Kedd estig is eltarthat a helyreállítás Bázelban

iho/vasút   ·   2019.02.18. 11:15
ice-basel-400

Vasárnap este kilenc előtt a 240 utassal Hamburgból Interlakenbe tartó ICE 373-as vonófeje és az azt követő kocsi kisiklottak Basel Bad és Basel SBB pályaudvarok között. Az esemény már svájci területen, a Bethesda kórház közelében, egy alagútban történt, személyi sérülés nem volt. Az utasokat a tűzoltók evakuálták és átszállították Basel SBB pályaudvarra.

A siklás okát egyelőre nem ismerni, mind a bázeli igazságügyi- és biztonsági szervezet, mind a svájci balesetvizsgáló hatóság eljárást indított az ügyben. A vonatforgalom előre láthatóan kedd estig szünetel, az érintett utasok a felfordulás miatt akár hatvan perces késésekre számíthatnak, mivel a két pályaudvar között villamossal vagy busszal kell közlekedjenek.

2017 novemberében már volt egy ICE-siklás Bázelban, akkor a Hamburgból érkező ICE három kocsija siklott ki, miközben Basel SBB állomásra járt be a szerelvény ötszáz utassal. Ugyan személyi sérülés akkor sem történt, az eseményt követően az egész állomáson két órára megállt az élet, mivel meghibásodott az elektromos ellátó rendszer. A mostani balesetről további felvételek a Bazonline oldalán láthatók.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek