Globális Airbus: A321 Made in USA, 330-as központ Kínában

iho   ·   2016.03.07. 08:45
cim

Az első amerikai Airbus függőleges vezérsíkja szerelés előtt...

Kigördült a festőhangárból az első, Amerikában összeszerelt Airbus: az európai gyártó Alabama állambeli gyártósoráról a JetBlue kap először gépet, egy A321-est, az átadás valamikor még tavasszal megtörténik.

Mobile – Toulouse, Hamburg és Tiencsin után – az Airbus keskenytörzsű gépcsaládjának negyedik összeszerelő üzeme, amelyet tavaly szeptemberben avattak hivatalosan, de akkor az első gép egyes részegységei, törzsszekciói már ott voltak a csarnokban. A 600 millió dolláros beruházást 2012-ben jelentették be, az építkezés 2013-ban indult, és ezzel az Airbus elnök-vezérigazgatója, Fabrice Brégier szerint az Airbus lett az első igazi globális repülőgépgyártó.

...és a gép festés után

Ami az amerikai gyártósort illeti, ennek gazdasági előnyei nyilvánvalóak: nem egyszerűen a kész gépek számának emeléséről van szó, bár ez is rendkívül fontos, hiszen a keskenytörzsű A320-as gépcsalád iránti igény hatalmas, a nyomás a gyártóra pokolian nagy. Ehhez képest persze az új gyártósoron az összeszerelés felfuttatása sok időt igényel: februárban az elkészült keskenytörzsű Airbusok száma 39 volt, és ebből (mindössze) négy készült a kínai telephelyen, Tiencsinben, amely pedig már 2008 óta működik.

Az Alabamában induló gyártás fő gazdasági-pénzügyi előnye, hogy az amerikai légitársaságoknak amerikai dollárért adják el a gépet, amelynek gyártási költségei ugyancsak amerikai dollárban generálódnak. És ha tényleg felfut majd a termelés, talán gyorsabban, mint Kínában, akkor az ugyancsak komoly számú amerikai megrendeléseket „helyben” lehet teljesíteni.

Ünnepség Kínában, készül az új központ, de ez még nem gyártósor lesz

Az Airbus vezérkara azonban egyelőre Kínában ünnepel, az A320-as összeszerelő szomszédságában, ahol most kezdődik egy, az A330-asok végleges kialakítására és átadására szolgáló központ építése. A létesítmény jól tükrözi az Airbusnak azt a törekvését, hogy a keskenytörzsű piac után a szélestörzsű gépek eladásában is átvegye a vezető pozíciót az amerikai konkurenciától. Igaz, egyes magyarországi médiaközlésekkel ellentétben tehát egyelőre arról nincs szó, hogy Kínában megkezdődjék ezeknek a gépeknek a gyártása: a Toulouse-ban repülőképessé szerelt gépek „zölden” repülnek ide át, itt kapnak festést és itt lesz végleges a belső berendezésük.

Bregier persze Tiencsinben nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az A320-ashoz hasonlóan egyszer megkezdődhet a kétfolyosós, nagy hatótávolságú gépeknek is az itteni összeszerelése, de ez újabb hatalmas beruházást igényel, sokkal komolyabbat és nagyobbat, mint a végleges kialakítást végző és átadó központ. Kétségtelen, hogy miközben az elnök-vezérigazgató melegen ajánlotta a továbbra is elég lassan fogyó A380-asokat a kínai partnerek, légitársaságok és lízingcégek figyelmébe, azt is jelezte, a kínai piacon most elsősorban az A330-asra fókuszál a cég.

Az új létesítmény látványterve

Ami feltehetően reálisabb koncepció: az egyetlen A380-as üzemeltető jelenleg Kínában a China Southern, öt géppel, és további kínai megrendelés nincs a láthatáron. Az Air China azonban ugyancsak a múlt héten rendelt további tizenkettő gépet az A330-asból, a típus összesen körülbelül 200 példányára van érvényes rendelése a gyártónak kínai partnerektől.

Ugyanakkor érdekes fejleménye Tiencsinnek, hogy közben itt készül, igaz, nagyon lassan, az A320-as hazai konkurenciája, a Comac C919, ráadásul a kínai gyártó a nagy vetélytárs Boeingtól kap segítséget egy komplettírozó és átadó központ létesítésében és felszerelésében (sőt, a Boeing a saját keskenytörzsű 737-esei számára is tervez hasonló létesítményt).

Népszerű szélestörzsű típus Kínában: az Air China is 330-assal jár Budapestre

Bregier úgymond komoly vetélytársként kezeli a kínai gyártmányt és gyártót, ugyanakkor jelezte, a következő öt–tíz évben nem kell nagyon tartani a konkurencia felfutásától: kétségtelen, hogy az első összeszerelt C919-es még nem volt a levegőben, a program pedig hosszú éveket késik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek