„Meló közben” lett olcsóbb: kétmilliárd alatt maradt a Görgey utca

MTI/iho   ·   2015.02.19. 08:27

Az eredetileg becsült nettó 2,5 milliárd forint helyett nettó 1 milliárd 898 millió forintért újítja fel az újpesti Görgey Artúr utcának a Rózsa utca és a Szilágyi utca közötti szakaszát a legolcsóbb ajánlattevőként tendernyertes Colas Alterra Zrt. – az eredmény a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A tendert kiíró Budapesti Közlekedési Központ február 6-án közölte, hogy másnap megkezdődik a felújítás, amelynek keretében a 12-es és a 14-es villamos pályája is megújul. A nyílt közbeszerzés eredménye azonban csak most jelent meg.

A felhívásra három ajánlat érkezett. A kiíró által figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat a nyertesé volt, míg a legmagasabb ellenszolgáltatást kínáló ajánlatban nettó 2 milliárd 270 millió forint szerepelt. A tenderen még a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., valamint a Görgey-Tram Konzorcium indult. Ez utóbbi vezetője a Strabag Általános Építő Kft., tagjai a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. voltak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.