Lesz még ebből autópálya?

iho/vasút   ·   2012.07.16. 08:31

Egy héttel ez előtt arról szóltak a hírek, hogy egy új törvény szerint – mely megszabja az ásatásokra fordítható maximális időt és költségkeretet – leállhat az M43-as Makótól országhatárig terjedő szakaszán végzett régészeti munka, pedig az ásatásnak hatvan százalékával már elkészültek.

A NIF szerint az ásatás nem befolyásolja az építkezést, ugyanis az elkészült szakaszon már dolgozhat a kivitelező. Jelenleg a kivitelezői pályázatok elbírálása zajlik. Az átadásra a tervek szerint 2014-ben kerülhet sor.

Az örökségvédelmi törvényben foglalt korlátozás alól csak a kormány adhat felmentést, de a delmagyar.hu úgy tudja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumánál már előkészítették az erről szóló kormányhatározatot, melyet várhatóan a következő hetekben tárgyalnak majd.

Ezzel egyidőben Románia azért aggódik, hogy elkészül-e határidőre a sztráda magyar szakasza?

Kapcsolódó hírek