Hajdúszoboszló és Ebes között is kész az egyik új vágány

iho/vasút   ·   2017.11.13. 13:45
400px_felujitott_100as

Már a második forgalomba helyezést érjük meg a 100-as újabb szakaszának rekonstrukciója során, amelyet az RV 2020 Konzorcium végez. A tervezett időpontra elkészült Hajdúszoboszló és Ebes között a bal vágány nyíltvonali szakaszának átépítése, valamint Ebes állomás bal oldala, beleértve a teljes felsővezeték-rendszer átépítését és az egyelőre ideiglenes biztosító berendezést is, így az elmúlt hétvégén a forgalom felvételére alkalmasnak nyilvánították a pályát, valamint Ebes állomás új harmadik, negyedik és ötödik vágányait.

A bizottság remek novemberi időjárási körülmények között vizsgálta az elkészült új vágányszakaszt, az állomási vágányokat, kitérőket, egyéb létesítményeket és a munkához kapcsolódó dokumentációt. Vonalbeutazást is tartottak, amely a Püspökladány–Kaba jobb vágány október végi vizsgálatához hasonlóan most is a GYSEV egyik Szilijével zajlott. A 430 323-ast a Kárpát Vasút egyik mozdonyvezetője hajtotta.

Megújult a Hajdúszoboszló és Ebes közötti bal vágány, valamint Ebes állomás nagy része. A képre kattintva Szabó István felvételeiből készült galéria nyílik

A Hajdúszoboszló–Ebes bal vágány átépítés utáni műszaki állapota a százhúsz kilométer per óra sebességű közlekedésre alkalmas, a biztosítóberendezés üzemszerűen működik, és a felsővezeték is hibátlanul teljesített. A teljesen átalakított ebesi állomás kezdőpont (vagyis Budapest) felőli oldala is a kiépítési paraméterek szerint helyezhető forgalomba.

A bizottság az elkészült létesítményeket a forgalom felvételére alkalmasnak találta. A nyíltvonali szakasz, valamint Ebes állomás új harmadik, átmenő fővágánya technológiai kötöttség miatt negyvennyolc órán keresztül nyolcvanas sebességkorlátozással került forgalomba, ennek elteltével és az üzemeltető újabb beutazását követően a vonalra jelenleg engedélyezett százhúszas tempó lép életbe. Habár a pálya fizikailag alkalmas lenne a százhatvanas tempóra is, az várhatóan csak 2020-ra, az egységes európai vonatbefolyásolási rendszer (ETCS), valamint a vasúti GSM-R rendszer kiépítését és beüzemelését követően valósulhat meg.

Ebes később nyolcvanas sebességgel járható ötödik, személyvonati fogadó vágánya a végleges biztosítóberendezés elkészültéig csak negyvennel járható. A sebességkorlátozás azért is szükséges, mivel a vágány mellett most kezdik építeni a sínkoronához képest ötvenöt centiméteres (Sk+55) magasperont. Az utasok egyelőre a harmadik és negyedik vágányok között létrehozott ideiglenes peront tudják használni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek