Niki Lauda visszaszerezte a légitársaságát!

iho   ·   2018.01.24. 11:15
cim3
Az egykori Forma–1-es világbajnok, a Lauda Air majd a Niki alapítója nyerte el a csődbe ment AirBerlin részeként megvételre ajánlott légitársaságot, azután, hogy a cég osztrák–német igazgatójának megfogalmazása szerint „átlátható eljárás során a legkedvezőbb ajánlatot” tette a megszerzéséért.

A 68 éves Lauda az AirBerlin csődközeli helyzetbe kerülése óta sűrűn emlegetett név volt, amikor szóba került a lehetőség, hogy a 2012-ben a csoport részévé vált flyNiki sorsát latolgatták. Azonban sorra jelentkeztek a nagy ellenfelek az értékes falatért.

Mint erről korábban beszámoltunk, az AirBerlin osztrák leányvállalatát először a Lufthansa-csoport szerette volna megszerezni, és sokan vélték úgy, ennél komolyabb és tőkeerősebb vevő nem is lehet a flyNiki új tulajdonosa. Az Európai Bizottság azonban az uniós versenyszabályokra hivatkozva kifogást emelt, mert az akvizícióval a német csoporthoz tartozó társaságok monopolhelyzetbe kerültek volna jónéhány vonalon. Közben az anyacég után december közepén a flyNiki – hivatalos nevén Niki Luftfahrt GmbH – is beszüntette tevékenységét és kezdeményezte a fizetésképtelenségi eljárás megindítását az illetékes berlini bíróságon.

Ezután került reflektorfénybe a kontinens egy másik, igen erős csoportja, az IAG, amelynek része a British Airways, az Iberia, az Aer Lingus és a spanyolországi központú diszkont cég, a Vueling. Korábban azt lehetett tudni, hogy a csoport újonnan alapított low-cost vállalkozását, a Levelt erősítené az üzlet, ráadásul úgymond ráhordóként működne a Level esetleges Bécsből induló hosszú távú járataira. A mostani közlemények szerint viszont a Vueling lett volna a flyNiki megszerzésének kedvezményezettje.

Fpntos fejlemény volt, és talán a mostani döntést is előkészítette, hogy egy berlini bíróság szerint a csődeljárást Németország helyett Ausztriába kell áthelyezni. Közben bejelentkezett a társaságért vívott küzdelembe a legnagyobb európai diszkont vállalkozás, a Ryanair is. Az ajánlatokat január 19-éig kellett letenni az asztalra.

Az igazi tét feltehetően nem is az volt, hogy kié lesz a társaság gépparkja, hanem hogy melyik cég vagy cégcsoport használhatja majd bázisként a flyNiki utódjaként a bécsi repülőteret, és az onnan december közepéig működtetett hálózatot, kiegészítve az ugyancsak értékes düsseldorfi, müncheni és zürichi központú vonalakkal.

(fotó: ntv)

Ami a flottát illeti, ellentmondásosak az interneten megjelenő számok, van, ahol tizenöt utasszállító szerepel, az biztos, hogy Lauda mostani ajánlata szerint ennyi gép megtartása mellett megtartható a jelenlegi ezer fős személyi állomány is, feltehetően ez is szerepet játszott a sikerben, a Vueling a jelenlegi létszámnak csak a háromnegyedére tartott volna igényt.

Más források harminc, a leállásig szolgálatban állt gépről tudnak, ezek közül azonban a Boeing 737-esek (öt 700-és nyolc 800-as) a TUI üzemeltetésében repültek, a társaság többi gépe Airbus keskenytörzsű. Az biztos, hogy a NIKI a következőkben átveszi Lauda eddig is működő, charter- és üzleti repülésekkel foglalkozó cégének a nevét, és a Laudamotion brand alatt működik majd.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek