Intermodális központ épült Nyitra közelében

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2018.10.09. 18:30
TIP_01

Új intermodális szolgáltató központot adtak át a Nyitra közeli Sarlókajszán (Lužianky). A szlovák vasúti infrastruktúra kezelője (ŽSR) 39,9 millió eurót fizetett a szolgáltató központ megépítéséért – mindezt saját költségen. Martin Erdössy, a vasúttársaság vezérigazgatója szerint egy jövedelmező projektet sikerült megvalósítani, ami a vasúttársaságnak évente minimum 2,7 millió eurót hoz majd a kasszába. A várható teherforgalom növekedés a vasúton körülbelül 500 millió árutonna kilométerre nő majd évente, ami a vasúti infrastruktúra használati díjból szerzett bevétel növekedéséhez is vezet, becslések szerint évente 1,3 millió euróval. Az intermodális központ nyilvános iparvágányként működik majd, mindenki egyforma feltételek mellett veheti igénybe a szolgáltatásokat.

fotó: TASR

Tény, hogy amiért végülis éppen Sarlókajszán épült meg a modern terminál, az a Jaguar Land Rover autógyár megépítése a közelben. A jövőben emiatt jelentősen nő a térség ipari és gazdasági potenciálja, az áruforgalom mellett várhatóan megnő majd az utasforgalom is, ami további fejlesztéseket von maga után. Nyitra és környéke tehát valószínűleg nagymértékű vasúti infrastruktúra javulás elé néz, ami a személyforgalmat is érinti. Az intermodális szolgáltató központ legnagyobb ügyfele egyelőre a Jaguar Land Rover Slovakia s.r.o. lesz, azaz az autógyár, amellyel a ŽSR már szerződést is kötött a szolgáltatásokra vonatkozóan. Az együttműködési szerződést 2048 végéig kötötték meg. Becslések szerint az autógyár igényeinek kielégítése évente 2,7 millió euró bevételt generál majd a szlovák vasúti infrastruktúra kezelőjének. Egyes számítások még több pénzt, akár évi 3,5 millió eurót kalkulálnak – csúcstermelés mellett. Az autógyár eddigi számításai szerint Szlovákiában évente 150 ezer gépjárművet gyártanak majd.

Sarlókajsza tőszomszédságában épült meg az intermodális logisztikai szolgáltató központ<br>(forrás: nitralive.sk )

Az intermodális szolgáltató központ három önálló egységből áll : a késztermékek raktára 52 ezer négyzetméternyi területen, továbbá árutovábbító iparvágányok és konténer átrakó. Az első két egység már megépült, a konténer átrakót viszont később tervezik átadni, hiszen erre csak 2020 után lesz szükség. A sarlókajszai intermodális központ Lužianky TIP (Terminál intermodálnej prepravy) néven került a menetrendbe. Az új vonal a valamikori Sarlókajsza–Zobordarázs (Lužianky–Dražovce) vasútvonalból válik ki, amelyet már 2003 óta nem használtak, sem személyforgalom, sem pedig teherforgalom nem volt rajta. Az új vasútvonalat és iparvágányok kivitelezője a Strabag. A projekt keretén belül 1,8 kilométer vasútvonal épült, ami négy iparvágányra ágazik szét, a végén rakodó rámpákkal van ellátva.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek