Mi épülhet olimpia nélkül?

iho   ·   2017.02.23. 18:45
00kicsi

A 79. Kormányinfón az elsők között hangzott el, hogy a pályázat visszavonásával egy időben Szabó Tünde államtitkárt felkérte a kormány egy, a projektek jelenlegi állásáról és eddigi költségeiről szóló dokumentum összeállítására, ezen felül kormánybiztosi beszámolót is várnak. Ha az olimpiai pályázat visszavonása mellé odatesszük a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésének esetleges meghiúsulását is, összegezhetjük: Dél-Pesten szinte semmi sem változik. A Csepel-sziget északi csúcsán és a Ráckevei-Duna túlpartján elterülő rozsdaövezetet már a meg nem valósult 1995-ös (későbbi módosítással 1996-os) világkiállítás szervezői is kinézték maguknak, aztán jó két évtizeden át változatlanul burjánzott a parlagfű, mígnem a kétezres évek elején a Duna-City, később a 2024-es olimpia tervei megszülettek.

A leendő olimpiai falu területének kialakítása miatt ugyanis a 150-es, Budapest–Kunszentmiklós-Tass vasútvonal nyomvonalát nagyjából a Határ út vonalában (azaz Pesterzsébet vasútállomásától nem messze) vitték volna messzebb a Dunától, ennek a Soroksári úti állomást kiejtve a rendszerből, a teherpályaudvar funkcióit a jelenleg fél vagy inkább negyed terheléssel dolgozó Ferencváros vette volna át.

A HÉV-nek a MÁV általi átvétele mellett az olimpiai forgalmat is ki kellett volna szolgálnia, ezért az 5-ös metró Balázs Mór-tervbeli ötlete látszott elveszni. Az olimpiai projektben szó sem esett már a csepeli és a ráckevei vonalak (első ütemben) Kálvin térig történő bevezetéséről, vagy a szentendrei vonallal való összekötésről. A csepeli vonalat a villamoshálózatba integrálták volna, a ráckeveit pedig – részben kéreg alatt – közelebbről meg nem jelölt irányban, esetlegesen szintén „villamososítva” hozták volna beljebb. Szintén nem valószínű, hogy megvalósul a Kisföldalatti meghosszabbítása a Dunáig, a Vigadó térig.

Olimpia nem lesz, a rozsdaövezet marad? (fotó: Kemsei Zoltán)

Van azonban néhány olyan terv, amelyek olimpia nélkül is megállják a helyüket. Ugyan a projekttől tették ezt is némileg függővé, de Pesterzsébet villamoshálózatának átalakítása (és a 3-as villamos Csepelig történő meghosszabbítása) mindenképp fontos lenne a körgyűrűk kiépítésének folyamatában, ahogyan szintén szükség lenne a Galvani úti Duna-hídra is Dél-Pest és Dél-Buda között.

Lássuk az 5-ös metrót! Budapest egyik közlekedésileg szűk keresztmetszete az észak–déli tengely. A pesti oldalon kis túlzással oda lehet körgyűrűt építeni, ahova csak akarunk, ám a budai oldal domborzati viszonyai ezt gyakorlatilag kizárják. Alternatívát kínálhat(na) tehát az 5-ös metró eredeti tervei szerinti megvalósítása, ahogyan talán a Soroksár–Soroksári út közötti kétvágányúsítás is a 150-es vasútvonalon.

Talán nem tűnik el nyomtalanul a repülőtéri vasút immár sokadik terve sem: az olimpiai pályázattól függetlenül, CEF-támogatásból valósulhat meg a 100a vonal tervezett korrekciója, ám jelenleg még csak a tereprendezésre kiírt közbeszerzésnél tartanak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek