Hungária EC–Vectron ČD

Zöldi Péter   ·   2018.01.06. 18:45
hungaria_ec_drezda_cd_vectron_kislid

A drezdai főpályaudvaron még nem áttetsző műanyagfólia borította fénybe a csarnokot, hanem maródi deszkaburkolat gondoskodott a homályról. Ennek ellenére az NDK felé utazva ez már az első komoly pályaudvar volt, ahol még akár néhány záptojásszínű emeletes vonat is feltűnt és emlékeztetett rá, hogy másfajta vasúti kultúra területére léptünk. A Hungária megvolt már akkor is, még nem EC-ként, hanem mezei gyorsvonatként járta útját, az Interexpress Metropol nappali párjaként.

Akkor még üdítően hatottak a kék–szürke magyar kocsik az egyenzöld német és csehszlovák kocsik között, kivéve természetesen a Mitropa-hálót, amely a legklasszabb járművek közé tartozott, amely a magyar vasúthálózatra valaha betévedt. A vonatok festőien kuszák voltak, minden egyes kocsi más színű, vasútbarát szívét melengető, vasúti menedzsereket, arculattervezőket természetesen elborzasztó. Szükséges volt hát, hogy minden vasúttársaság egységesítsen. Legelőször a DB lépett, még Bundesbahnként alkották meg arculatukat a regionális, az InterRegio és az IC-szerelvényekre, a nyolcvanas évek legvégén. A MÁV egészen a legutolsó pillanatig nyugton maradt, a ČD-nek volt egy viszonylag rövid közjátéka a törtfehér–zöld és a törtfehér–vörös járműdizájnnal, mielőtt a Nájbrt-tervezőiroda arculata mindent eluralt volna. Természetesen az arculat csak a határig, vagy az első mozdonycseréig tartott ki, az utána a szerelvényre akadó akármilyen mozdony agyoncsapott minden eddigi törekvést. Drezdában általában egy kétáramnemű, bordó Krumplinyomó adott a Berlin–Budapest EC-k arculatának egy jó nagyot.

Hungária EC indul a drezdai főpályaudvarról, a ČD Vectronjával és CAF-kocsikkal (forrás: Facebook)

Most viszont úgy tűnik, azonos festékescsöbörbe lépünk a csehekkel. Még jó, hogy a Deutsche Bahn időközben megszüntette az Inter Regio vonatnemet, amelynek a törtfehér–világoskék–sötétkét dizájnja távolból és hirtelen keverhető lett volna a cseh vasúttársaság Nájbrt-arculatával. A továbblépés iránya teljesen véletlen, de a felszínes szemlélőnek szinte úgy tűnhet, hogy az érintettek végre egyeztettek. Bár magunkban mindig sajnálkoztunk, hogy a MÁV-Start járműállományából eltűnik a sárga szín és nyomul előre az eddig sehol sem látott lagúnakék, jó helyről, jó időben fotózva még akár úgy is tűnhet, hogy a ČD új Vectronjait mintha egyenesen a felújított CAF-kocsikhoz szabták volna. Egészen korszerű, arculatos szerelvény, na, ha pedig az elmúlt harminc évhez viszonyítunk, akkor robbanásszerű a változás, minden téren!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek