Motorvonatnak ütközött egy mikrobusz

MTI   ·   2012.04.13. 19:37
00

Munkásokat szállított az a kisbusz, amelyben hárman meghaltak, négyen pedig megsérültek, amikor a jármű motorvonatnak ütközött péntek délután Kőszegfalva közelében egy vasúti átjáróban – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kazmar Enikő közleménye szerint a balesetben hárman a helyszínen meghaltak, a sérültek közül hármat súlyos, egyet könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba.

(a képek forrása: MTI fotó/Kászoni László)

Hozzáfűzte: a helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták, a rendőrök Bozsok irányába terelik a forgalmat, a baleset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálják.

Rázó László, a GYSEV szóvivője szintén közleményben tudatta: eddigi vizsgálatuk szerint a kisbusz 12 óra 20 perckor a „Stop” táblát figyelmen kívül hagyva, megállás nélkül hajtott a vasúti kereszteződésbe, ahol összeütközött a Szombathely felől Kőszeg irányába haladó személyvonattal.

Tájékoztatása szerint a vonaton utazók közül nem sérült meg senki, a baleset körülményeit a rendőrség a közlekedésbiztonsági szervezet bevonásával vizsgálja, a vonalon egyelőre áll a vonatforgalom. A közúti forgalmat Bozsok felé terelik.

A baleset utáni sajtónyilatkozatok a youtube-n is megjelentek:

Kapcsolódó hírek