Indul a Wizz Kassáról, gépet telepít Donyeckbe

Schulek Tibor   ·   2013.06.27. 11:30
cim3

A Wizz Air hivatalosan is bejelentette, hogy szeptember 17-én megkezdi a Szlovákia második legnagyobb városa, Kassa és London-Luton közötti repülést. Ezt az útvonalat korábban a szép reményekkel startoló, majd 2009-ben csődbe került SkyEurope szlovák fapados légitársaság repülte, amely Budapesten is ismert volt.

Kassai nyitás: Miskolcon örülnek, Debrecenben nem

A Wizz Air kihasználja a régiós repülőterek versenyének árleszorító hatását és a Kassára, az idei év kulturális fővárosként  irányuló nagyobb figyelmet (és vélhetően nagyobb marketingtámogatási kereteket). A város repülőterén évente 260 ezer utas fordul meg, akik eddig menetrend szerint csak Pozsonyba (Danube Wings), Bécsbe (Austrian) és Prágába (CSA) tudtak repülni a nyári charterek mellett.

(fotók: a szerző)

Repülőjegyek az új Kassa–London útvonalára már foglalhatók a cég rendszerében, a nyitáskor elérhető legalacsonyabb viteldíjak 29,99 eurónál (Discount Club tagoknak 19 eurónál) kezdődnek (egy útra, beleértve az adókat). A járat hetente kétszer, a téli menetrendtől hetente négyszer közlekedik.

Ez a légikapcsolat nemcsak a szlovákok számára lehet előnyös, mert Észak-Magyarországról könnyen elérhető Kassa repülőtere, így még Miskolcról is érdemes lehet errefelé elindulni. Ebből következik, hogy ennek a légijáratnak nem örülnek őszintén Debrecenben, hiszen az eddig sikeres London-Luton járatuk kap régiós versenytársat.

A Wizz Air korábbi hálózatára tekintve feltűnő volt a szlovákiai célállomások hiánya, és most sem a fővárosból repül. Évekkel ezelőtt a cég próbálkozott egy Pozsony-Róma járat üzemeltetésével (2009. szeptembertől), de alig pár hónapot élt meg, és a lila gépek egyelőre eltűntek a szlovák fővárosból.

Ekkor még a Wizz Air taktikája szerint elkerülte a Ryanair fapadossal történő közvetlen versenyzést, és Pozsonyban akkor és jelenleg is az írek dominálnak a low-cost szektorban. A két cég végül Budapesten esett elsőként egymásnak, majd Varsóban folytatták a küzdelmet, míg a Ryanair bázis alapítását tervezi Pozsonyban.

Donyecki bázis: csak heti 16-szor, kelet és nyugat felé

Egy újabb ukrán lajstromjellel érkező lila Airbus repülőgép érkezését követően, Kijev után a második bázisrepülőtér megalakítását is bejelentette a Wizz Air Ukraine. A szénbányászatról híres Donyeck városának repülőterén egy gép fog állandó jelleggel állomásozni 2013. október 1-jétől.

Ezen a repülőtéren április óta fordulnak meg a fapados cég repülői, amikor a grúziai Kutasi felé elindult az első járat, valamint július elejétől Dortmund felé is vonalat fognak nyitni. A bázis megalakítását követően London-Luton, Memmingen, Milánó-Bergamo és Róma-Fiumicino felé indulnak a replők heti két, illetve három alkalommal, míg Kutasi felé heti ötre emelkedik a frekvencia.

Az anna.aero szakportál megjegyzi, hogy a Wizz Air Ukraine heti 16 repülése Donyeckből arra utal, hogy a repülőgép általában mindössze csak két menettérti járatot fog teljesíteni naponta, ami a low-cost szektor jellemző repülőgép-kihasználtságához képest kevésnek tűnik.

Tavaly a donyecki repülőtéren közel 1 millió utas fordult meg, és naponta 18-20 menetrend szerinti gépet szolgálnak ki Ukrajna keleti gazdasági központjában. A városban a legnagyobb helyi fuvarozó az UTair, amely többek között Kijev és Moszkva felé teremt kapcsolatot, de az Ukraine International Airlines, Aeroflot és Dniproavia is repül ide egész évben.

Földrajzilag Isztambul a legközelebbi jelentős légikikötő, így nem meglepő a Turkish Airlines és a török fapados Pegasus Airlines jelenléte sem, míg Németország felé a Lufthansa müncheni járta jelentett eddig nyugati kapcsolatot. A Wizz Air Ukraine új járatai viszont az első közvetlen összeköttetések lesznek Olaszország és az Egyesült Királyság felé.

Kapcsolódó hírek