoni személyvonatok Szabadbattyánig járnak Székesfehérvár helyett, és onnan indulnak vissza Nagykanizsa felé. A csatlakozás Szabadbattyán állomáson biztosítva lesz.

A vasútvonalak vágányzári menetrendjei a vasúttársaság honlapján érhetők el. Az ELVIRA menetrendi keresőben is megtalálhatóak a változások, illetve a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat is az utasok rendelkezésére áll a 06-40/49-49-49-es telefonszámon. Ezen kívül az állomásokon elhelyezett hirdetmények is jelzik a módosításokat.

Minden fejlesztés, átmeneti korlátozásokkal, esetenként kényelmetlenségekkel jár, de a vasúttársaság igyekezett úgy megszervezni a vonatok és a vonatpótló buszok menetrendjét, hogy az eljutások és a csatlakozások továbbra is biztosítottak legyenek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek