Hibridbuszt tesztel a BKV

iho/közút   ·   2011.08.04. 17:20
volvohibrid

A skandináv gyártó busza ugyanis a megállóból a 160 lóerős villanymotorral indul el, majd 15 km/órás sebességnél bekapcsolódik a 215 lóerős dízelmotor is. Fékezésnél, illetve lejtőn pedig a villanymotor visszatáplálja az energiát az akkumulátorba. A tetőn elhelyezett akku így folyamatosan elegendő energiát ad a busznak a legnagyobb üzemanyag-fogyasztást igénylő indulásokkor. Ennek köszönhetően a próbaúton az iho/közút munkatársai 23 literes átlagfogyasztást tapasztaltak – a Hegyalja úton lefelé gyakorlatilag végig csak gyűjtötte az energiát a kocsi. Ez a maximális 95 utassal számolva 2,4 deciliteres fogyasztást jelent 100 kilométeren utasonként.

Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a hagyományos buszokhoz képest mintegy 30 százalékkal drágább hibridből már 200 darabot el is adtak. Szűcs Árpád, a Volvo Hungária kft értékesítési igazgatója szerint körülbelül 35 százalékos fogyasztáscsökkenést lehet elérni ezzel a típussal, vagyis körülbelül 5 év alatt megtérül a pluszberuházás. (Ez természetesen függ az üzemanyag árfolyamától is.)

A 600 voltos elektromotor 800 Nm nyomatékot tud leadni, a lítium-ion akkuk pedig hőfokszabályzottak, vagyis télen fűthető, nyáron pedig hűthető, hogy a megfelelő teljesítményt mindig le tudja adni. A kocsiról és a benne használt technológiáról a debreceni teszt alkalmával is írtunk.

Kapcsolódó hírek