Köszöni, jól van azóta is

iho   ·   2014.11.02. 18:45
bcmot422_0

Vasárnaponként időről időre fellapozunk egy-egy régi Indóházat, bízva abban, önök is olyan örömmel csodálkoznak rá archív írásainkra, mint mi magunk. Mostani írásunk az Indóház 2008. augusztusi számában jelent meg. A magazint digitális formátumban megvásárolhatják a dimag újságosstandján.

* * *

A BCmot 422-es újjászületése

Kis híján két éven át tartó folyamatos munkával a szentesi motorgarázs szélárnyékában Valkai Csaba nyugdíjas gépészeti reszortos kis túlzással teljesen szétszedett, majd összerakott egy Ganz-motorkocsit. A BCmot 422-es rendelésre készült: a szentendrei skanzenben állomásozva szállítja az utasokat jövő év áprilisától. Munkatársunk véletlenül csöppent a felújításba, s ha már beavattatott, akkor végigkísérte a háromtengelyes újjászületését, amely július közepén megtette utolsó nagyvasúti útját is: Szentesről Baján át Pécsre robogott. Ott vár még rá egy kisebb felújítás – megkapja azt a motort, amellyel a skanzenben fog szaladgálni.

Több mint tíz éve, hogy Szentesre hozták a járművet a motorgarázs munkatársai. – A-164-es pályaszámmal Békéscsabán a pályafenntartás motorkocsija volt. Évek óta nem használták. Egy másik hasonló motorkocsival együtt hoztuk el a csabaiaktól, ami aztán elkerült a vasúttörténeti parkba, s ott már 2000 óta folyamatosan üzemel. Amióta az A-164-es idekerült Szentesre, folyamatosan őrizgettem, vigyáztam rá a lehetőségekhez képest, mert felújítható állapotban volt a jármű – emlékezett vissza Valkai Csaba nyugdíjas gépészeti reszortos arra, hogyan került hozzájuk a Ganz-gyár mellékvonali motorja.

Innen „indult” a motorkocsi. Az oldalán még látható az „eredeti”, A 164-es pályaszám is. A képre kattintva galéria nyílik (fotó: Indóház-archív | Bihari János)

BCmot, BCymot, ABmot, ABymot

A Ganz könnyű, mellékvonali motorkocsijai utalva a második és harmadik osztályra BCmot típusjellel kerültek ki a gyárból. A tengelynyomás-csökkentés érdekében a motorkocsikat a kéttengelyes változat mellett háromtengelyesként is gyártották. A háromtengelyes változatot 1942-től y-nal különböztették meg a kéttengelyesektől. Majd 1956-ban a harmadosztály megszűnése miatt a BCmot sorozatjelet ABmot-ra változtatták.

Az őrizgetés végül 2006 nyarán intenzív munkába váltott: Szendrei András, a MÁV Nosztalgia Kft. igazgatója akkor kereste meg a Vasúttörténeti Alapítvány munkatársát. Valkainak két év alatt fel kellett újítani a motorkocsit, amit a szentendrei skanzen ékességének szántak. – A múzeumfaluban egy vasútvonalat építenek ki, amelyen ez a motorkocsi közlekedik majd. Különböző tájegységek között viszi az utasokat, sőt felépítik Mezőhegyes vasútállomását is; az lesz a vonal végállomása. Mindig onnan indul, és oda is tér vissza a gép – tette hozzá Valkai Csaba.

A legnehezebb, és legtovább tartó munkafázis a kocsiszekrény lecsupaszítása volt. A belső berendezéseket, falakat, mennyezet- és padlóburkolást kiszedni borzasztóan fárasztó és hosszan tartó munka. Egyetlenegy csavart nem lehetett normálisan kicsavarni, mindegyik belerozsdásodott a menetébe. – A csavarhúzó helyett a kalapácsot és a harapófogót használtam legtöbbször – idézte fel a kezdeti nehézségeket Valkai. Több mint egy évig tartott a „takarítás”. Mint mondta, csak az alvázról kéttalicskányi szennyeződést vert le. – Nagyon sok, ma már nem szabványos méretű csavart, szegecset használtak a motorkocsin. Nincs például 28-as villáskulcs, ezért azt is le kellett gyártanom valahogy, mert a belső csöveket például ilyen átmérőjű csavarokkal rögzítették.

Közben a szentendreiek is többször megnézték, hogyan újul meg a motorkocsijuk. A korhű felújításra Soltész József, a Közlekedési Múzeum főmuzeológusa ügyelt felkért szakértőként. A másodosztályú ülések kárpitozása éppúgy, mint a harmadosztályú fapadok, de a csomagtartók, a bádogból készült feliratok is mind-mind megegyeznek a harmincas években használtakkal. A villanyszerelési munka minősége is értő kezekre vall. A festésre, a feliratok színére is nagyon odafigyelt a nyugalmazott reszortos: a „felségjelzések” a harmincas éveknek megfelelően húsz súlyrész fehér, és nyolcvan súlyrész krómsárga festék összekeverése után ékesítik az alvázat.

Úgy, ahogy kell

Reggel fél hat volt. Egyeseknek ez hajnal, ám azon a kedden, július 15-én sokaknak ünnep virradt a szentesi pályaudvaron. Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason, Baján, Bátaszéken, Dombóváron át jutottunk el Pécsre a 422-essel. Amerre mentünk, mosolygó vasutasok integettek nekünk. Az előzetes tervek, számítások szerint délután háromra kellett Baranyába érnünk. Egyetlen komolyabb megállás volt csak az út során, Baja állomáson kellett hosszabban elidőzni, ahol bevártuk a szentendrei skanzen munkatársait, akik egészen Dombóvárig kísértek minket. S közben folyamatosan ujjongtak, rajongtak a motorkocsiért. Volt is mire büszkének lenniük.

Végül három óra előtt pár perccel be is gördült a BCmot Baranya székhelyére. – Pont, ahogy terveztem. Ideértünk, rendben, ahogy kell – mondta Pécsett Valkai Csaba, aki miután leszállt, elégedetten ellenőrizte le a motorkocsit. A BCmot a pályaudvarról figyelő szemek, kattogó fényképezőgépek és mobiltelefonok kereszttüzében még kihúzott a váltókörzetig, hogy aztán visszaguruljon a fűtőházba. A fordítókorongra szinte rásimogatták a pécsi vasutasok, hogy aztán a negyedik mozdonyállásra begördüljön, s várja végső átalakítását.

 

A felújítás során felmerült, hogy eltolható oldalfalúra építsék át a motorkocsit, hogy a múzeumfaluban a kerekes székkel közlekedők, a gyerekkocsit toló kismamák könnyebben felszállhassanak. – Erre azért is lett volna lehetőség, mert a harmincas években a Ganz is gyártott ilyen eltolható oldalfalú motorkocsikat. Végül elvetettük az ötletet, és máshogy oldottuk meg a dolgot. A bal hátsó ajtónál, ahol régen a vécé volt, megnagyobbítottam az ajtót: csináltam egy másik, belülről nyitható szárnyat. Ha jön egy kerekes székes utas, akkor ott különösebb erőfeszítés nélkül feltehetik a tolókocsit – magyarázta Valkai Csaba.

Nem hokedli

Még javában tartott a felújítás, amikor pécsi vasútbarátok látogatták meg Valkai Csabát. A nyugdíjas reszortos megmutatta nekik a motorkocsit, a fiatalemberek lelkes érdeklődéssel hallgatták a beszámolókat, majd felmerészkedtek a vonatra. Ott kérdezte meg egyikük, hogy az a két hokedli is a motorkocsihoz tartozik-e. Mire Valkai: – Hokedli otthon van a konyhában, drága barátom. Azok motorvezetőszékek!

A futópróba az utolsó simításokkal párhuzamosan zajlott. A 422-es a Szentes és Szegvár közötti nyolc kilométeres pályaszakaszon mutatta meg először oroszlánkörmeit – gond nélkül tudta le a tizenhat kilométert. Az indulást megelőző napon Valkai Csaba a biztonsági zárakat is felszerelte, végül kipolírozta az összes rézfelületet, kilincset.

Július 15-én aztán Szentesről Pécsre robogott a motorkocsi. A valamivel több, mint háromszáz kilométernyi út jelentette az utolsó nagyvasúti helytállását. Tisztességesre sikerült a menet, hiszen Baranya fővárosában kap új szívet kap a BCmot 422-es. Erre azért van szükség, mert a skanzenben 15 kilométeres sebességgel sosem „száguld” majd gyorsabban, ehhez viszont egy speciális, hidraulikus motorra van szükség. Pécsett ezt még idén beszerelik, hogy aztán téli álmát a vasúttörténeti parkban aludja a zöld motor. Onnan viszik majd új, végső lakhelyére, a szentendrei skanzenbe.

* * *

Visszakaptam a férjem

A Szentes–Pécs útra elkísérte a férjét Valkai Csabáné Erzsébet is, aki láthatóan roppant büszke volt férjére. Az első kitéréskor, Gátér állomáson beszélgettünk.

– Nem fog most a férje unatkozni?

– Egyelőre nem. Erdélybe megyünk kirándulni a következő héten. Egyébként nagyon feszült volt a vége felé, eléggé feszített tempóban dolgozott. Biztos talál majd magának elfoglaltságot, bár tény, más lesz ezután. Két éve mindennap hatkor ment el otthonról, és késő este jött csak haza.

– Akkor most örül, hogy visszakapja a férjét?

– Határozottan! Van is mit csinálni otthon. Meg az is sokat számít, hogy lazulhatnak egy kicsit a hétköznapjai...

– Ne hagyd magad kifaggatni! – vágott közbe beszélgetésünk „tárgya”.

– Csak beszélgettünk!

Akik nélkül nem jutottunk volna el Pécsre

A motorkocsit Csanádi Sándor, a MÁV Nosztalgia Kft. nyugdíjas mozdonyvezetője vezette a hosszú úton. A BCmot zökkenőmentes közlekedéséről Bihari János fenntartási reszortos gondoskodott.

– Tudom, csak vicceltem.

– Mit fog most csinálni, ha visszajön Pécsről, és hazajön Erdélyből?

– Még nem tudom, a problémák keresnek meg engem. Érdekes módon nagyon sokan megkérdezték ezt tőlem, és nekik se nagyon tudtam mit felelni.

Szakács László

Sorozatunk korábbi írásai

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés

Repülő pécsi egyetemisták

Ugrósdy Márton   ·   2015.03.15. 16:15
Hogy minél több fiatalt lehessen a bot mögé csábítani... Tizenkét foglalkozás, és még egy szoktató repülés is belefér a kurzusba.