Nagy átrendeződések, SkyTeam és Oneworld

iho   ·   2018.11.16. 08:45
cim5

Viszonylag ritka, hogy a különféle légitársasági szövetségek átrendeződjenek, hiszen egy-egy a formáció a partnereknek elég komoly előnyöket kínál, a menetrendek összehangolásában, code-share megállapodásokban, törzsutas-programokban, bizonyos adminisztratív feladatok megosztásában, olykor a flottabővítések körüli döntéseket is meghatározhatja, melyik nagy csapattal érdemes egy cégnek összejönnie. Ezekben a napokban azonban két légitársaság is jelezte, változtatni akar, igaz, csak az egyikük döntése biztos és végleges.

A legnagyobb kínai légitársaságok egyike, a China Southern be is jelentette, hogy elhagyja a SkyTeam szövetséget, pontosabban január elsejétől nem újítja meg a tagságát. Ezután a cég egyéves periódust irányoz elő magának, amíg megtörténik az átállás, feltehetően egy másik csapathoz való csatlakozásra. Ez pedig, mint a Flightglobal összeállításából elég egyértelműen kiderül, nem lehet más, mint a Oneworld.

A társaság közleményében új fejlődési stratégiáról beszél, valamint a lehetőségek kihasználásáról, „új partneri kapcsolatokkal élvonalbeli légitársaságokkal szerte a világon”. Hasonlóképp általánosságokban mozog a SkyTeam közleménye a globális légiközlekedés trendjeinek változásairól, és a szövetségek fejlődéséről.

Ugyanakkor a SkyTeam szövetségből való kilépés már akkor is felvetődött, amikor tavaly augusztusban az American befejezte részesedése vásárlását a China Southern tulajdonosi palettájából, 2,68 százalékban, 200 millió dollár értékben. Azóta a két légitársaság megkötötte a maga code-share megállapodását. El ne felejtsük, az AA a Oneworld szövetség legerősebb alapító társasága. Hasonló szálak kötik a dél-kínai céget immár a (szintén Oneworld-tag) British Airways-hez, illetve az ausztrál Qantashoz, de a szaklap szerint a döntésnek az is előzménye lehetett, hogy egy másik kínai óriástársaságba, a China Easternbe viszont a SkyTeam-es Delta fektetett be 450 millió dollárért.

Hetek óta tart ugyanakkor a bizonytalanság a Qatar Airways Oneworld-tagságának megszűnése körül, amit maga a légitársaság elnöke, Akbar Al Baker helyezett kilátásba. A Qatar-vezér ingerültségét az egyik Oneworld-tag, a Qantas okozta, az ausztrálok támadásai miatt fenyegetőzött a kilépéssel. Mint kiderült, a Qantas vezetése is eléggé nyílttá tette a konfliktust, amikor egy az állománynak küldött kör-emailben támadta a Qatar expanzióját.

A Doha-központú légitársaság amúgy is meglehetősen kemény helyzetben működik, hiszen a környező arab államok egy éve tartó blokádja, lezárása a Qatar gépei előtt, eddig már több száz millió dollárnyi kárt okozott a társaságnak. Egy korábbi nyilatkozatában Al Baker az American ellenséges viselkedését hozta fel lehetséges okként, ami miatt a Qatar kilépne a Oneworldből. A konfliktus egyébként azóta tart, mióta kitört a háborúskodás a nagy amerikai és a nagy Öböl-társaságok között, amelynek során nemcsak a légitársaságok, de a washingtoni kormányzat is tiltott állami támogatásokkal vádolta meg a Qatart, az Emiratest és az Etihadot.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek