Megjelent a motorvonattender

iho/vasút   ·   2012.11.20. 12:15
00

Legkésőbb 2015. szeptember 30-ig kell leszállítania a nyertesnek azt a 48 motorvonatot, amelynek megvásárlására kedden jelent meg a tenderfelhívás az eu-s közbeszerzési honlapon. A két hazai személyszállító vasúttársaság közös beszerzéséről (és az előzményekről) már beszámolt az iho, most azonban ismertté váltak az eddig titkolt részletek is.

A felhívás szerint a tenderbontás 2013. január 3-án lesz. Az ajánlatok rangsorolása nem túl bonyolult, ahhoz képest, hogy egy viszonylag nagy beszerzésről van szó. A végső sorrendet eldöntő tényezők közül a legnagyobb, 60 százalékos súllyal a szerelvények ára esik latba. A járművek energiafogyasztása 15 százalékot ér, 12,5-12,5 százalékos súlya lesz az alacsonypadlósságnak és az ülések számának.

A két utóbbi szempontot úgy kell érteni, hogy legalább kétszáz ülőhelyet mindenképp kell biztosítani. Ugyanígy, a motorvonatok padlószintjének legalább 50 százalékban a sínkoronától legfeljebb 600 milliméterre szabad lennie, ha ez az arány nagyobb, az pluszpontot jelent, de csak 85 százalékig.

A MÁV (és a GYSEV is, de ez az ő esetében kevésbé érdekes) tehát ismét legalábbis megközelítőleg ugyanolyan kapacitású motorvonatokat kíván beszerezni, mint korábban tette a hatvan Stadler Flirt illetve tíz Bombardier Talent esetében, lemond tehát arról, hogy a motorvonatok kapacitását gazdaságosan és rugalmasan igazítsa a menetrendi igényekhez. Vagyis a jövőben is csak dupla illetve tripla szerelvényekkel tud majd nagyobb kapacitású motorvonatokat kiállítani.

Az is igaz azonban, a már meglévő típusokhoz hasonló követelményrendszernek előnye is van. A szállítási határidő ugyanis (minden bizonnyal azért, mert a kiírók EU-s támogatást kívánnak fölhasználni, azt pedig 2015 végéig lehet) meglehetősen szűkösnek nevezhető ekkora mennyiségnél. A járművek engedélyeztetési eljárását viszont nagyban gyorsítja, ha azonos típus már fut az országban. Ez azt is jelenti egyben, hogy annak van előnye ennél a tendernél, aki már bent van az országban.

Bombardier Talent és Stadler Flirt a Déli pályaudvaron<br>(Pafféri Balázs felvétele)

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Öreg Dácsiával a Jászságba

Harmati Marcell   ·   2025.05.17. 15:00

Még nincs programja június 7-ére? Szeret utazni, és fényképeket készíteni, esetleg felelevenítené a 80-as, 90-es évek mellékvonali utazásait? Az idei nyár első szombatján most megteheti mind a hármat egyszerre!

Vasút Nagyvasút

Két Vectront rendelt a CER Cargo Group

iho/vasút   ·   2025.05.17. 09:00

A Siemens-mozdonyok 2026 decemberében érkeznek, és várhatóan meghatározó szerepet játszanak majd a Duna-folyosón, valamint Kelet-Európa több országában zajló határokon átnyúló szállításokban.