Járműpark-fiatalításba kezd a ZSSK keleten is

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2020.02.25. 12:00
ZSSKPanter_01

A szlovákiai személyszállító vasúttársaság (ZSSK) 65 millió euró becsült értékű közbeszerzési eljárást indított összesen 52 vasúti kocsira, amelyeket a keleti országrészben kívánnak üzemeltetni. A 17 új és 35 felújított vasúti kocsi az Eperjesi és Kassai Kerület vasútvonalain közlekednek majd. A vasúttársaság ezzel a beszerzéssel a legrégebbi vasúti kocsikat és szerelvényeket szeretné kiváltani. A tervek szerint 33 millió euróba kerülnek az új kocsik, 32 millió eurót pedig a régebbi kocsik teljeskörű felújítása emészt fel.

Kelet-Szlovákia a nagy kontrasztok térsége a vasúti járműveket illetően, az egyik személyvonaton csörgő-csattogó Pantográf, a másikon Csicsmányi hímzésmintás Bmz-kocsi (fotók: a szerző)

A mostani kocsibeszerzés talán végre teljesen kiiktatja a keleti vasútvonalakról a lelakott, piszkos, vashulladékokat, amelyek még mindig napi szinten jelen vannak a vasúti forgalomban. Az új, vagy felújított kocsik a kornak megfelelő műszaki és kényelmi felszereltségűek lesznek. Maximális sebességük 160 kilométer/óra (amit sehol nem tudnak majd kihasználni a rossz pályaviszonyok miatt), légkondicionáltak lesznek, wifizhetünk, konnektorokkal, USB-csatlakozókkal tölthetjük az eszközeinket, sőt még korszerű utastájékoztató rendszerrel és kamerákkal is felszerelik őket. Ha minden jól megy, akkor már 2021-ben megkapja Kelet-Szlovákia az első adag új vasúti kocsit.

És a másik véglet: Honecker bosszúja a keleti végekre is elér

Legutóbb a kelet-szlovákiai térség 2015-ben kapott új vasúti kocsikat (861-esek, 671-esek). Azóta csak a folyamatban lévő kocsifelújításoknak köszönhetően kapott a keleti régió új, vagy felújított kocsikat. De most, egy héttel a választások előtt itt a bejelentés! A ZSSK jelenleg folyamatban lévő járműpark-fiatalítási programja így néz ki:

Néhány sorban összefoglalnám azt is, mennyire nagy a kontraszt a kelet-szlovákiai vasútvonalakon, ami a járműparkot illeti. Vannak olyan személyvonatok, amiken még mindig a Pantográfok közlekednek, amelyek nem légkondicionáltak, a 70-es évekből származnak, egy másik személyvonaton pedig már csillivilli Bmz és Bmpz sorozatú kocsik közlekednek, amik szerintem nem is érdemlik, hogy személyvonati sorba fokozzák le őket.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Nem tudja, mennyiért veheti igénybe a közösségi közlekedést március 1-jétől? Akkor irány az ujtarifa.hu!

iho/vasút   ·   2024.02.21. 13:00

Tájékoztató weboldalt indított a MÁV–Volán csoport a március 1-jével induló új tarifarendszerről, melyen többek között az új bérletekről és kedvezményekről, a 24 órás napijegyekről, valamint a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásokról lehet informálódni.