Magyar–orosz vasútfejlesztési megállapodás

iho/vasút   ·   2019.11.21. 12:00
swietelsky_geplanc0

A közlekedésért felelős magyar és orosz tárcák még október végén állapodtak meg a hazai vasút versenyképességének javítása érdekében. A nyilatkozatot magyar részről Palkovics ­László innovációs és technológiai miniszter látta el kézjegyével. A két ország tervezi egy közös vállalat létrehozását is, aminek közreműködésével a keletről érkező áruk még hatékonyabban, Magyarországon keresztül érhetik el Nyugat-Európát. A Magyar Nemzet információi szerint a megállapodás értelmében a két ország együttműködik a vasúti közlekedés korszerűsítésében, digitalizációjában, valamint a kiberbiztonság megteremtésében is.

A csehek gondolkodnak önvezető vasúti járművek tesztelésére alkalmas pálya kialakításán. Magyarországon Szolnok közelében terveznek létrehozni egy hasonlót

Kiemelt fontosságú továbbá az önvezető vasúti járművek fejlesztése is. Az orosz szakemberek tapasztalataira alapozva fontolóra veszik egy önvezető vasúti járművek tesztelésére is alkalmas, akár háromszázötven kilométer per órás sebességgel is használható kísérleti vasúti tesztpálya építését, amelyet a miniszter szeptember végén, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület éves konferenciáján elhangzott szavai szerint Szolnok közelében alakítanának ki.

Közép-Európában jelenleg még nem létezik önvezető vasúti járművek tesztelésére alkalmas próbapálya, tervek azonban vannak: a vasúti biztosítóberendezéseket és egyéb vasútbiztonsági termékeket gyártó AŽD Praha Közép-Csehországban, a 22,3 kilométer hosszú Kopidlno–Dolní Bousov vonalszakaszon szeretne létrehozni egy ilyen tesztpályát – a szakaszon 2016 óta csak turisztikai különvonatok közlekednek. A vállalat a pályát 2016-ban a Čížkovice–Obrnice vasútvonallal együtt vásárolta meg a vasúti infrastruktúra-kezelőtől 10,7 millió koronáért, vagyis körülbelül száznegyvenmillió forintért.

Az ITM a Hungraillel, majd az orosz közlekedési tárcával is megállapodott a magyar vasúti közlekedés közös fejlesztéséről (fotó: Hungrail)

Az innovatív fejlesztések érdekében stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Hungrail. Az együttműködés célja, hogy minél jobb minőségű, szakmai szempontból megalapozott szabályok szülessenek, továbbá a vasúti ágazat jövőjét befolyásoló stratégia végrehajtásának segítése, a vasúti ágazat versenyképességét érintő szabályozás, a vasúti személyszállítási fejlesztése, a vasúti ágazati innovációs kapacitás növelése, a hazai logisztikai elosztó központ szerepének növelése, a mellékvonali hálózat fejlesztése, az eljutási idő csökkentése, a menetrendszerűség növelése, valamint a vasúti digitalizációs keretterv megvalósítása.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek