Kicsi, pedig a legnagyobb: meg kell duplázni a parkolóhelyek számát

iho/zöldút   ·   2017.08.24. 13:45
utrecht_kerekparparkolo0

Eddig is Európa legnagyobb kerékpártárolója volt az utrechti központi pályaudvarnál található épület. A parkolóházban most hatezer bicikli helyezhető el, de a férőhelyek számát 12 ezer 500-ra növelik jövőre. A város vezetése ezzel akarja elkerülni, hogy kerékpárok tömege lepje el a pályaudvar környékét. Az Utrecht Centraal, a központi pályaudvar ugyanis Hollandia egyik legfontosabb vasúti csomópontja, óriási forgalommal: intercityk minden nagyobb holland város felé, 2006 márciusa óta közvetlen vonal köti össze az amszterdami Schiphol repülőtérrel is, de eljönnek idáig Németországból az ICÉ-k is.

(fotók: Daily Mail)

Utrecht, persze, kerékpárosbarát város is, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a világ legjobb, leginkább kerékpárosbarát települése legyen. Mindent ennek rendelnek alá, a kerékpáros közlekedés prioritást élvez a többi közlekedési móddal szemben. Ez már most is meglátszik a statisztikákban:

  • a belvárosba irányuló utazások hatvan százalékánál,
  • az összes 7,5 kilométernél rövidebb utazás negyvenhárom százalékánál

az utrechtiek a kerékpárt választják.

A város öt fő kerékpáros útvonalat épített ki, ezek mentén tizenhárom őrzött kerékpártárolót üzemeltet. Ezek közül az egyik az, ahol a Daily Mail képei készültek: Utrecht Centraal vasútállomásnál jelenleg 12 ezer parkolóhely van, minden második a fotókon is látható parkolóházban. Ám igazából ez a szám is kicsi: 2020-ra ugyanis a pályaudvar környékén már 33 ezer biciklinek lesz parkolóhely.

Olyan az egész, mint egy reptéren, csak a közlekedési eszközök mások: a repülőterek mellett hatalmas gépkocsiparkolók vannak, ahol lerakjuk az autónkat, hogy elrepülhessünk. Utrechtben meg a helyiek kitekernek a vasútállomásra, otthagyják a bringát, majd vonatra ülnek – amelyről leszállva valószínűleg újra kerékpárra pattannak...

2016 decemberében, amikor az egész vasútállomásról írtunk, már megjegyeztük, „Hollandiában igen általános a vasútállomások mellett kiépített, általában szabadtéri, de tetőzettel ellátott, B+R biciklitárolók látványa. Utrecht központi és egyetemi városi szerepéből kifolyólag azonban a szokásosnál is nagyobb a pályaudvar-környéki kerékpárforgalom és -parkolás. Az utcai tároló helyeket már nem lehetett úgy fejleszteni, hogy ne akadályozzák a gyalogosforgalmat, így merült fel a lényegesen költségesebb, de rendezettebb megoldás: 48 millió euróból háromszintes felszín alatti bicikliparkoló épül.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek