Lassan, de biztosan halad az automatikus vonatok felé Franciaország

iho/vasút   ·   2020.12.17. 12:15
sncf_bb27000

Már fővonalon is teszteltek automata üzemű mozdonyt. Az első teljesen autonóm módon közlekedő gépet 2023-ban szeretnék forgalomba állítani.

A francia nemzeti vasút SNCF által vezetett konzorcium sikeresen tesztelte a kettes szintű automatikus üzemet (GoA 2) az egységes európai közlekedésirányítási rendszer (ERTMS) használata mellett. A próbákra még október végén, Franciaország északkeleti részén, a Longwy és Longuyon közötti tizennyolc kilométeres fővonali szakaszon került sor, melyhez egy BB 27000-es sorozatú Alstom Prima villamos mozdonyt szereltek fel a szükséges technológiával. A rendszer alkalmazása mellett a mozdony automatikusan gyorsított és fékezett, a mozdonyvezető pedig csak felügyelte a történéseket.

A sikerrel zárult teszt fontos lépés az SNCF automatikusvonat-projektjében, melyet még 2018-ban indított el az Alstom, a Capgemini-csoporthoz tartozó Altran, az Apsys, a Hitachi Rail és a Railenium együttműködésével. A többek között a számítógépes rendszerek megtervezését, a kábelezést és a szoftveres programozás létrehozását is magába foglaló projektben száznál is több ember vesz részt. A következő lépcsőfok során a vasúttársaság egy hagyományos jelző- és vonatbefolyásoló berendezésekkel felszerelt vasútvonalon akar egy GoA2-es rendszerre ellátott vonatot közlekedtetni a meglévő infrastruktúra módosítása nélkül; erre a tesztre 2021 végéig kerülhet sor.

A teljesen önálló üzemhez szükséges funkciók – például az akadályok észlelése, valamint  a környezet figyelemmel kísérése – érdekében mérnöki munka is zajlik. Egyelőre tizenkét tesztszakaszt terveznek, amelyeknek lehetővé kell tenniük az automatikus üzem szintjének növeléséhez szükséges funkciók fokozatos hozzáadását. A konzorcium az első, teljesen autonóm módon üzemelő prototípust 2023-ban szeretné forgalomba állítani. Az SNCF szerint az automata üzemű vonatok számos előnnyel járnak majd, még versenyképesebbé téve a vasutat: többek között növelni lehet a vonalkapacitást és a járatsűrűséget, ráadásul az alacsonyabb energiafelhasználásnak köszönhetően a közlekedés még inkább környezetbaráttá válik – adja hírül az International Railway Journal.

(Borítókép forrása: Wikipedia)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek