Jelentősen változik a buszmenetrend Székesfehérvár és Esztergom térségében, figyeljenek oda!

iho/közút   ·   2020.08.11. 12:00
volanbusz_forgo

A közúti-vasúti párhuzamosságok felszámolása érdekében augusztus 20-ától megszűnik a Székesfehérvár és Budapest közötti autóbuszjáratok többsége.

A vasúti és a buszközlekedés összehangolásának első jelentős lépését a Zala megyei távolsági buszjáratok átszervezése jelentette. Következő lépésként a nemrégiben MÁV-irányítás alá vett Volánbusz a Székesfehérvár, valamint Esztergom térségét a fővárossal összekötő autóbuszjáratainak menetrendjét alakítja át.

Megszűnik a koronázóváros fővárosi buszjáratainak nagy része

A párhuzamosságok megszüntetése és a vasút szerepének erősítése érdekében augusztus 20-ától a Budapest és Székesfehérvár között közlekedő autóbuszjáratok többsége megszűnik, viszont a vonatokhoz Székesfehérváron az eddigieknél több buszjárat csatlakozik: napközben óránként, csúcsidőben harmincpercenként közlekednek autóbuszok a vasútállomás és az autóbusz-állomás között. A két város között továbbra is közlekedő autóbuszjáratokon pedig érvényesek a Budapest–Székesfehérvár viszonylatú vasúti bérletek. A módosítással Székesfehérvár és Esztergom térségében, valamint Veszprém megyében úgy változnak meg a közlekedési feltételek, hogy minél többen válasszák a vasúti közlekedést azokon a vonalakon, amelyeken felújított, jó minőségű vasúti hálózaton, modern járművekkel lehet szolgáltatni.

A Budapest–Székesfehérvár (30a) és a Budapest–Esztergom (2-es) vasútvonalak több százmilliárd forintos beruházással teljesen megújultak az elmúlt években, modern, kényelmes Flirt villamos motorvonatok közlekednek, javult a menetrend által nyújtott kínálat, sűrűbben járnak és gyorsabbak lettek a vonatok, fejlődött az utastájékoztatási rendszer, valamint sok helyen P+R és B+R parkolók várják az autóval vagy kerékpárral az állomásokra érkezőket. A székesfehérvári vonalon hat év alatt megduplázódott az utasforgalom, 2019-ben már 9,4 millióan vették igénybe a vasutat a Budapest–Székesfehérvár vonalon. Tavaly óta a Velencei-tó térségében a Volánbusz már ráhordó jelleggel a vasúthoz szállítja az utasokat, és a bérleteket is elfogadják a közlekedési társaságok. A székesfehérvári elővárosi szakasz fejlesztése révén a csatlakozó, Székesfehérvár–Veszprém–Boba (20-as) vasútvonal menti Várpalotán, Veszprémben, Ajkán, valamint ezek fővárosi összeköttetésében is lehetővé vált a buszközlekedés módosítása. Erről részletesen a Volánbusz honlapján és utastájékoztatási felületein tájékozódhatnak az utasok.

Változások Esztergom környékén

A székesfehérvárihoz hasonlóan kedvező a helyzet az esztergomi vonalon is. A vonatok Budapest és Esztergom között egész nap harmincpercenként közlekednek, csúcsidőszakokban jellemzően két egységnyi Flirt motorvonattal. Mindennek köszönhetően a felújítás óta négyszeresére nőtt az utasforgalom, tavaly már ötmillióan vették igénybe a vasutat. A felújított esztergomi állomáson pedig csaknem 850 ezer utas fordult meg 2019-ben.

Az esztergomi vonalon is a vasút lesz a fő közlekedési tengely, amelyre ráhordanak a buszok (fotó: Vörös Attila)

Esztergomban augusztus 20-áig átadják az új, modern buszpályaudvart a korábban felújított vasútállomás mellett. Az új vasúti-autóbuszos átszállóhely a régi, Simor János utcai állomás feladatainak átvétele mellett biztosítja a vasúti és közúti közlekedési módozatok közötti gyors és zökkenőmentes átszállás lehetőségét is. Annak érdekében, hogy az utazók a továbbra is közvetlenül érhessék el a frekventált belvárosi területeket, a városban található oktatási-nevelési és egészségügyi intézményeket, a helyközi járatok jelentős része Esztergom központját érintve közlekedik. Az új menetrendi struktúrának köszönhetően elkerülhetővé válik az autóbuszjáratok közötti kényszerű átszállások jelentős része. Ezzel együtt változik a térség regionális autóbuszmenetrendje is: augusztus 20-ától a vasúti menetrenddel összehangoltan közlekednek a buszok Leányváron, Piliscsabán, Piliscséven, Pilisvörösváron, Solymáron, Esztergom vasútállomáson és részben már Dorogon is. Több viszonylaton egyenletes közlekedést biztosító menetrendek lépnek életbe, valamint a menetrendváltással összefüggésben Tatabánya, Tata, Oroszlány, Komárom és Zsámbék környékén további kisebb módosításokat vezet be a Volánbusz.

A Pilisi medencében gyakrabban és a településrészeket kedvezőbben bejáró, vasúti csatlakozást nyújtó buszjáratok indulnak Pilisvörösvár, Pilisszentiván és Solymár térségében, továbbá jóval sűrűbben indulnak az Árpád híd és Pilisborosjenő között közlekedő buszok is, melyek közül csúcsidőben több az Aranyvölgyi úton közlekedik, közvetlen metrókapcsolatot biztosítva az ott élőknek is. Új járatok közlekednek hétvégente a Pomáz–Pilisszentkereszt–Dobogókő–Esztergom, Kórház vonalon is. A Tokod, Ebszőnybánya, Sárisáp, Annavölgy, Dág, Csolnok, Máriahalom, Úny, Tinnye településekről, településrészekről Piliscsaba és Budapest közötti szakaszra augusztus 19-éig megváltott autóbuszbérleteket elfogadják Piliscsabától és Pilisvörösvártól a vasúti átszállásra azok érvényességi tartama alatt. Emellett a továbbiakban Solymárt, Pilisvörösvárt, Piliscsabát, Piliscsévet és Pilisszentivánt érintően javulnak a buszos és vasúti kölcsönös bérletelfogadás feltételei. A változtatások réven a Z72-es és G72-es jelzésű esztergomi vonatok esetében évente akár 150-200 ezerrel nőhet az utasszám.

A MÁV és a Volánbusz alkotta vállalatcsoport évente majdnem 800 millió utas utazását garantálja. A társaságok szerint a közösségi közlekedést összehangoltan és egységesen kell szolgáltatni, ami hatalmas lehetőséget és egyúttal felelősséget jelent, hogy egy olyan fenntartható, hatékony, jól működő rendszer jöjjön létre, amelynek gerincét a környezetbarát vasút adja.

A MÁV-Start és a Volánbusz arra kéri az utasokat, hogy az utazás tervezése előtt tájékozódjanak a változások részleteiről a honlapjaikon. A közlekedési társaságok a forgalom és az utasok igényeinek függvényében vizsgálják a további változtatási lehetőségeket az érintett vonalakon.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek