Lefoglalták a Károly hidat

iho/közút   ·   2012.01.24. 10:38

Egyes hírek szerint politikai harc áll a komikus helyzet hátterében, de az biztos, hogy kedd reggelre a végrehajtó lefoglalta a prágai Károly hidat, a város felbecsülhetetlen értékű műemlékét egy 1,8 millió forintnak megfelelő értékű adósság miatt. A végrehajtó lefoglalta a prágai főpolgármesteri hivatal ingatlanjait, írja a cseh Nova kereskedelmi tévére hivatkozva a Nol.hu.

A történet még 2002-ben kezdődött, mikor a cseh főváros önkormányzata lakásokat adott el egy szövetkezetnek. Az eredeti szerződés szerint a szövetkezet magára vállalta volna a lakosok adósságait is, ebbe azonban nem egyeztek bele, és pereskedtek. Végül tavaly ősszel született jogerős ítélet, mely szerint a fővárosnak kell állnia az összesen nagyjából kétmillió forintnak megfelelő tartozásokat, illetve a perköltséget. És mivel Prága nem fizetett határidőre, jött a végrehajtó.

A város polgármestere, Premysl Sobotka kiderítette, hogy a pénzt mulasztás miatt nem utalták át. Ráadásul épp az a dolgozó a ludas az ügyben, aki a hanyag munkavégzése miatt jelenleg a felmondási idejét tölti. A Nol.hu értesülései szerint egyébként politikai csatározások állnak a háttérben, és az akció célja a főpolgármester lejáratása volt.

Kapcsolódó hírek