Lufthansa Premium Economy: több, mint lábtér

Márványi Péter   ·   2014.09.05. 18:15
cim

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér A5-ös és 6-os kapuja között egy érdekes, amolyan harmadába vágott repülőgéptörzs-részletet csodálhatnak meg a beszállásra várakozók. Nyilván nem véletlenül annál a két kapunál, ahol legtöbbször Lufthansa-járatok gépei várnak az utasokra. És persze nem is a félbevágott kabin-imitáció a lényeg, hanem ami benne van: hátul a hagyományos economy osztály ülései, előttük viszont az év végétől igénybe vehető Premium Economy ülések.

A különbséget a vállalkozó kedvűek még vagy egy héten át tanulmányozhatják, a német légitársasági csoport tájékoztatója azonban a terminál konferenciaközpontjában azt is érthetővé tette, miért volt fontos a Lufthansának, hogy Budapestre is elhozza ezt a bemutatót, annak ellenére, hogy ez a kellemes kabinbelső és ez az osztály Ferihegyen egyelőre nemigen jelenik meg valóságos gépbelsőként, merthogy a társaság hosszú távú járatain és gépein, először pedig a 747-8-asokon vezetik be az új kategóriát.

Kabin mock-up a terminálon: hátul a hagyományos, elől a prémium turistaosztály üléseivel

A budapesti forgalmi adatok jól mutatják, hogy a német társaság és a Lufthansa-csoport iránti hazai piaci igény erőteljesen nő, és nemcsak a Budapestről induló járatokra, hanem a tengerentúliakra, elsősorban az észak-amerikai relációkra is. A légitársaság Ferihegyre és Ferihegyről 393 ezer utast szállított az év első hét hónapjában, ami két százalékos bővülésnek felel meg, ám ennél fontosabb, hogy a magyarországi utasok jegyvásárlása hat százalékos többletet mutat az előző év hasonló időszakához képest, ami azt jelenti, hogy sokan vesznek jegyet a társaság olyan járataira, amelyeken a Premium Economy már nagyonis a reális kínálat része lesz.

A Lufthansa csoport összességében 35,9 százalékkal, és a Lufthansa 20,6 százalékkal önmagában is piacvezető Magyarországon – a hagyományos légitársaságok kategóriájában. A prémium kategóriában pedig 100 százalékos volt a tavalyihoz képest az emelkedés, mondta Antal Gábor, a csoport magyarországi képviseletének vezetője, aki a tájékoztatón nyomatékosan hozzáfűzte: meggyőződése, hogy a piacnak igénye van a magasabb szintű szolgáltatásokra. Amit magyarországi viszonyokra úgy fordíthatunk le, hogy nemcsak a diszkontoké a világ.

A sima economy ülések sem kényelmetlenek, de a Premium tényleg nagyon más

A Lufthansa, amely Martin Riecken, a Deutsche Lufthansa AG európai kommunikációs igazgatója tájékoztatója szerint 114 millió eurós operatív eredményt mutathat fel az első félévben, és ez 41 millióval jobb a tavalyi első félévnél, egyszerre két irányba fejleszt. Egyfelől, és ez a Premium Economy bevezetéséből is egyértelműen látszik, a német társaság megcélozta az ötcsillagos besorolást, amit eddig leginkább ázsiai és Öböl-menti társaságok voltak képesek elérni.

De a piac másik szegmensében is tovább lép, egyrészt azzal, ahogy a Germanwings és az Eurowings átveszi a nagy német központok, Frankfurt és München kivételével az európai hálózatot, másrészt azzal, hogy alakul a Lufthansa nagy hatótávolságú diszkont társasága. (Az iho/repülés információi szerint ezeken a tengerentúli olcsó vonalakon elsősorban A330-asok, illetve a korosabb 747-400-asok és az Austriantól átvett 767-asok repülnek majd.) Portálunk kérdésére ugyanakkor Riecken nagyon határozottan leszögezte, hogy ellentétben korábbi híresztelésekkel, a 747-esek új változatának, a 8-asoknak nem kérdéses a jövőjük a légitársaságnál, amit épp az is bizonyít, hogy ezek a hosszabb és modernizált Jumbók kapják meg először az új osztályt.

Az európai kommunikációs igazgató és a budapesti Lufthansa-főnök: naná, hogy nekik is tetszik az új ülés

Node térjünk vissza ismét a Premium Economyhoz, mert ennek is érdekes a fejlődéstörténete. Ahogy az európai kommunikációs igazgató elmondta, a fejlesztést egyebek mellett az tette lehetővé, hogy a Lufthansa a korábbiaknál magasabb színvonalú busienss-osztályt hozott létre,  megnőtt tehát a különbség az economy és a business között: ebbe a résbe volt érdemes kialakítani a természetesen plusz pénzért igénybe vehető, közbülső kategóriát.

Riecken hangsúlyozta, hogy nem egyszerűn új ülésről és nem egyszerűen a lábtér alapos megnöveléséről van szó – bár vannak (konkurens) társaságok, amelyeknél a Premium Economy csak ennyit jelent: a Lufthansa egész szolgáltatási vertikumot rendelt ehhez a kategóriához, a kétszer 23 kilós poggyásztól kezdve, a nagyobb érintőképernyős tájékoztatási-szórakoztató rendszer mellett, a kellemesen porcelános étkészleten keresztül, az igénybe vehető lounge-szolgáltatáson át a nagyobb kézipoggyász-térig, és az exkluzívabb kényelmi csomagig.

A lábtér nagyon rendben van. A láb is...

Mi mindebből most az üléseket próbálhattuk ki: gyakorlott utazók már az első pillantásra fel tudják mérni, hogy a finom szövetburkolat sokkal kellemesebb egy hosszú úton, mint a tapadós bőrfelület. A dönthetőség folyamatos, a fejtámla is állítható, a két ülés között bőven van tér, tehát nem kell harcolni az utastárssal a könyökünk pozíciójáért, integrált lábtámasz és a kütyünknek elektromos csatlakozó emeli még a komfortot. A lábtér pedig feleslegessé teszi az olyan kellemetlen eszközök bevetését, mint a mostanság egyre divatosabb, de egyre nagyobb viharokat kavaró térdvédő, amivel meg lehet akadályozni az előttünk lévő ülés döntését. És még egy érdekes adat a kísérő anyagokból: egy ilyen ülés ára nagyjából megegyezik egy VW Golféval.

Hogy Riecken szavaival élve, mennyire turbulens környezetben javítja pozícióit a Lufthansa és a Lufthansa csoport, arra jellemző, hogy a bemutatóról hiányzott a meghívóban említett harmadik vendég, a Lufthansa Premium Economy termékfejlesztője, Anette Mann, aki a társaságnál most zajló, sokadik részleges sztrájk miatt nem tudott eljutni Budapestre.

A bemutató és a sztrájk idején is van forgalom: előtérben a Lufthansa, mögötte a csoporthoz tartozó Austrian gépe

De ugyancsak a nehéz körülmények és a feszített verseny jellemzője, hogy a British Airways is most mutatta be, hogyan varázsolja újra kiválasztott (fiatalabb) Jumbói kabinjait, üléseit, az Air France pedig a napokban tárja a közönség elé  maga prémium-kategóriás fejlesztéseit. Sok év dermedt, mondhatni bénult várakozása után Európa jelentős társaságai már szinte mind offenzívában vannak, és miközben maguk is építik a diszkont-hálózataikat, közben még sokkal vonzóbbá, élvezetesebbé próbálják tenni az utazást azoknak, akik ezt a vonzó, élvezetes repülési formát, vagyis a prémium-körülményeket igénylik a pénzükért.

És hogy mennyire vonzó egy ilyen környezet, azt a kollégák reakcióin is lemérhették a Lufthansa emberei, amint az ülésekbe helyezkedő újságírók szinte mindegyike eleresztette a maga sóhajszerű kijelentését: mennyire kibírható lenne a számára egy akár tizensok órás repülés is egy ilyen székben, mondjuk Fokvárosig, Los Angelesig vagy Szingapúrig.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.