Megsértették az óceánjáró túlélőit

iho/hajózás   ·   2012.01.23. 08:37

A Costa Concordia tulajdonosai a katasztrófa túlélőinek 30 százalékos kedvezményt ajánlottak fel a jövőbeli hajóutak árából, így szeretnék megkerülni a peres utat, ami az előzetes számítások szerint több százmillió fontba is kerülhet a tulajdonosoknak. A katasztrófa egyik brit túlélője az ajánlatot egyenesen sértőnek nevezte, írja a Telegraph cikkére hivatkozva az Index.

Nyilvánosságra hozták, hogy a hajó anyavállalata, a Carnival úgy próbál segíteni a túlélőknek, hogy telefonon naponta érdeklődik afelől, hogy nem szenvednek-e rémálmoktól vagy álmatlan éjszakáktól. De ez, úgy tűnik, visszafelé sül el, hiszen egy pszichológus szerint a folytonos faggatózás inkább poszttraumás stresszt idézhet elő, semmint hogy enyhítené az átélt fájdalmakat.

Körülbelül egy héttel azután, hogy a hajó Giglio szigeténél az oldalára dőlt, a segélyszolgálat bemutatta azt a felvételt, amelyből kiderült, hogy a Concordia kapitánya, Francisco Schettino több mint négy órával azelőtt hagyta el a hajót, minthogy az utolsó utas is megmenekült volna.

Perelnek

A jövőbeli kedvezményekről szóló ajánlatot a Costa Cruises tette, amely a Concordiát is üzemeltette, és amelynek az anyavállalata a Carnival, a világ legnagyobb, luxushajókat működtető vállalata.

A Costa levelet is küldött az utasoknak, amelyben részletezi, milyen követelésekkel léphetnek fel az elveszett értékeikkel kapcsolatban, és felajánlotta az utazás költségeinek teljes visszatérítését.

Az ügyvédek Amerikában és Olaszországban is perre készülnek, több száz utas volt jelen a héten Miamiban, amikor benyújtották a perindítási kérelmet. A kompenzációs követelések százezer és egymillió font között mozognak.

A Costa Cruises szóvivője azt mondta: „A cég megpróbál minden tőle telhetőt megtenni a közvetlenül érintett utasokért. A cég nemcsak hogy mindenkinek visszatéríti az út árát, de fel fog ajánlani egy 30 százalékos kedvezményt a jövőbeli hajóutak árából annak, aki továbbra is lojális marad a vállalathoz.”

A Costa vezérigazgatója, Pier Luigi Foschi, aki a katasztrófa által okozott veszteséget 60 millió fontra becsüli, bizalommal tekint a cégcsoportra, és reméli, „hogy képesek lesznek olyan anyagi megoldást találni, amely kielégíti majd az utasokat”.

Brian Page, egy 63 éves southamptoni nyugdíjas könyvelő viszont, aki túlélte, hogy a hajófedélzet egyik oldalából átcsúszott a másikba, azt mondta: „Ez egy nevetséges és sértő ajánlat. Teljesen el vagyok keseredve. Összességében véve nem vállalják a felelősséget. Az egyetlen lehetőségünk a külön jogi eljárásban rejlik.”

A Costa Cruises megállapította, hogy a kapitány súlyos hibát vétett, amikor túl közel kormányozta a sziklák vonalához a hajót, és aztán jóval azelőtt távozott, hogy az utasok elhagyták volna a fedélzetet. Az utasok ügyvédei szerint egyébként a Costa Cruises hajói rendszeresen eltérnek a helyes útvonaltól.

Rémálmok

A folyamatban lévő jogi harcot tovább bonyolítja, hogy Schettino kapitányt bűncselekménnyel vádolják, és hogy az utasokkal különböző tartalmú szerződéseket kötöttek.

Múlt héten a Carnival telefonon kereste fel a brit utasokat, és afelől érdeklődött, hogy vannak-e rémálmaik, álmatlan éjszakáik, és hogy szükségük van-e tanácsadásra.

Clive Garner, az Irwin Mitchel ügyvédi iroda utazási jogot kezelő csapatának a vezetője, aki a legtöbb brit utast képviseli, azt mondta: „Azt tanácsolnám a Carnivalnak, hogy hagyjon fel a telefonálással.”

Jill Greenfield, a Field Fisher Waterhouse egyik munkatársa, aki már korábban sikeresen perelte a Carnivalt, azt mondta: „Ezek a szerencsétlen emberek még most is a sokk hatása alatt vannak, és még nem fogták fel teljesen, hogy mi is történt velük.”

Jennifer Wild, az Oxfordi Egyetem és a londoni King's College klinikai pszichológus szaktanácsadója azt mondja, az áldozatok ismétlődő faggatása arról, hogy vannak-e rémálmaik, nagyon sokat árt a katasztrófa utáni gyógyulás útjára lépő áldozatoknak. Az ilyen kérdések táplálják az idegességet, és esetleg poszttraumás stresszhez vezethetnek, mondta a szakértő.

Lehet, hogy csak azért kérdezősködnek, hogy figyelemmel kísérjék az áldozatok állapotát, de ezzel egyáltalán nem segítenek, mondta.

Négy órával korábban távozott

További részleteket is közöltek a kapitány kiszámíthatatlan viselkedéséről, ezt a hivatalos napló rögzítette. A napló rávilágít arra, hogy a kapitány, aki most házi őrizetben van, először jelentéktelennek ítélte a vészhelyzetet, majd négy órával az utolsó megmenekülő utas előtt hagyta el a hajót. A további hangfelvételeken azt hallani, hogy a kapitány azt mondja a parti őrségnek, hogy ott maradt utolsóként a hajón.

„Én vagyok az egyetlen, aki itt maradok” – mondta a parti őrségnek azon a felvételen, amellyel az ügyészek próbálják alátámasztani, hogy a kapitány hazudott a kikötői hatóságoknak a katasztrófa éjjelén, és mivel elhagyta a hajót, megsértette a haditengerészeti szabályokat is.

A búvárok az ügyészek kérésére a kapitány kabinját is átvizsgálják, további bizonyítékokért, amelyek segíthetik a vizsgálatot.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

InnoTrans 2024, első nap

iho/vasút   ·   2024.09.25. 12:00

Tizennegyedik alkalommal is megnyitotta kapuit a Berlin Messén a világ legnagyobb vasúti szakkiállítása és -vására. Hidrogénüzemű villamos, akkumulátoros motorvonat és tolatómozdony – a szeptember 24-ei eseményekből szemlézünk.