Gyorsulnak a brit Desirók

iho   ·   2013.04.01. 15:15
400px_desiro_uk

A kontinentális Európában közlekedő Desiróktól szinte teljes mértékben eltérő, 350/1 sorozatú szerelvények maximális tempójának növelésére létrehozott Project 110 elnevezésű programnál a motorvonatokat használó London Midland, a gyártó Siemens, a vonatok hivatalos tulajdonosa és bérbe adója, az Angel Trains, a brit pályahálózat-kezelő Network Rail és a brit közlekedési minisztérium működött együtt.

A brit sziget nyugati parti fővonalán, azaz a Londont Birminghammel, Manchesterrel és Glasgow-val összekötő, 645 kilométer (401 mérföld) hosszú West Coast Main Line-on közlekedő vonatok átalakításának köszönhetően akár harmincöt perccel is rövidebb lehet a menetidő Crewe és London között, sőt akár két járat is közlekedhet az eddigi egyetlen, 160 kilométer per órás sebességű menetvonalon.

A London Midland 350 102-es brit Desirója Northamptonnál. Külsőleg csak a szakmában jártasak mondanák meg, hogy a vonatnak köze van a Magyarországon is jól ismert, formás testvéreihez<br>(fotó: rcts.org.uk)

A német gyártó Egyesült Királyságbeli részlegének, a Siemens UK-nek az igazgatója azt nyilatkozta, hogy a motorvonatok módosítása nagyságrendekkel kisebb költségű, mint egy pályafelújítás. Azonban hiába tűnik egyszerűnek az elképzelés, a kivitelezés sokkal összetettebb, mivel a szerelvények minden alkatrésze százhatvan kilométer per órás üzemi sebességre lett tervezve. Ezért a Siemens mérnökeinek vissza kellett ülni a tervezőasztalhoz és újra átnézni a terveket. E folyamat során nem kevesebb, mint százhetven ponton találtak változtatnivalót a motorvonatokon.

Az áttervezés a 2004 és 2005 folyamán gyártott brit Desirók gépészeti egységeinek szinte minden pontját érintette. Számos módosítanivaló várt megoldásra. Legelőször is azt a problémát kellett orvosolni, hogy a 25 kilovolt 50 hertzes váltóáramról és 750 voltos egyenáramról is üzemelő 350-esek eredeti aszinkron vontatómotorjaiban található kalickás forgórész rövidzár-gyűrűi nem bírták el a magasabb fordulatszámon fellépő erőhatásokat. Ráadásul azoknál a motorvonatoknál, ahol a kerekek futófelülete már jobban elkopott, további fordulatszám-növekedés lépett fel. Változtatni kellett a forgóvázak oldalirányú lengéscsillapításán, továbbá a Brecknell Willis gyártmányú áramszedők légellenállási tulajdonságain is.

Az átalakításokat követően a szerelvényeknek teljesíteni kellett az összes engedélyeztetési procedúrát – a módosítások jóváhagyása, valamint a futópróbák 2700 munkaórát igényeltek. A fékezési próbákat teljes terhelést imitálva végezték, vagyis úgy, hogy az utasokat a mentőcsónakok tesztelésére is használt, vízzel feltöltött tartályok helyettesítették.

A brit Desirók esztétikus belső tere<br>(forrás: Wikipedia)

A négyrészes Desiro UK motorvonatok 2012 decembere óta haladhatnak 177 kilométer per órás legnagyobb sebességgel. Azonban ezt csak külön érheti el egy-egy egység, mivel a szerelvények diagnosztikai rendszerét is módosították: két egység összekapcsolódásakor a rendszer automatikusan százhatvanas tempóra korlátozza le a csúcstempót. További változtatásokra van szükség, hogy csatolt szerelvények üzemelésékor a több felengedett áramszedő és a felsővezeték közti hatást finomítsák. A tervek szerint két vagy három egység csatoltan 2013 decemberétől közlekedhet emelt sebességgel.

A London Midland és a First TransPennine Express vasúttársaságok új rendelésű, 350/3-as és 350/4-es szerelvényeit már gyárilag növelt sebességűre alakítja ki a Siemens. A London Midland ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a tíz 350/3-as szerelvény jövő évi érkezésével a vasúttársaság teljes mértékben ki tudja majd használni a Project 110 programnak köszönhető menetrendi lehetőségeket. Ez a jelenlegi menetrendi kínálaton felül három, a reggeli csúcsidőben Londonba tartó, és öt, a délutáni csúcsban a fővárosból kifelé közlekedő vonatot jelent, összesen négyezernél is több férőhellyel – számol be a Railway Gazette.

Kapcsolódó hírek