Harmincöt vasútvonal üzemeltetését pályáztatják meg Szlovákiában

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2018.02.12. 08:45
00kicsi

Az Érsek Árpád vezette szlovák közlekedési tárca tervei szerint legkorábban 2019-ben kezdheti a regionális vasútvonalak üzemeltetésére irányuló pályázatok kiírását. Eddig az állami ZSSK személyszállító vasúttársaság monopóliumát csak a Pozsony–Dunaszerdahely–Révkomárom szakaszon bontotta meg a cseh Regiojet magánvasút. A korábbi próbálkozásokkal ellentétben a mostani vasútvonallista lényegesen bővült és változott. A közlekedési tárca mostani terve az, hogy az állami ZSSK vasúttársaságot meghagyja Szlovákia fő vasútvonalainak szolgáltatójaként, a regionális vasútvonalakon viszont szabadjára engedné a piacot. Ezzel a lépéssel egyben meg is szabadítaná az állami személyszállító vasútvállalatot a legveszteségesebb szakaszoktól.

Szlovákia vasúti térképe

Az első nyílt pályázatot várhatóan jövőre írják ki, először csak három regionális vasútvonal kiszolgálására. Az előző tervekkel ellentétben, amikor inkább a távolsági járatokra próbáltak tendert kiírni, most a helyi jelentőségű szakaszokkal próbálkoznak. A Pozsony–Besztercebánya (Bratislava–Banská Bystrica) vasútvonalra tervezett pályázatot visszavonták. Most összesen 1 379 kilométeren hirdethetnek versenyt. Lássuk, melyek azok a szakaszok, ahova új vasúti szolgáltató jöhet a jövőben:

Jókút–Szenice–Nagyszombat; Jókút–Holics; Galánta–Nagyszombat (Kúty–Senica–Trnava; Kúty–Holíč; Galanta–Trnava) A vonalszakaszok teljes hossza: 115 kilométer

Csaca–Sziklaszoros–Zwardoň  (Čadca–Skalité–Zwardoň): 22 km

Kassa–Szepsi (Košice – Moldava nad Bodvou mesto): 32 km

Tátravasút (Tatranské elektrické železnice): 36 km

Kassa–Eperjes–Héthárs–Muszyna (Košice–Prešov–Lipany–Muszyna): 94 km

Vlárský průsmyk /CZ/–Hőlak–Trencsén; Trencsén–Bán–Tapolcsány (Vlárský průsmyk–Trenčianska Teplá–Trenčín; Trenčín–Bánovce nad Bebravou–Topoľčany) : 81 km

Németpróna–Privigye; Privigye–Felsőstubnya; Felsőstubnya–Ruttka; Nitrianske Pravno–Prievidza; Prievidza–Horná Štubňa; Vrútky – Horná Štubňa): 88 km

Kralován–Trsztena (Kraľovany–Trstená): 56 km

Zsolna–Rajec (Žilina–Rajec): 21 km

Csaca–Trencsénmakó (Čadca–Makov): 21 km

Érsekújvár–Aranyosmarót (Nové Zámky–Zlaté Moravce): 51 km

Párkány–Csata–Léva; Ipolyság–Csata (Štúrovo–Čata–Levice; Šahy–Čata): 84 km

Pozsony–Dunaszerdahely–Révkomárom (Bratislava–Dunajská Streda–Komárno): 100 km

Holics–Szakolca; Zohor–Magyarfalu (Holíč–Skalica; Zohor–Záhorská Ves): 24 km

Felsőbesenyő–Selmecbánya (Hronská Dúbrava–Banská Štiavnica): 20 km

Losonc–Újantalvölgy; Breznóbánya–Rimaszombat–Feled; Fülek–Feled (Lučenec–Utekáč; Brezno–Rimavská Sobota– Jesenské; Fiľakovo–Jesenské): 111 km

Besztercebánya–Breznóbánya–Vereskő; Vereskő–Merény–Margitfalva (Banská Bystrica–Brezno–Červená Skala; Červená Skala–Nálepkovo–Margecany): 179 km

Poprád–Tátralomnic; Poprád–Ólubló–Palocsa (Poprad – Tatranská Lomnica; Poprad – Stará Ľubovňa – Plaveč): 69 km

Homonna–Mezőlaborc; Homonna–Takcsány (Humenné–Medzilaborce; Humenné–Stakčín): 70 km

Eperjes–Homonna; Eperjes–Bártfa (Prešov–Humenné; Prešov–Bardejov): 105 km

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek