Interjúpárbaj Szeged közlekedéséről

iho/vasút   ·   2012.03.27. 16:39

Csődközeli helyzetbe jutott a Szegedi Közlekedési Kft., közölte rövid idejű regnálása után maga Tóth István Tibor. Az SZKT vezérigazgatója, úgy tűnik, az első borítéknál tart, mert nyilatkozatában mindent elődjére próbált kenni. Ő, Dózsa Gábor nem hagyta válasz nélkül a vádakat. A korábbi vezérigazgató, akinek nevéhez fűződik az úgynevezett nagyprojekt, amely Szeged teljes elektromos közlekedését megújította, írásában cáfolta a vádakat.

A polémia folytatódik, a szegedi délmagyar.hu szerdán fél tízkor egy páros online-interjúban szembesíti egymással és az olvasókkal a két vezetőt. Kérdezni kedd estig lehet egy űrlapon, illetve később kommentben.

Új villamos az új pályán a Rókusi körúton, a Dózsa-éra leglátványosabb eredménye<br />(fotó: Tevan Imre)

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Durvul a helyzet Szegeden, végveszélyben a 170 éves Tisza-parti MÁV-örökség

iho.hu   ·   2026.05.19. 14:30

Miután a múlt héten elbontották a Szegedi Tudományegyetem kezelésében álló, az 1850-es évek második felében épült MÁV-közraktárak kisebb, 120 méter hosszú épületét, az átgondolatlan lépés kedvezőtlen visszhangjára reagálva az egyetem vezetése már az új kormány közlekedési és beruházási miniszterével tárgyalna kérdésben.