Így nem lett meg a kitervelt tehervonatos kép

Ha az informátor azt mondja, hogy délelőtt tízkor várható egy izgalmas fotótéma, akkor azért nem 10.24-kor szeretnék odaérni. Márpedig a kora hajnali kelést leszámítva kényelmesen így lehetett volna megoldani, legalábbis vonattal. Az Elvira és a menetrendek.hu segítségével kialakult a haditervem: az 5 órás egri gyorsról Aszódon átszállok a gyarmati Bézére, majd Gyarmatról busszal, szécsényi átszállással érkezek meg a Nógrádszakál–Ipolytarnóc szakaszra.

Ami miatt most nem egy dupla kocúros tehervonatról készült galériát néznek, hanem ezt az élménybeszámolót olvassák, azt annak köszönhetjük, hogy kiderült, a menetet lemondták, a havazás miatt lassabban haladnak a rakodással a vártnál. Hol derül ki mindez? Természetesen Ipolytarnócon, a fővárosból nézve a világ végén.

Szóval az öt órás vonat. Hogy itthonról elérjem, jegyet vegyek, esetleg egy gyroszt a kapualjban, az első metrót céloztam meg. Lehetett volna a második is, de így a biztos. A Stadionok állomásnál szálltam fel rá 4.32-kor, és ha jól számolgattam, épp nem jött csatlakozó éjszakai busz a környékemről a metró felé, így itthonról gyalog indultam el. Mi az, négy megálló, szánok rá húsz percet, sokszor legyalogoltam már, amikor nem volt kedvem villamosozni és ráértem. Na most a bokáig érő hókásás árvízben nem haladtam olyan jól, a vége felé már kocognom is kellett, de végül egyszerre értem a metróval a megállóba, elértem.

A Keletiben mióta automaták is vannak, nagyon gördülékeny a jegyvásárlás, senkivel sem kell hozzá beszélgetni, senki sem kérdez vissza értetlenül egy érdekesebb útvonalra, számlázási címre. Na, megvan a jegy, irány a gyroszos, aki együtt nyit a pályaudvarral. Vettem nála egy kis erőt a naphoz, elég lassú evő vagyok, általában Gödöllőn szoktam lenyelni az utolsó falatot – most is így történt.

A vasút percre pontosan járt, az egri Flirtről egy kevésbé impozáns motorvonatba szálltam át Aszódon. Különben lett volna egy fél órával későbbi lehetőség is eljutni Balassagyarmatra (Vác felől), de akkor nem csatlakozott volna be Magyarnándorban a környék megbecsült vasútfotósa, jó volt ez így. Balassagyarmaton nem különösebben intermodálisak a pályaudvarok, a vasútállomás és a buszpályaudvar a város két végében van. Nem baj, van egy óránk, átverekedtük magunkat jégpáncélon, latyakon, árvízen, a helyi hipermarketben még vettünk is pár dolgot.

Aztán eljött az indulás ideje. Fölszállunk a buszra, először nem értettem, mit értetlenkedik a buszsofőr, mire odaadja a jegyet Szécsényig. Társam világosított föl, hogy errefelé nem mindig ragaszkodnak a jegy kinyomtatásához, a sofőr meg a céges mellett egy privát pénztárcával is jár. Ahha, hát ettől eléggé elszoktam már.

Szécsényben pár perc volt az átszállás, az Ipolytarnócra tartó Localóra szálltunk fel. Gondoltam kipróbálom, csak mondtam az úticélt és adtam annyi pénzt, amennyit a sofőr kért. Négyszázat kért, nem adott érte papírt. A vasúton a 22 kilométeres távra 350 forintba kerül a jegy, busszal ez kicsit hosszabb, végülis reális a 400-as ár.

Megérkeztünk a határállomásra, ahol a 78-as vonalnak indokolatlanul hamar vége van, innen még negyed óra lenne Losonc városa. A szlovákok Kishalom és Nagykürtös elérésére használják a Losonc–Ipolytarnóc–Nógrádszakál vonalszakaszt, erről részletesen ebben a cikkben írtam. Sajnos a teherforgalom szinte teljesen megszűnt, már csak gabonavonatokat rakodnak néha-néha Kishalmon. Na ezzel kapcsolatban most nem lesz kép, de a lelkesedés még kitart, hátha lesz még menet a közeljövőben. Mert hogy most lemondták a tehervonatot... Lehangoló ezt épp Ipolytarnócon megtudni, de nincs más hátra, oldalogjunk haza.

Szerencsére épp volt buszunk, nekem salgótarjáni átszállással, kollégának gyarmatival, pár perc eltéréssel. Ki nem találják, de Ipolytarnócról Salgótarjánba is négyszáz volt a „jegy”. Könnyen el tudom képzelni, hogy papíron sokkal kisebb kihasználtsággal szaladgálnak ezek a járatok, a valóságban viszont szépen megtelt a kocsi a Salgótarjánba tartó népekkel.

Salgótarjánban egymás mellett van a busz- és a vasútállomás, príma átszállásokat lehet itt végrehajtani. De most kivételesen nem akartam vonatozni, az M3-ason közlekedő busz sokkal gyorsabb Budapestre a vonatnál. Autópályás busszal 1 óra és 45 perc, vonattal 2 óra és 30 perc, ha Hatvanban gyorsvonatra szállunk, nem a személyre, mert akkor majdnem három óra az út.

A nógrádi megyeszékhelyen húsz percem volt az átszállásra, és azért nem gondoltam volna, de lett tehervonatos képem: épp ebben a húsz percben csoszogott le az acélgyári kiszolgálómenet remot Dácsiával és négy kocsival. Nem életem képe, de legalább valami!

A Dácsia után irány a busz. Nem voltunk túl sokan, 25–30 utassal indultunk el, a hatvani autópálya-csomópontig nagyjából annyian szálltak le, mint ahányan fel. Közben, ki nem olvassa a híreket a telefonján, hát épp akkor landolt Putyin gépe Ferihegyen. Gondoltam, hogy ebből az útlezárások miatt még lehet gond, de reménykedtem, hogy a sofőrünk is tudja és van valami terve az esetlegesen lezárt M3-as bevezető elkerülésére. Igen, van két köztes megállója a járatnak addig Pesten, de valahogy talán ki lehetett volna ezt jobban találni.

Mert igen, az M0–M3 csomópontnál épp előttünk zárták le az autópályát. Jön Putyin, éljen, az élet megy tovább – gondoltuk. Hát nem ment ilyen gyorsan, negyven percet ácsorogtunk ott, körülöttünk sokszáz autóval. Az utasok tudták, mi történik, nem háborgott senki (hangosan), de azért megörültünk, amikor végre valahára tovább indulhattunk. Nagyjából úgy értem haza, mintha (pontos) vonattal jöttem volna, de legalább nem kellett átszállnom és a busz azért nem olyan hangos, mint a 81-es vonalon járó Uzsgyik.

* * *