Nagykapos visszatér

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.04.30. 12:00
Gebusz_01

Kis túlzással az utóbbi időben a korábban bezárt vasútvonalak újraindításának korszakát éljük Szlovákiában. Nemrég újraindították a vasúti személyszállítást például a Zólyom–Ipolyság vonalon is, Erdőháton is újra járnak a vonatok a detrekőváraljai vonalon, vagy éppen a Mezőlaborc–Lupków közötti szakaszon. Ugyancsak újdonságnak számít a tavasszal beharangozott Kassa–Munkács között beindítandó regionális gyorsvonatok.

Csap állomásra érkezett a ZSSK Cargo szolgálati személyvonata – jól látszik a két nyomtáv (fotó: Palkó János)

Az Érsek Árpád vezette közlekedési tárca pedig most arról tájékoztatott, hogy újraindul a vasúti személyszállítás egy másik vonalon is, amelyet még 2012-ben zártak be. A harminc kilométeres Bánóc–Nagykapos (Bánovce nad Ondavou–Veľké Kapušany) vasútvonalon június 9-től munkanapokon négy vonatpárt indítanak majd, ami leginkább a munkába és iskolába ingázók igényeit elégíti ki. A járatoknak Bánócon lesz csatlakozásuk a Kassa és Homonna felé egyaránt.

A szlovák közlekedési tárca megerősítette a munkácsi járatok elindulását is, két regionális gyorsvonatpár pendlizik majd a felvidéki Kassa és a kárpátaljai Munkács között. A vonatok tengelyátszerelés nélkül közlekedhetnek a meglévő normál nyomtávú vasúton Csap és Munkács között is. A járatokat nemzetközi viszonylatban kötelezően megváltott helyjeggyel lehet igénybe venni, a Kassa–Tiszacsernyő (Košice–Čierna nad Tisou) belföldi szakaszra viszont nem lesz kötelező a helyjegy váltása. A vonat Kassa és Tiszacsernyő között sehol nem áll majd meg, Kárpátalján pedig csak Csap állomást szolgálja ki.

A 813-913-as sorozatú Bagett Németpróna állomáson<br>(fotó: Tevan Imre)

A menetjegy egy útra Kassa és Munkács között 7,50 euróba kerül majd, ami tartalmazza már a helybiztosítás árát is. A vonaton kerékpárszállításra is lesz lehetőség, ennek ára 3 euró. A vonatokról az utasok Kassán átszállhatnak a pozsonyi és prágai gyorsvonatokba, az ukrán oldalon pedig Lenberg, Odessza és Kijev is célba vehető lesz.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek