Minden sínre kerül: bemutatták a hazai vasúti teherfuvarozási stratégiát és a záhonyi átrakókörzet fejlesztési javaslatait

iho   ·   2021.07.03. 15:00
01_celiz_zahony

A CELIZ programban európai viszonylatban stratégiailag is jelentős, innovatív logisztikai-, vasúti- és áruforgalmi csomópont jön létre Záhonyban.

Nem mindennapi, régóta várt fejlesztések színtere lesz a következő időszakban Záhony és térsége. A köztudatban csak egy határátkelőként emlegetett város szomszédságában jelentős, európai viszonylatban is kiemelkedő vasúti beruházás indul. A MÁV-REC Railway Engineering Corporation Kft. vezetésével 2020. június 23-án megalakult a Záhony Logisztikai és Ipari Övezet nevű konzorcium (CELIZ), amelynek további tagjai a Záhony-Port Zrt. és a kínai CECZ Közép-Európai Kft. A létrehozott konzorcium célja, hogy a nyugat felé tartó gazdasági és kereskedelmi útvonalak fejlesztésébe bekapcsolódva a kínai állam által támogatott „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezésen keresztül készítse elő a záhonyi vasúti átrakókörzet és a Kemecsei Ipari Zóna kivitelezését. Ez a kezdeményezés ad keretet a CELIZ projekt népszerűsítésének is, amely a két ország közötti vasúti infrastruktúra korszerűsítését tűzte ki céljául a kelet-magyarországi Záhony térségben. A CELIZ-t mind a magyar, mind a kínai kormány támogatja, a Kínai Nemzeti Fejlesztési Bizottság Egy Övezet, Egy Út Promóciós Központja pedig felvette a „kiemelt együttműködési projektek” listájára, ezzel is támogatva a beruházás előre mozdítását.

A kormányzati támogatás a CELIZ projekten jelentős, nemcsak stratégiai, hanem pénzügyi tekintetben is. Terveik szerint, Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává válhat a terület.

A beruházásra hosszú távú befektetésként tekint a kormányzat. Magyarország ezzel nagy lépést tesz abba az irányba, hogy a logisztika, szállítmányozás és a raktározás területén is betöltse a geopolitikai helyzetének és az infrastrukturális fejlettségének megfelelő szerepet. Minden adottságunk megvan ahhoz, hogy a záhonyi térség Közép-Európa teherszállítási és elosztó központja legyen.

A háttérmunkák, egyeztetések már hónapok óta zajlanak, a kormányzati szándék határozott, a kínai kapcsolatok kiemelkedők, így minden adott ahhoz, hogy minden „sínre kerüljön” a záhonyi átrakókörzet modernizálásában.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek