Ismét retróhétvégét tart a MÁV az észak-balatoni vonalon

iho/vasút   ·   2020.07.30. 12:00
retro_hetvege_balaton2020_0

A MÁV-Start Zrt. és a MÁV Nosztalgia Kft. a július 4-5-ei retróhétvégét követően ismét két és fél napnyi nosztalgiával várja a vasútbarátokat és az érdeklődőket Székesfehérvár és Tapolca között, a 29-es vonalon. A „műsor” már július 31-én, pénteken délután megkezdődik: a Kőbánya-Kispestről Tapolcára 17 óra 47-kor induló Tekergő gyorsvonatot az eredeti, gyári színre visszafestett M41 2103-as „Csörgő” dízelmozdony továbbítja, a vonatban futó személykocsik pedig korhűen olajzöld színűek lesznek. A hétvégi retróvonatok élén a Nohab (M61), a Szergej (M62), a Csörgő (M41) és a Púpos (M40) dízelmozdonyokon felül egy 424-es gőzmozdony is újra szolgálatba áll. A megújult Utasellátónak köszönhetően a régi és a mai idők fedélzeti vendéglátásával is találkozhatnak az utasok.

A „Bivaly” vagy „Nurmi” becenevű 424-es gőzmozdonyok rendszeresen továbbítottak annak idején azúrkék-achátszürke kocsikból álló vonatokat is, ezért a szombati 1972-es számú Tekergő gyorsvonatban a vastagcsíkos, újabb arculat szerinti fülkés kocsik lesznek besorozva. A gyorsvonat Kőbánya-Kispestről indul 7 óra 47-kor és Székesfehérvárról 9 órai indulással viszi a gőzös Tapolcáig.

Ismét dübörögnek majd a vonatok élén a Szergejek, Púposok, és 424-es gőzös is csühög majd (fotó: MÁV-Start Zrt.)

A vékonycsíkos retrószerelvényt a hétvége mindkét napján dízelmozdonyok továbbítják: szombaton a 16907-es számú, Székesfehérvárról 13 órakor Tapolcára induló és az 1973-as számú, Tapolcáról 16 óra 37-kor Székesfehérvárra induló Tekergő gyorsvonatokon mennek majd Szergejjel, vasárnap pedig a Székesfehérvárról 9 órakor Tapolcára induló 1972-es, valamint a Tapolcáról 12 óra 37-kor induló, 16906-os számú Tekergőben közlekednek, Nohab-vontatással.

Vasárnap a 19704-es számú, Székesfehérvárról 14 órás indulású és a 19701-es számú, Tapolcáról 17 óra 40-es indulású Kék Hullám sebesvonatot egy Nohab és egy Szergej együtt fogja vontatni; Tapolca felé a Nohab, Székesfehérvár felé a Szergej lesz a vonat elején. Vasárnap a Székesfehérvárról 9 órakor Tapolcára induló 1972-es, valamint a Tapolcáról Székesfehérvárra 12 óra 37-kor induló, 16906-os Tekergő gyorsvonatot is Nohab mozdony fogja húzni. Aznap a 9710-es Székesfehérvárról 4 óra 29-kor Tapolcára induló személyvonatot, a Tapolcáról 7 óra 40-kor induló, 19707-es Kék Hullám sebesvonatot, a Székesfehérvárról Tapolcára 14 órakor induló, 19704-es Kék Hullámot, valamint a Tapolcáról 17 óra 40-kor induló, 19701-es Kék Hullámot Szergej vontatja majd.

Az M40-es Púpos mozdony szombaton és vasárnap a Székesfehérvárról Tapolcára 11 órakor, szombaton a Tapolcáról 18 óra 37-kor, vasárnap pedig a Tapolcáról 14 óra 37-kor induló Tekergő gyorsvonatokat továbbítja.

A retró étkezőkocsit továbbító vonat változatlan formában közlekedik ezen a hétvégén is. A kocsiban az Utasellátó klasszikus ételei kóstolhatók meg, többek között paprikás csirke, marhapörkölt, töltött káposzta, mellé desszertnek Utasellátó csokiroló, italnak pedig akár retró Márka üdítő is. A fedélzeti vendéglátás jelenét és jövőjét megjelenítő modern kocsikból már kettő is közlekedik, így még több járatban élvezhetők a finom ételek és frissítő italok. A már ismert CAF WRmz étkezőkocsiban és a közelmúltban külső arculatváltáson átesett DWA WRRmz 007-es étkező-bisztrókocsiban is étkezhetnek útközben az utasok. Valamennyi étkezőkocsit továbbító vonaton külön erre az alkalomra vezényelt munkatársak gondoskodnak az utastájékoztatásról, az étkezőkocsik szolgáltatásának népszerűsítéséről.

Természetesen a kultikus Nohabok sem maradhatnak ki a programból (fotó: MÁV-Start Zrt./Németh Andor)

A vonatok normál díjszabással közlekednek, azokon a MÁV-Start által biztosított összes kedvezmény és különleges ajánlat, például az új Balaton24 és Balaton72 napijegy is igénybe vehető, kerékpár is szállítható. A Kék Hullám vonatokon az intercity- és a gyorsvonati kocsik a Budapest–Balatonalmádi szakaszon, a Tekergő gyorsvonatok pedig a Budapest–Székesfehérvár szakaszon korlátozott számban váltható pótjeggyel vehetők igénybe.

A vasúttársaság felhívja az eseményen részt vevők figyelmét, hogy amíg a vonat mozgásban van, saját biztonságuk érdekében ne menjenek a sínekre, és ne szálljanak fel a szerelvényre, amíg az nem állt meg. A balesetveszély miatt ne másszanak fel a felsővezetéktartó oszlopokra.

A retróvonatokon is ügyelni kell a járványügyi intézkedések betartására, így az arc eltakarására is, ami továbbra is kötelező. A klasszikus mozdonyok rövid leírását, valamint a menetrendeket is tartalmazó részletes információkat ide kattintva, a MÁV honlapján lehet elolvasni.

(X)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek