Kohósalakot az autópályába!

Vörös Attila   ·   2013.07.30. 19:00
400_foldeak

A Szegedet a Romániával Nagylaknál összekötő M43-as autópálya építését 2008-ban kezdték el. Az első ütemben Makóig jutottak, a maradék 25 kilométernek idén fogtak hozzá. Az autópálya töltésébe nagyjából 2,5 millió köbméter töltésanyagot kell építeni, ehhez április végén kezdte el hordani a sódert a Train Hungary magán-vasúttársaság előbb Nyékládházáról, majd Tatabányáról.

A kohósalakkal rakott tehervonat Hódmezővásárhelyen a makói vonalra fordul<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(képek: a szerző)

Nemrég elindultak a kohósalakkal rakott tehervonatok is Dunaújvárosból. A kohósalak a nyersvasgyártás mellékterméke, nagy mennyiségben termelődő ipari hulladék. A salakot az útépítéseknél  az alapozásnál, kötőanyagként és keverőanyagként is hasznosíthatják, ezzel egyúttal egy környezetvédelmi problémára is megoldást találnak. Korábban, 2009-ben Ózdról szállított az Eurocom vasúton Kisújszállásra kohósalakot az elkerülő út építéséhez.

A szerelvény másik végén a 840-es, még Rolling Stock festésű Sulzer. Az üres vonatot ő húzta, itt épp Földeák megállóhelyre érkezik a nyílt vonali rakodóról

Az anyagvonatokat a sóderhez hasonlóan most is a Train Hungary közlekedteti. Dunaújvárostól a 140-es vonal alsó végéig Asea villanygépekkel, onnan Sulzerekkel húzzák és tolják a nehéz szerelvényeket. A gépcserét éjszaka ejtik meg Szeged-rendező és Kiskunfélegyháza között, ahol épp jól kijön a lépés. A lényeg, hogy reggel-délelőtt a kohósalak már a Földeák és Makó-újváros közti nyílt vonali rakodónál van, ahol a kirakással délutánra végeznek. A 130-as vonal alsó részén egyébként nincs más rendszeres forgalom, talán a G&G Kft. alkalmi üzemi menetei említhetőek még. Ekkor a makói bázisról vagy oda közlekednek a hipermodern gyomirtóvonataik.

Kirakás a nyílt pályán

Kapcsolódó hírek